Berta Sándor

Négymagos processzort jelentett be a VIA

A tajvani chipgyártó bemutatta első négymagos CPU-ját, amelynek neve egyszerűen csak QuadCore lett és amely - követve a VIA termékeinek hagyományait - elsősorban alacsony fogyasztásával tűnik ki.

A cég közleménye szerint a QuadCore a világ jelenlegi legkevésebbet fogyasztó négymagos processzora, amely 21 százalékkal hatékonyabban dolgozik, mint legközelebbi riválisa. A CPU órajele 1,2 GHz, maximális fogyasztása pedig 27,5 watt. A QuadCore-t a VIA elsősorban netbookokhoz és miniatűr számítógépekhez, illetve szerverekhez ajánlja, ahol egyaránt fontos az alacsony fogyasztás és a teljesítmény is. Ugyanakkor az is igaz, hogy az új CPU teljesítményben messze elmarad például az Intel Core i7-esének mobil változata mögött, amelynek fogyasztása 45 watt. Persze a VIA célja nem a Core i7 megszorongatása.


A tajvani gyártó azonban kínál néhány érdekes funkciót. Az egyik az Adaptive Overlclocking, aminek a segítségével lehetőség nyílik a QuadCore tuningolására. Ezenkívül meg kell említeni a hardveres virtualizáció támogatását, az AES hardveres titkosítás lehetőségét, a fejlett fogyasztás-szabályozó rendszert, valamint az SHA-1, SHA-256, SHA-384 és az SHA-512 algoritmusok használatának támogatását.

A processzor a Nano nevű modellben is használt Isaiah magokra épül, amiket 40 nanométeres gyártási eljárással készítenek és amikhez 4 megabájt másodlagos gyorsítótár társul. Az FSB 1333 MHz, és az új termék természetesen támogatja a 64 bites operációs rendszereket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Kérdés, hogy a VIA a QuadCore segítségével meg tudja-e erősíteni a piaci pozícióit, hiszen ugyan a tajvani vállalat számít a világ harmadik legnagyobb x86-os chipgyártójának, ugyanakkor piaci részesedése konkurenseihez képest elenyészőnek mondható. A legnagyobb problémát a társaság számára az alacsony elfogadottság jelenti, a netbook- és notebook-gyártók alig készítenek a VIA processzoraira épülő modelleket, így pedig a távol-keleti cég nagyon nehezen tud kitörni jelenlegi helyzetéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jaspercry #4
    Ja hogy már észre vetted :)
    így van ahogy mondod.
  • jaspercry #3
    Érdekességkép,via a brazosal van teljesítményben összehasonlítva,fogyasztásban viszont Ilano-van ,és egy sor 4magos cpu-val.
    Én egy kicsit csúsztatásnak érzem :)
  • Hungarikum #2
    Nekem a VIA-ról az instabilitás jut eszembe. sajnos előítéletes vagyok velük szemben.
  • a_n_d_r_e_w #1
    Szegeny VIA, nagyon nem megy a szeker :(
    Ertem en, hogy erosebb mint a brazos, de akkor a fogyasztast miert nem ahhoz merik? Mert akkor kiderulne a turpissag, hogy nem gyorsabb annyival mint amennyivel tobbet eszik. Vagy akkor miert nem azokkal a procikkal versenyeztetik, amikkel a fogyasztasat merik ossze? Nagy ferdites ez, tulsagosan is, a gyartok atlatnak ezen, a vevot meg hiaba szeditik, ha nem tudja megvenni ugyse...
    A nano jo termek volt az atom ellen, de azota eltelt par ev. Ha a csikszelesseget csokkentenek, ujbol versenykepes lehetne, igy nem lesz.