Franczy

Félvezetőpiac: 2003-ban várható a fellendülés

A legfrissebb felmérésekből kiderül, hogy miután a félvezetőpiac eddigi egyik leggyászosabb éve a 2001-es esztendő, legalább egy, úgymond rehabilitációs évnek kell eltelnie ahhoz, hogy 2003-ban úgy-ahogy magukhoz térjenek az ezen a piacon érdekeltségekkel rendelkező cégek. A Gartner piackutató cég szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint a 2002-es évben a legjobb esetben is csak minimális növekedésnek indul a félvezetőpiac, vagyis igazából 2003 lesz a chipgyártók éve, persze csak akkor, ha egyetlen negatív tényező sem jön közbe.

Richard Gordon, a Gartner cég szakértője szerint az idei év eddig teljes egészében rendkívül rossz időszakot jelentett a chipgyártó cégeknek, aztán pedig bekövetkeztek a nagy emberáldozatokkal járó szeptember 11-i amerikai terrortámadások, melyek a már amúgy is rossz helyzeten még tovább rontottak, így a félvezetőpiac számára az abszolút mélypontot az idei év harmadik negyedévének közepe jelentette. A legtöbb szakértő szerint egyébként a mélyzuhanás a negyedik negyedévben véget ér, és ezután stabil, de nagyon lassú növekedésre lehet számítani.

A Gartner legfrissebb előrejelzései szerint a félvezetőpiac idei forgalma 147 milliárd dollárt tesz ki, ami egész pontosan 35 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év forgalma, vagyis ezt már ténylegesen komoly visszaesésnek lehet nevezni. A jövő évre vonatkozó előrejelzések szerint a chippiacon mindösszesen 3 százalék növekedésre lehet majd számítani, vagyis az éves forgalom 152 milliárd dollár körül alakul 2002-ben.

Gordon szerint 2003-ban a növekedés elérheti akár a 30 százalékot is, mely többek közt a javuló világgazdasági helyzetnek, a növekedő PC-eladásoknak, valamint a kommunikációs piac fellendülésének lesz köszönhető. A 2,5G, valamint 3G mobiltelefonok 2003-ra várhatóan széles körben elterjednek majd, így ez a tényező is mindenképpen előrelendíti a félvezetőpiacot.

Szakértők szerint mindenképpen üdvözölendő, hogy a nagyobb chipgyártó cégek folyamatosan áttérnek a 300 milliméteres átmérőjű szilíciumszeletek használatára, ami azt jelenti, hogy a korábbi 200 milliméteresnél 50 százalékkal nagyobb szilíciumszelet-átmérő kisebb gyártási költségeket, valamint nagyobb extra kiadások nélküli gyártókapacitás-növekedést eredményez, ez pedig mindenképpen jót tesz a rehabilitálásra váró félvezetőpiacnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bekomman #1
    Azt eddig is tudni lehetett hogy a világ kb ekkor lendül át a recesszión.