Franczy

Az AMD belép a szerverpiacra

[ZDNET] Az Advanced Micro Devices (AMD) az előttünk álló hónapban olyan új Athlon processzorokat kíván piacra dobni, melyek a cég számára eddig viszonylag ismeretlen piaci szegmensbe, a nagyteljesítményű szerverek, illetve munkaállomások piacára lesznek pozicionálva. Az AMD kétségtelenül nagy reményeket fűz az új, szerverekbe szánt processzoraihoz, azonban a nagyobb, számítógépek gyártásával foglalkozó cégek eddig nem mutattak túl nagy érdeklődést az újdonságok iránt.

Az IBM és a Compaq Computer cégek képviselői a napokban azt nyilatkozták, hogy jelenleg nem rendelkeznek olyan tervekkel, melyek szerint az új 1,2 GHz-es, vagy 1,3 GHz-es frekvenciájú Athlon processzorok és az AMD-760MP chipset felhasználásával új rendszereket készítenének. A szakértők nem lepődtek meg a dolgon, hiszen a szerverek piaci szegmensében jelenleg a különböző Intel processzorok sokkal elfogadottabbak, mint bármely AMD processzor, persze ezzel együtt mindenképpen örvendetes, hogy az AMD számára ismeretlen vizekre evez, és ki tudja, mit hoz a jövő.

"Számomra egyáltalán nem meglepő, hogy az IBM és a Compaq elzárkózik az új, szerverekbe szánt AMD termékek alkalmazásától. Szerintem az említett két céghez hasonló nagyobb számítógépgyártók egy ideig még biztosan nem nyitnak az AMD új processzorainak irányába, de a kisebb cégek valószínűleg nagy örömmel építenek majd AMD-s szervereket is. Egyébként a számítógépgyártó cégek körében nem számít általános dolognak, hogy az AMD termékeket nem kívánják alkalmazni, hiszen olyan cégekre is tudnék példákat hozni, melyek az Intel termékeivel nem szimpatizálnak" - nyilatkozta Dean McCarron, a Mercury Research piackutató cég szakértője.

Az AMD az új Athlon processzorokkal egyre nagyobb piaci részesedéshez szeretne jutni, amire az asztali számítógépek és a hordozható számítógépek piacát tekintve meg is van a reális esélye, ám a szerverek és munkaállomások piacán nagyon kemény konkurenciaharc folyik, így az AMD-nek nagyot kell ahhoz durrantania, ha rövid idő alatt nagy sikereket szeretne elérni. A júniusban napvilágot látó, szerverekbe szánt AMD processzorok egyébként már az új Palomino processzormagra épülnek majd, és azt is tudni lehet, hogy a AMD első komolyabb, szerverekbe szánt processzorai nem ezek a chipek lesznek, hanem a jövőre megjelenő Hammer processzorok, melyek már az IA-64-es Intel processzorok piaci ellenfelei lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kowajano #4
    hajrá
  • Andor PaPa #3
    Épp itt volt már az ideje. A nagyseggű Intel túlságosan is elkényelmesedett ezen a piacon. Ha a szerveres cuccai is olyan jók lesznek az AMD-nek, mint az asztali cuccai, akkor az Intel felkötheti mindenét (főleg a gatyust)