SG.hu
Miért használ ennyi nagykötőjelet a mesterséges intelligencia?
Ön mesterséges intelligencia, vagy egyszerűen csak nyelvtanilag nagyon pedáns? Egyesek a hosszú kötőjel, azaz a "—" használatát a gépi írás árulkodó jelének tekintik.
Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amit olvasunk azt nem mesterséges intelligencia generálta? Ezt a kérdést gyakran egyszerű pusztán a tartalom alapján eldönteni, főleg, ha olyan baromságokkal találkozunk, hogy ragasztóval rögzítsük a pizzán a feltéteket. De vajon a stílusban is van valami? Az elmúlt hónapokban fejlesztői fórumokon kering egy elmélet, miszerint az egyik árulkodó jel a rengeteg nagykötőjel. Ennek hossza a kisbetűs "m"-mel egyezik meg, míg a sima kötőjel hossza szerényebb, csak "n" betűnyi hosszzú. A ChatGPT láthatóan annyira rabja a "—" kötőjeleknek, hogy egyes felhasználók szerint lehetetlen megakadályozni, hogy ne szórja őket bele minden kimenetébe.
Maga a ChatGPT - amelynek ha másról nem is, de saját képzésének történetéről tudnia kell - arról tájékoztat, hogy az — használata "önmagukban nem megbízható jele annak, hogy egy szöveg mesterséges intelligencia által generált”, és hogy a közkeletű tévhit az ellenkezőjéről a korábbi, kevésbé kifinomult modellek maradványa lehet. "Néhány korai, mesterséges intelligencia által generált tartalom (különösen 2023 előtti) gyakrabban használ nagykötőjelet, mint az átlagos emberi író” - írja a robot. „Ez része volt a formális vagy stilizált írás utánzásának.” De napjainkban a ChatGPT és a hasonló eszközök képesek finomhangolni a hangnemüket, és az írásjelek a kért stílus alapján változnak - teszi hozzá.
A probléma elkerülésére természetesen az az egyszerű megoldás, ha saját kezünkkel írjuk a szöveget. De mi van akkor, ha valaki annyira pedánsan, vagy költőien fogalmaz, hogy saját maga használja ezt a jelet? Megalázó lehet, ha valakit egy mesterséges intelligenciával kevernek össze, sőt, például tanár - diák viszonyban még egyéb problémákat is okozhat. De védekezni sem jó vele, mint nemrég kiderült: a volt New York-i kormányzó, Andrew Cuomo, aki most a polgármesteri székért indul, a múlt héten egy olyan lakásépítési programot tett közzé, amely tele volt halandzsával. De még rosszabb, hogy két "—" írásjel volt benne. Nagyon gyanús. A kampánya szóvivője azzal érvelt amellett, hogy a tervet nem egy LLM készítette, hogy: "Ha a ChatGPT írta volna, nem lennének benne hibák.” Miért kevésbé kínos azonban, hogy egy rossz kampányszöveget emberek állítottak elő?
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy az a közvélekedés, miszerint a nagykötőjel a generatív mesterséges intelligencia terméke, aggasztó jele a közműveltség romlásának. Emily Dickinsontól Friedrich Nietzschéig híres költők és filozófusok előszeretettel használják őket kifejező módon, és sok, az írás mesterségével komolyan foglalkozó ember hasznosnak találja őket. A magyar nyelvben például az angol—magyar szótár szókapcsolatban vagy az Osztrák—Magyar Monarchia nevében találkozhatunk vele, ha ezek helyesírási szempontból jól vannak írva. De jelentés-megkülönböztető szerepe is van, például a "Gay-Lussac-törvény" azt jelenti, hogy egy Gay-Lussac nevű emberről nevezték el, míg ha nagykötőjel lenne a két név között, az két különböző ember vezetéknevét jelentené.
A — iránti gyanakvás az automatizált kommunikációval kapcsolatos növekvő paranoiánkról is árulkodik. Ma már a mindennapjainkat átitató média egyre növekvő százalékát mesterséges intelligencia modellek állítja elő, és olyan furcsaságokra kell néha figyelnünk egy képen, hogy az embereknek hány ujja van, hogy meg tudjuk állapítani, hogy amit látunk az valóság, vagy pedig egyfajta algoritmikus kimenet, egy ember által tudatosan és szándékosan megtervezett anyag.
Egy szöveg megírásának értelme nem csupán egy hihető szöveg előállítása, hanem egy gondolkodási és elemzési folyamat. Az alkotás aktusa során az ember megkérdőjelezi és finomítja az ötleteit. Ha keményebben kell azon dolgozni, hogy az ember pontosan fogalmazzon, azt fejezze ki, amire gondol, az csodálatos. Az írás munkája kitágítja az agyunkat, a megértésünket, a képzelőerőnket és az empátiánkat. De a történelemnek ez a pontja szörnyű idő az elménk pallérozására. A mesterséges intelligencia el fogja venni a legtöbb munkát, és néhány éven belül alapjövedelmen fogunk vegetálni. Lesz értelme kritikusan gondolkodni, felzaklatódni olyan tolakodó gondolatokkal, minthogy "miért engedtük meg, hogy a világ gonosz és hatalomvágyó vezetői elpusztítsanak mindent, amiért érdemes élni?” vagy hogy "igaza volt-e Karl Marxnak?" Nem, dehogyis.
Sokkal jobb, ha az intellektuális képességek egy engedelmes robot szintjén maradnak. Számos tanulmány kimutatta már, hogy a mesterséges intelligencia rendszeres használata rontja a kognitív funkciókat. Szóval mindenki nyugodtan generálja tovább azokat az e-maileket, "—" kötőjelekkel meg minden. Ugyan lehetnek közöttünk olyanok, akik nem elégednek meg ezzel a jövővel; akik még mindig reménykednek és hisznek abban, hogy az emberi kreativitásnak, sőt az emberi életnek is van értelme. Ha valaki nem akarja, hogy összetévesszék az írását a mesterséges intelligenciával, akkor nem igazán az a kérdés, hogy milyen írásjeleket használ. Csak próbáljon meg valami olyat írni, amit érdemes elolvasni.
Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amit olvasunk azt nem mesterséges intelligencia generálta? Ezt a kérdést gyakran egyszerű pusztán a tartalom alapján eldönteni, főleg, ha olyan baromságokkal találkozunk, hogy ragasztóval rögzítsük a pizzán a feltéteket. De vajon a stílusban is van valami? Az elmúlt hónapokban fejlesztői fórumokon kering egy elmélet, miszerint az egyik árulkodó jel a rengeteg nagykötőjel. Ennek hossza a kisbetűs "m"-mel egyezik meg, míg a sima kötőjel hossza szerényebb, csak "n" betűnyi hosszzú. A ChatGPT láthatóan annyira rabja a "—" kötőjeleknek, hogy egyes felhasználók szerint lehetetlen megakadályozni, hogy ne szórja őket bele minden kimenetébe.
Maga a ChatGPT - amelynek ha másról nem is, de saját képzésének történetéről tudnia kell - arról tájékoztat, hogy az — használata "önmagukban nem megbízható jele annak, hogy egy szöveg mesterséges intelligencia által generált”, és hogy a közkeletű tévhit az ellenkezőjéről a korábbi, kevésbé kifinomult modellek maradványa lehet. "Néhány korai, mesterséges intelligencia által generált tartalom (különösen 2023 előtti) gyakrabban használ nagykötőjelet, mint az átlagos emberi író” - írja a robot. „Ez része volt a formális vagy stilizált írás utánzásának.” De napjainkban a ChatGPT és a hasonló eszközök képesek finomhangolni a hangnemüket, és az írásjelek a kért stílus alapján változnak - teszi hozzá.
A probléma elkerülésére természetesen az az egyszerű megoldás, ha saját kezünkkel írjuk a szöveget. De mi van akkor, ha valaki annyira pedánsan, vagy költőien fogalmaz, hogy saját maga használja ezt a jelet? Megalázó lehet, ha valakit egy mesterséges intelligenciával kevernek össze, sőt, például tanár - diák viszonyban még egyéb problémákat is okozhat. De védekezni sem jó vele, mint nemrég kiderült: a volt New York-i kormányzó, Andrew Cuomo, aki most a polgármesteri székért indul, a múlt héten egy olyan lakásépítési programot tett közzé, amely tele volt halandzsával. De még rosszabb, hogy két "—" írásjel volt benne. Nagyon gyanús. A kampánya szóvivője azzal érvelt amellett, hogy a tervet nem egy LLM készítette, hogy: "Ha a ChatGPT írta volna, nem lennének benne hibák.” Miért kevésbé kínos azonban, hogy egy rossz kampányszöveget emberek állítottak elő?
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy az a közvélekedés, miszerint a nagykötőjel a generatív mesterséges intelligencia terméke, aggasztó jele a közműveltség romlásának. Emily Dickinsontól Friedrich Nietzschéig híres költők és filozófusok előszeretettel használják őket kifejező módon, és sok, az írás mesterségével komolyan foglalkozó ember hasznosnak találja őket. A magyar nyelvben például az angol—magyar szótár szókapcsolatban vagy az Osztrák—Magyar Monarchia nevében találkozhatunk vele, ha ezek helyesírási szempontból jól vannak írva. De jelentés-megkülönböztető szerepe is van, például a "Gay-Lussac-törvény" azt jelenti, hogy egy Gay-Lussac nevű emberről nevezték el, míg ha nagykötőjel lenne a két név között, az két különböző ember vezetéknevét jelentené.
A — iránti gyanakvás az automatizált kommunikációval kapcsolatos növekvő paranoiánkról is árulkodik. Ma már a mindennapjainkat átitató média egyre növekvő százalékát mesterséges intelligencia modellek állítja elő, és olyan furcsaságokra kell néha figyelnünk egy képen, hogy az embereknek hány ujja van, hogy meg tudjuk állapítani, hogy amit látunk az valóság, vagy pedig egyfajta algoritmikus kimenet, egy ember által tudatosan és szándékosan megtervezett anyag.
Egy szöveg megírásának értelme nem csupán egy hihető szöveg előállítása, hanem egy gondolkodási és elemzési folyamat. Az alkotás aktusa során az ember megkérdőjelezi és finomítja az ötleteit. Ha keményebben kell azon dolgozni, hogy az ember pontosan fogalmazzon, azt fejezze ki, amire gondol, az csodálatos. Az írás munkája kitágítja az agyunkat, a megértésünket, a képzelőerőnket és az empátiánkat. De a történelemnek ez a pontja szörnyű idő az elménk pallérozására. A mesterséges intelligencia el fogja venni a legtöbb munkát, és néhány éven belül alapjövedelmen fogunk vegetálni. Lesz értelme kritikusan gondolkodni, felzaklatódni olyan tolakodó gondolatokkal, minthogy "miért engedtük meg, hogy a világ gonosz és hatalomvágyó vezetői elpusztítsanak mindent, amiért érdemes élni?” vagy hogy "igaza volt-e Karl Marxnak?" Nem, dehogyis.
Sokkal jobb, ha az intellektuális képességek egy engedelmes robot szintjén maradnak. Számos tanulmány kimutatta már, hogy a mesterséges intelligencia rendszeres használata rontja a kognitív funkciókat. Szóval mindenki nyugodtan generálja tovább azokat az e-maileket, "—" kötőjelekkel meg minden. Ugyan lehetnek közöttünk olyanok, akik nem elégednek meg ezzel a jövővel; akik még mindig reménykednek és hisznek abban, hogy az emberi kreativitásnak, sőt az emberi életnek is van értelme. Ha valaki nem akarja, hogy összetévesszék az írását a mesterséges intelligenciával, akkor nem igazán az a kérdés, hogy milyen írásjeleket használ. Csak próbáljon meg valami olyat írni, amit érdemes elolvasni.