Csabi

Nagy az elvárás a PDA-kal szemben

A különböző, kis méretű számítógépek nagy fejlődésen mentek át az elmúlt időszakban. Az eszközök kisebbek lettek, ugyanakkor javult a teljesítmény, valamint számos kommunikációs technológiával és megoldással bővültek. Ez utóbbi talán a legjelentősebb változás, hiszen mind a LAN, mind pedig az Internet elérhetővé válik a kis méretű, könnyen hordozható készülékek segítségével. Azonban egyes felmérésekből az derül ki, hogy a felhasználóknak mindezek nem elegendők, ugyanis még nagyobb funkcionalitásra vágynak.

A Computex kiállításon is jelentős szerepet kaptak a különböző kéziszámítógépek. Weili Su, az IDC egyik munkatársa beszámolt a felhasználók igényeiről és a piac lehetséges jövőjéről. Elmondta, hogy a gyártóknak továbbra sem lesz könnyű dolga, ugyanis a jövő kéziszámítógépeinek sokkal több elvárásnak kell majd megfelelniük ahhoz, hogy a piacon életképesek tudjanak maradni.

Az IDC munkatársa szerint a legtöbb felhasználó két vagy több készüléket tart a zsebében. Így például a mobiltelefon mellett egy PDA-t is visznek magukkal. Ebből az következik, hogy olyan eszközöket kell kifejleszteni, amelyek minél több speciális készüléket képesek helyettesíteni. Tehát a nagyobb funkcionalitásra elsősorban azért van szükség, mert a felhasználók - leginkább kényelmi szempontokból - csak egy "mindenttudó" készüléket szeretnének maguknál tartani. Weili Su szerint a jövőben a legsikeresebbek azok a cégek lehetnek, amelyek olyan eszközöket készítenek majd, amelyek ötvözik a mai mobiltelefonok és a PDA-k szolgáltatásait. Az IDC munkatársa ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyártóknak oda kell figyelniük a kis méretű kialakításra, a könnyű kezelhetőségre, valamint a megfizethető árakra. Még akkor is, ha ezeket a szempontokat nagyon nehéz összehangolni.

A kis méretű számítógépeket gyártó cégeknek tehát tényleg nem lesz könnyű dolguk, de a komoly költségekkel járó fejlesztések minden bizonnyal mag fognak térülni, hiszen a kéziszámítógépek piaca a jövőben egyre kedvezőbben fog alakulni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!