Franczy

Az Intel változtatni kíván az i845-ön

Különböző források szerint a világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel a napokban arról értesítette partnereit, vagyis az alaplapok gyártásával foglalkozó nagyobb cégeket, hogy a közelmúltban bemutatott i845-ös alaplapi chipset hamarosan, még az idei év folyamán megújul.

Az Intel szerint a továbbfejlesztett gyártástechnológiák, valamint az i845-ös chipset iránt mutatkozó egyre nagyobb igény miatt kerül sor a változtatásokra, melyek elsősorban az i845 ICH2 South Bridge-ét és MCH North Bridge-ét érintik. A jelenlegi A3-as revíziószámú MCH chipeket az Intel a B0-s verziószámú chipekkel váltja fel hamarosan, mely chipek alaplapgyártókhoz történő szállítása az ígéretek szerint november 26-án kezdődik meg.


Szakértők szerint egyébként nyilvánvaló, hogy a jelenlegi, kizárólag SDR SDRAM memóriákat támogató i845-ös chipsetet érintő változások kapcsolatban állnak a jövő év elején debütáló i845-D chipset körüli változtatásokkal. Különböző források szerint ugyanis az Intel eredetileg csak a lassabb, PC1600-as DDR memóriákat kívánta támogatni az i845-D esetében, azonban látva az egyre komolyabb konkurenciaharcot, az Intel vezetői megváltoztatták álláspontjukat, és elhatározták, hogy az i845-D a nagyobb memóriasávszélességet biztosító PC2100-as DDR SDRAM memóriákat is támogatni fogja. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ezt csak akkor határozták el az Intel vezetői, amikor az eredeti i845 már piacon volt.

Hogy értsük a helyzetet, nem árt tisztázni, hogy az Intel eredeti tervei szerint a jelenlegi SDR memóriás i845-ös chipset és a jövőre napvilágot látó DDR memóriás i845-D chipset ugyanazzal a szabványos memóriakontrollerrel rendelkezne, azonban a jelenlegi A3-as revíziószámú memóriakontroller csak a PC1600-as DDR memóriamodulok támogatására képes, vagyis amennyiben az Intel PC2100-as DDR támogatást akart elérni, le kellett cserélni a memóriakontrollert, mégpedig a most bejelentett B0-s revíziószámú chipre. Persze a normál i845-ös chipsetek ebből semmit sem profitálnak, hiszen bennük le van tiltva a DDR támogatás, de gyártástechnológiai szempontokból az Intelnek érdemes átállnia az SDR-es i845 esetében is az új memóriakontrollerre. Emellett egyébként már talán elhanyagolható tény, hogy az Intel az i845 esetében az ICH2-t is frissíteni kívánja, mégpedig a C0-ról a B5-ös revíziószámúra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fotel #8
    Garfield!

    Figyelj, a mostani lapok SEHOGY sem támogattak volna DDR-t, ergo ha ilyet vettél erről tudtál, és nem vesztettél semmit, mert a memóriaslotok sem patentosak nem? EZ csak a jővőbeni DDRes 845-ös alaplapokra vonatkozik, ha figyelmesen olvasnál.

    dE tudom hgoy nektek mindeig sxxolni kell azt, amit nem tudtuk megvenni, mert túl drága:)
  • MZ/X #7
    A Rambus DRAM-nak vanak azert egyeb hatranyai is. Pl. a soros eleres, ami azt jelenti, hogy minel tobb memoria modult rax a gepedbe, annal lassabban fog kijonni belole a kert adat, hiszen mindegyiken vegigutazik. Nem veletlen hogy az Intel szerverekbe meg terv szintjen se ajanlotta az RDRAM-ot, csak otthoni gepekbe, munkaallomasokba. Ezenfelul hiaba 6 meg 800 MHz-es a cuccos, csak 4 bites, ezert is volt a tesztekben minimalis elonye (5-20%) az SDRAM-mal szemben.
  • Garfield #3
    Mé', a alaplapi chipek patentosak? Tudomásom szerint ugyanis új chip -> új alaplap.
  • fotel #2
    SEmmit sem vesztesz ezzel!
    Fogd fel így, sőt neked lesz jobb, és nem újként adják el.
  • Garfield #1
    Azé' bírom az Intel fejlesztését. Legközelebb meg egy lábbal többet raknak a chipre, hogy újként lehessen eladni...

    Csak akkor miért csodálkoznak, hogy a hülye felhasználóra nem lehet rásózni az Intel által elavultnak minősített cuccokat, oszt a nyakukon rohad az egész...