Csabi

Egyre kedvezőbb piaci viszonyok

Ebben az évben a félvezetők és a memóriák piacán folyamatos gyengülés volt megfigyelhető. Természetesen a cégek reménykedtek a forgalom jelentősebb növekedésében, azonban ez eddig elmaradt. A piackutató intéztek többsége azonban továbbra is optimista, bár a jövő évre vonatkozó előrejelzéseikkel nagyon óvatosak.

Eddig többek között a Semiconductor Industry Association (SIA), a Gartner Dataquest és a Future Horizons tett közzé a chipek piacára vonatkozó hosszabb távú prognózisokat. A jövő évre várható piaci helyzetről a SIA nyilatkozott a legoptimistábban, ugyanis hat százalékos növekedéssel számol. A Gartner Dataquest már nem ennyire bizakodó, hiszen 2002-re csak három százalékos erősödést jósol. A legpesszimistább előrejelzést a Future Horizons adtak ki, amelyben további 5,5 százalékos piaci gyengülés szerepel.

A piackutatók tehát egyelőre még meglehetősen bizonytalanok a jövő éves piaci helyzettel kapcsolatban. Viszont érdekes módon 2003-ra már mindegyik cég jelentős növekedést jósol. A SIA 21 százalékos, míg a Gartner Dataquest 30 százalékos erősödéssel számol. Ez egyben azt is jelenti, hogy az igazi fordulópontot 2003 fogja jelenteni.

A SIA abban reménykedik, hogy a mikroprocesszorok piacán a forgalom 7 százalékkal növekszik majd a jövő évben, és így eléri a 25 milliárd dollárt. Az előrejelzések szerint 2003-ban 16 százalékos, míg 2004-ben további 10 százalékos növekedés várható, ugyanis akkor az eladások már meghaladják majd a 30 milliárd dollárt.

A DRAM piac is egyre kedvezőbben fog alakulni. A jövő évben 16 százalékos, 2003-ban 44 százalékos, míg 2004-ben 54 százalékos növekedés várható. Az előrejelzések szerint jövőre a forgalom eléri a 13 milliárd dollárt, ami 2003-ban 19 milliárd dollárra, míg 2004-ben 29 milliárd dollárra növekszik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #5
    A piackutatás olyan, mint a görög Delphi jósda. Túl nagyot soha nem téved, de felelősséget sem vállal semmiért.
    Például 2002-ben +-50%-nál nem lesz nagyobb mozgás a félvezető piacon. Ha valaki ezen belül marad és nem bocsátkozik olyan "részletekbe", hogy pl. ebből az Intel vagy az AMD jön ki jobban, akkor túl nagyot nem tévedhet...
  • CAD #2
    Cegeknek ;> - vasarloknak meg ass.
  • fotel #1
    kinek kedvező?