Csabi

A VIA beleerősít

Az utóbbi időben megjelent VIA-val kapcsolatos hírekben leginkább az új chipkészletekről lehetett olvasni. Főleg a P4X266 lapkakészlet van a középpontban, amelynek érdekessége, hogy a Pentium 4 processzorok mellett a DDR memóriákat is támogatja. Azonban a VIA nemcsak a chipkészleteivel foglalatoskodik, hanem új CPU-k fejlesztésén is dolgozik. A cég célja, hogy az eddigieknél hatékonyabb és versenyképesebb processzorokat készítsen. Olyanokat, amik az Intel Celeron és az AMD Duron CPU-kal is felveszik a versenyt.

A VIA tervei szerint a legújabb, Ezra processzormagra épülő C3 chipek nagyobb mennyiségű gyártása még ebben a félévben elkezdődik. Az új és a jelenleg is alkalmazott Samuel 2 mag között a legfontosabb különbség, hogy az Ezra már 0,13 mikronos gyártási technológiákkal készül majd. Az Ezra alapú C3 processzorok továbbra is 128 KB L1 és 64 KB L2 cache-t fognak tartalmazni. Az órajelük 800 MHz és 1 GHz között lesz.

Az Ezra megjelenésével egyidőben a VIA bemutatja a módosított Ezra-T processzormagját is, amely az FC-PGA2 tokozású CPU-kba fog belekerülni. Ez azt jelenti, hogy az Ezra-T alapú C3 processzorok lábkiosztás szempontjából kompatibilisek lesznek az Intel Tualatin CPU-kal. Ennek azért van jelentősége, mert a jelenlegi Socket370/FC-PGA2 alaplapok még kompatibilisek ugyan az FC-PGA tokozású CPU-kal, de várhatóan a jövő évben már csak kifejezetten FC-PGA2 tokozású processzorokhoz fognak alaplapok készülni. Így a VIA biztos lehet abban, hogy a CPU-ihoz jövőre is lesznek megfelelő alaplapok.

A VIA a következő év elején fogja elkezdeni a C5X (Nehemiah) processzormagra épülő CPU-inak a tömeggyártását. Ezek már az új, C4 termékcsaládhoz tartoznak majd, ugyanis nagyon sok mindenben különböznek a jelenlegi C3 processzoroktól. Módosul a pipeline szervezésük, és az SSE utasításokat is támogatják majd. Az órajelük 900 MHz és 1,2 GHz között lesz. A 128 KB L1 cache ugyan megmarad, de az L2 cache 256 KB-ra bővül. Továbbra is a 0,13 mikronos gyártási technológiákat alkalmazza majd a cég, de a processzormag mérete 52 négyzetmilliméterről 72 négyzetmilliméterre növekszik. A VIA szerint a C4 processzorok már minden tekintetben fel fogják venni a versenyt a Celeron és a Duron CPU-kal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • accord #5
    Amúgy ennek ellenére drukkolok nekik!
  • accord #4
    marque: igaz, hogy a Duron és Celeron között van vagy 30% különbség (meg az AMD órajelben is előrébb jár, de az most más lapra tartozik), de ez a 30% eltörpülhet ahhoz képest, amennyivel lassabb egy C3-as. Nem tudom pontosan, de _KB._ fele teljesítményt nyújtanak azonos órajelen... :( Plusz-minus 30-40% :)
  • accord #3
    Kooproci tekintetben is? Azt nem említette a cikk... Az AMD is akkor ütött nagyot, amikor kijöttek végre egy igazán gyors kooprocit is tartalmazó procival...