Franczy

Új DVD-írók a LaCie-tól

A LaCie képviselői által a napokban bejelentett vadonatúj DVD-író berendezések segítségével megvalósulhat sokak régi álma, vagyis, hogy egy akár 9,4 GB-os kapacitású lemezre ugyanolyan könnyen lehessen írni, illetve olvasni róla, mint ahogy azt egy 1,44 MB-os floppyval meg lehet tenni.

Az elsősorban különböző kiváló minőségű adattároló eszközeiről híres LaCie cég a napokban két új DVD-írót jelentett be, melyek közül ugyan csak az egyik képes a 9,4 GB-os kapacitású lemezek írására, de valószínűleg mindkét újdonság nagy sikert arat majd a felhasználók körében. A cég szóvivője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az október elejétől világszerte kapható újdonságok elsősorban archiválási feladatokra és biztonsági másolatok készítésére lesznek alkalmasak, azonban természetesen arról a lehetőségről sem szabad megfeledkeznünk, hogy a két új meghajtó segítségével akár házilagosan is gyárthatunk majd DVD-filmeket. Az új DVD-írók használatba vételéhez egyébként egy személyi számítógép és egy FireWire kontroller szükségeltetik.

A LaCie által hamarosan forgalomba hozandó DVDRW meghajtók egyaránt támogatják a DVD-R, a CD-RW, valamint a 4,7 GB-os kapacitású DVD-RW lemezeket is. A LaCie másik újdonsága, a DVD-RAM/R meghajtó a DVD-R lemezeken kívül a kétoldalas DVD-RAM cartridge-okat is képes írni-olvasni, melyeken egyébként maximálisan 9,4 GB adat tárolható. Érdekesség, hogy a LaCie által most bejelentett mindkét újdonság külső meghajtó.

George Leptos, a LaCie angliai képviseletének vezérigazgatója elmondta, hogy a LaCie új DVD-RAM/R meghajtójának az a legnagyobb előnye, hogy segítségével a 9,4 GB-os újraírható DVD lemezeken kívül olyan DVD-k is megírhatók, melyeket aztán bármely DVD-olvasó meghajtó képes olvasni, illetve lejátszani.

"A felhasználók ezekután már megtehetik akár azt is, hogy egyszerűen kijelölnek egy pár fájlt, és pillanatok alatt át is másolhatják azokat egy DVD diszkre. Ez sokkal több annál, mint amikor valakinek csak arra van lehetősége, hogy a merevlemezén összegyűjtsön több gigabájtnyi adatot, majd azt egyszerre írja fel egy DVD lemezre" - mondta Leptos.

Mindkét új LaCie DVD-író FireWire (IEEE.1394) interfésszel rendelkezik, a LaCie DVDRW meghajtó 649 fontba, a LaCie DVD-RAM/R drive pedig 549 fontba kerül majd, ám ez az ár még nem tartalmazza az adót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lacc #4
    Olvastam valahol egy új adattároló generációról, az is ilyen alakú mint a CD meg a DVD, csak ott már nem giga, hanem terrabyte (!)-ban mérik a cuccot... Persze még kísérleti stádiumban van.
  • Laalee #3
    hat lassan többre nem is jok :)
  • AnarchoiD #2
    lessz ez olcsob...es jovo nyarra eljut hozzank is, en csipnem, sok cd-met atirnam dvd-re.. ;)

    ...floppy-va aljasadnanak a cdrom-ok... ;)
  • Laalee #1
    asszem ilyet se ma veszek :)