SG.hu·

Az Xbox az USA után jut el Japánba

A szoftveróriás Microsoft a napokban közölte, hogy a társaság új Xbox játékkonzolja "nem túl sokkal" az amerikai megjelenés után jut el a japán konzolpiacra.

Mindazonáltal a társaság nem tett igéretet az idei debütálásra, ezért nem zárható ki, hogy az Egyesült Államokban november 8-án megjelenő játékkonzol lekési a karácsonyi szezont Japánban, a világ legnagobb konzolpiacán. A Microsoft japán részlegének egyik szóvivője elmondta, hogy a társaság a közeljövőben meghatározza a japán megjelenési időpontot, amelyet a várható végfelhasználói árral együtt minden valószínűség szerint egy hónapon belül nyilvánosságra hoznak.

A Microsoft májusban közölte, hogy Xbox játékkonzolja november 8-ától lesz kapható az amerikai boltokban, azzal kapcsolatban azonban bizonytalan volt a társaság, hogy máshol mikor kerül forgalomba az eszköz. "Mint ahogy májusban is elmondtuk, az Xboxot Japánban nagyjából egyidőben szeretnénk kiadni az amerikai megjelenéssel, vagy nem túl sokkal később" - mondta Yoshio Hongo, a Microsoft japán egyik vezetője.

A kérdésre, hogy még idén megjelenik-e az Xbox Japánban, Hongo hozzátette, "Nem tudjuk még biztosan megmondani. Csak annyit mondhatok, hogy nem sokkal az amerikai megjelenés után Japánban is kiadjuk." A Microsoft a napokban egyébként megerősítette, hogy az amerikai megjelenési időpont tartása egyelőre zökkenőmentesnek tűnik. Minderre azért volt szükség, mert egyes hírek, amelyek legfőképp a konkurenciától érkeztek, arról számoltak be, hogy az Xbox nem fog megjelenni időben.

A Sony és Nintendo cégek által uralt konzolpiacon egy esetleges késés, legfőképpen ha a karácsony elmulasztását jelenti, komoly bevételkiesést okozhat a Microsoftnak, amely egyébként is utólag kapcsolódik be a több tízmilliárd dolláros üzletágba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2001. 08. 02.. 21:59||#16
Ja nálam is Win98SE van hogy napokig újrainditva sincs pedig megy ezen minden agyba fõbe 😊
© Lez2001. 07. 26.. 21:30||#9
Mit akartok. Az Xbox tipikus MS termék. Már megint olyanból húznak hasznot, amiért nem is kellet nagyon megdolgozni.
Olyan mint kiadni a 95 után a 98-at, aztán meg az ME-t. Tök ugyan az, alig pár dolgot változtattak rajta, de a sok hülye átállt az újra, így fizettek a régiért aztán meg az újért is.
Az Xbox, meg egy konzol, ami a jól bevált pc-s architektúrát használja.
Alig kellett harvert fejleszteni, alig kell szoftvert fejleszteni. Mégis a sokan megveszik majd.

A megjelenési idõkrõl meg annyit, hogy ebben egyet értek.
Ha a japánok megtehetik a PS2-vel, akkor az amcsik is megtehetik az Xboxal.
© ixyon2001. 07. 26.. 15:45||#5
jaja. csak ott japanban ertenek is ezekhez a cuccokhoz, nemugy, mint USAban, ahol a nagy tudas annyibol all, hogy betenni a a jatekot... tehat a japcsiakt a hardverrel nem lehet elkapraztatni, majd az USA eladasi adatokkal.
© Lteebee2001. 07. 26.. 13:54||#3
Tehát:

USA: nov.08.
Japán: nem sokkal késõbb <-> de nem biztos, hogy idén

Tehát 50 nap az még belefér nekik a "nem sokkal késõbb" kategóriába?

Buták