Franczy

Október az AMD hónapja lesz

Sokak szerint október az Advanced Micro Devices, vagyis az AMD hónapja lesz, hiszen az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő cég ebben a hónapban több újdonsággal kíván betörni a piacra.

Az AMD ilyen tekintetben nem is lustálkodott, hiszen már a hónap első napján fellebbentette a fátylat az egyik újdonságáról, mely nem más, mint a cég olcsóbb számítógépekbe szánt eddigi legnagyobb teljesítményű chipje, az 1,1 GHz-es működési frekvenciájú AMD Duron processzor. Mivel a konkurens Intel is gyárt már egy ideje azonos frekvenciájú Celeron processzort, azonnal adódik a kérdés, hogy vajon melyik teljesít jobban? Erre természetesen elég nehéz olyan választ adni, melybe egyesek ne tudnának belekötni, mindenesetre az első tesztek azt mutatják, hogy az 1,1 GHz-es AMD Duron átlagteljesítménye jobb az 1,1 GHz-es Intel Celeronénál, de tesztje válogatja, hogy melyik cég processzora végez az élen.

A mostani bejelentés kapcsán az AMD képviselői elmondták, hogy az 1,1 GHz-es frekvenciájú AMD Duron processzorok ezres tételben 103 dollárba kerülnek, és széles körben várhatóan valamikor az idei év utolsó negyedévében lesznek elérhetőek, magyarul már nem kell sokat aludnunk, és megpillanthatjuk az AMD legújabb üdvöskéjét a számítástechnikai kereskedések polcain. Számomra egyébként kérdéses, hogy a jelenleg 111 dolláros áron kapható 1,4 GHz-es Athlon, vagyis az AMD csúcsmodellje helyett hányan fognak inkább 1,1 GHz-es Duront venni alig pár dollárral olcsóbban, de idővel majd minden kiderül.

Ennyit a legújabb AMD Duron processzorról, és térjünk is át gyorsan az AMD által ugyancsak október folyamán bemutatni kívánt újdonságokra, hiszen van belőlük több is. Mondom ezt azért, mert a korábban Palomino, még korábban pedig Corvette fejlesztési kódnév alatt futó AMD Athlon XP processzorokból már a debütáláskor különböző frekvenciájú változatok lesznek elérhetőek, melyekből mindenki kiválaszthatja majd az igényeinek és nem utolsó sorban a pénztárcájának legjobban megfelelő változatot. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az AMD az Athlon XP processzorok piacra dobásával együtt feléleszti a korábban sokak által szidott teljesítmény-viszonyszám rendszert, melynek lényege, hogy egy Athlon XP 1800-as típusjelzésű processzor a valóságban nem 1800, hanem "csak" 1500 MHz-en ketyeg, azonban teljesítménye valahol az 1,8 GHz-es Intel Pentium 4-es chip teljesítmény körül van.

Végül pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az AMD ugyancsak októberben, egészen pontosan 15-én a Microprocessor Forumon fedi majd fel a sokak által várva várt Hammer processzorcsalád titkait, mely családba tartozó új processzorok egyébként csak a jövő év folyamán látnak majd napvilágot, és az ígéretek szerint jóval olcsóbbak lesznek az Intel hasonló kategóriás processzorainál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuERTe #28
    http://www.anandtech.com/cpu/showdoc.html?i=1543&p=5
  • Zoi #22
    Igazad van! De akkor minek szajkozza azt az Intel, hogy csak a MHz szamit. Mikor az 1,4-es Thunderbird, hozza az 1,8-as P4 teljesitmenyet...
    Ez, ha lehet meg nagyobb szivatas!!!!
  • Lion #20
    A kurva sok köcsög lamer anyuka kedvence miatt kellet viszahozni ezt a jelölést mivel a hülyegyerek a számokat nézi és fingja nincs az elött álló nevekről..... Szal ennyit a mai helyzetről.....
  • Kenny #15
    bazze en meg leragattam az amd 300 asnal ;>
  • kowajano #14
    franko
  • Laalee #7
    az alaplapi homeroknek az a lenyege hogy hozzaerjen a procihoz... sok ember mielött beleteszi lenyomja egesz a nyákig... még jo hogy ugy nem ir ki ertelmes hőfokot.
  • Inquisitor #6
    Na igen a kiváló és megbízható proci hőmérők :)
    Nekünk anno az 1200-as TB-nél 26 fokot jelzet, ami nem igazán volt reális ...
    A Duron 800 meg néha nem csak C800-at, de a PIII-800-at is lenyomta.
    Ennek ellenére annyi szívás volt az AMD procikkal, hogy a cégünk teljesen leállt vele :(
  • sanya_ #3
    Sarki teszt :)
  • Zoi #1
    Nemtudom, de tapasztalataim szerint azonos orajelen egy Celeron meg sem kozelit egy Duront!
    Ahhoz valmi nagyon sarkitott teszt kell, hogy azonos orajelen egy Celeron elhuzzon a Durontol...