Franczy

Magistrate vírus

[ZDNET] Ahogy arról pár nappal ezelőtt már beszámoltunk, a világot rövid idő alatt bejárta egy olyan megtévesztő információkat tartalmazó elektronikus levél, mely arra figyelmezteti a gyanútlan felhasználókat, hogy a számítógépükön egy veszedelmes vírus található, mely a sulfnbk.exe nevet viselő fájl letörlésével eltávolítható a rendszerről. Szakértők erről az újfajta hisztériáról úgy nyilatkoztak, hogy legalább olyan kártékony lehet, mint egy igazi, működőképes féreg.

A történet ezzel azonban még korántsem ért véget, ugyanis az előbb említett megtévesztő e-mail terjedése óta egy olyan e-mail is világhódító útjára indult, melynek tárgyában (subject) a sulfnbk.exe van megjelölve, csatolmányaként pedig most már egy ténylegesen veszélyes vírus érkezik meg a felhasználókhoz. Azok a felhasználók, akik eddig megkapták ezt az új e-mail vírust, elmondták, hogy a vírus a már jól ismert módon, vagyis a csatolmány megnyitásakor aktivizálja magát, majd ezután "jelentős károkat okozhat" a felhasználó számítógépén, ráadásul az Outlook levelezőszoftver címlistáján szereplő összes felhasználóhoz elpostázza magát.

"Véleményem szerint a korábban útjára indított megtévesztő információkat hordozó elektronikus levél előkészítette a terepet a most felfedezett vírus számára, hiszen az elmúlt napokban szinte mindenkihez eljutott az az információ, hogy a sulfnbk.exe fájl teljesen ártalmatlan és nem tartalmaz vírust, vagyis a felhasználókat nem rémiszti el, ha egy ilyen fájlt kapnak egy e-mailhez csatolva" - mondta a vírust felfedező meg nem nevezett cég egyik rendszergazdája.

Egyes antivírus szakértők azonban úgy gondolják, hogy nem valószínű, hogy a megtévesztő e-mailt és a potenciális veszélyt jelentő vírust tartalmazó e-mailt ugyanaz a rosszindulatú személy készítette. A szakértők azt is elmondták, hogy a vírust nem a csatolmányként érkező sulfnbk.exe fájl tartalmazza, hanem a másik csatolmányként érkező fájl, mely a W32Magistr@MM vírust hordozza magában. Ezt a Magistrate-nek elnevezett vírust először idén március 13-án fedezték fel, és a legtöbb vírusirtó program képes detektálni, majd kiirtani a rendszerből. A Symantec cég szakértői egyébként egy ötös veszélyességi skálán négyest adtak a Magistrate vírusnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • leslie #12
    Esc: Ez nem igy muxik. A virusiro emberkek altalaban nagyon jo kepessegu programozok, egyszeruen csak szorakoznak.
    Ugyanugy, ahogy a kormanyok szivatjak a nepeket, csak azert nem kapnak buntit.

    En ugy vagyok vele, hogy aki van olyan fasz, hogy elindit egy ismeretlentol, vagy ismerostol, de csak ugy poenbol kapott csatolast, es Outlook+ m$ Office van a gepen, hat az magara vessen, en az ilyet nem birom sajnalni, sot, jo lecke lesz a szamara!