Franczy

Jövő év eleje: Northwood-Thoroughbred összecsapás

Az Intel és az AMD a jövő év elején újabb processzorokat dob piacra, melynek köszönhetően a konkurenciaharc egyre inkább fokozódik majd.

A világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel legfrissebb ütemtervéből kiderül, hogy a 0,13 mikronos gyártási technológiával készülő Northwood magos Pentium 4-es processzorok az eredetileg tervezett időponthoz képest később, azaz csak a jövő évben látnak napvilágot, ami azt jelenti, hogy igazak voltak a múlt hét folyamán felröppent, Northwooddal kapcsolatos pletykák. A roadmap szerint tehát az Intel sokak által várva várt új csúcsprocesszora 2002 januárjában kerül piacra, mégpedig 2 GHz-es, illetve 2,2 GHz-es változatokban. Ezt követően várhatóan a jövő év második negyedévében érkezik a 2,4 GHz-es, majd a következő negyedévben a 2,5 GHz-es frekvenciájú Northwood processzor. Az eddig felsorolt chipek egyébként egytől egyig a már megszokott 400 MHz-es rendszerbusz frekvenciával rendelkeznek, ugyanis az 533 MHz-es FSB-vel rendelkező Northwood B típusjelzésű 2,53 GHz-es Intel processzorok megjelenése csak a jövő év harmadik-negyedik negyedévében esedékes. A jövő év végén pedig valószínűleg forgalomba kerül egy 2,6 GHz-es, 400 MHz-es FSB-vel rendelkező Pentium 4-es processzor is.

A konkurens Advanced Micro Devices legfrissebb roadmapjén felfedezhetjük, hogy a közelmúltban bejelentett 1,53 GHz-es Athlon XP 1800+ már nem lesz túl sokáig a cég csúcsprocesszora, hiszen még ebben a negyedévben érkezik az 1,6 GHz frekvenciájú Athlon XP 1900+, és talán még az Athlon XP 2000+ is napvilágot lát majd az idén. Az AMD-nél a 0,13 mikronos gyártási technológiára történő átállás a legfrissebb információk szerint a jövő év első negyedévében megy majd végbe, melynek következtében ekkor kerülnek majd a boltok polcaira az 1,73 GHz-es frekvenciájú Thoroughbred magos új AMD chipek, valamint forgalomba kerülnek az ugyancsak 1,73 GHz-es Palomino magos processzorok. Az olcsóbb AMD processzorok közé a jövő év elején érkezik meg az 1,2 GHz-es Morgan magos Duron processzor, melyet a második negyedévben követ majd az 1,3 GHz-es változat, és ugyancsak ekkor debütál majd az 1,8 GHz-es frekvenciájú Thoroughbred.

Végül érdekességképpen tegyünk említést a Thoroughbred mag specifikációiról, hiszen míg egy 1,73 GHz-es Palomino chip 1,75 V-os feszültséget igényel, 41,1 A áramot vesz fel és 72 W hőt termel, addig az azonos frekvenciájú Thoroughbred 1,6 V-os feszültség mellett csak 26,9 A-t vesz fel és 43 W hőt termel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _HABLA_ #23
    Az már önmagában elég gáz ha valaki a közgázon végzett, ha még dicsekszik is vele akkor arra nincs orvosság.
  • MuldR #22
    GHz-ben van elorebb az intel, nem technologiaban! :P
  • fotel #16
    azért nem ugyanaz

    te kitalálsz egy tányért erre más is használja, akitől tlán az is kitellik hogy a konkurensednek továbbadja
  • Kis-Bob #15
    A szar intel túl gyorsan akar fejlődeni.Az AMD okosan és biztosan halad a magasabb teljesítmény felé minden apró dolgot kihasználva a tuningolásra.Ezért van hogy az 1.4-es XP maga alá gyűri simán 2GHz-es pentiumot.
  • dewdew #14
    Mit lopott el a VIA? Ja, az Intelbacsi nem adott engedelyt a PX266-ra? Na es az kit erdekel?
    Ez olyan, mintha foznek lekvart, es csak piros tanyerban forgalmaznam, de te jossz, es kekbe rakod bele. Erre en feljelentelek, mert szerintem azt csak pirosba lehet rakni.
  • TV #13
    Kedves _HABLA_ én két kézzel tömném a manager tablettát ilyen beszólások után. :)
  • fotel #12
    habla - na azt kétlem azért

    Egyébként dewdew . te sem örülnél ha ellopná a cuccodat a via szeirntem

    AMD és Intel ugyanannyiran em felhasználóbarát...
  • _HABLA_ #10
    Persze hogy registráltattam, valami kis buzi ellopta a nickemet nem tudom használni! Nyilván fel akar vágni a sok okosságra amit írtam:)
  • dewdew #9
    Ezek szerint Moore torvenye nem lesz igaz a kovetkezo evekben. (A processzorsebesseg 18 havonta megduplazodik.)
    Most van a 2GHz, akkor 2003 marciusaban itt kellene lenni a 4 GHz-nek, de elotte 2002 decembereben meg csak 2,6 GHz-nel leszunk, pedig lealabb 3,2-nel kellene tartani. Ha az Intel igy halad, akkor az AMD lenyomja meg orajelben is :))))
  • xtaki #6
    valahogy olyab erzesem van hogy az amd ugy lenyomja az intelt mint az nvidia a 3dfxet. ez csak egy erzes. de ez nekunk nagyon nem lenne jo