SG.hu

Hazudott Elon Musk, nem küldött semmilyen felvásárlási ajánlatot az OpenAI-nak

Az OpenAI igazgatója, Larry Summers elmondta, hogy nem kapott semmilyen hivatalos megkeresést a milliárdos Elon Musk-tól és befektetői konzorciumától azzal a 97,4 milliárd dolláros ajánlatukkal kapcsolatban, hogy átvegyék a ChatGPT gyártójának irányítását.

"Igazgatósági tagként a médiajelentéseken kívül semmilyen hivatalos kommunikációt nem kaptam” - mondta Summers a Bloombergnek adott interjújában. Musk hétfőn azzal robbant be a médiába, hogy kéretlen ajánlatot tett az OpenAI-t irányító nonprofit cég felvásárlására, amelynek társalapítója volt egy évtizeddel ezelőtt. Az ajánlattal Musk a közlemény szerint azt remélte, hogy az OpenAI ismét „az a nyílt forráskódú, biztonságra összpontosító, jót szolgáló erő lesz, ami egykor volt”.

Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman gyorsan visszautasította az ajánlatot, és azzal vádolta a világ leggazdagabb emberét, hogy csak a versenyelőny megszerzése érdekében tette az ajánlatot. "Szerintem valószínűleg csak le akar lassítani minket. Nyilvánvalóan versenytárs” - mondta Altman a párizsi MI-csúcstalálkozó alkalmával. Arra a kérdésre, hogy Musk ajánlata megnehezítheti-e az OpenAI azon terveit, hogy hagyományos for-profit, azaz nyereségorientált vállalkozássá alakítsa át magát, Summers azt mondta, hogy a vállalat „erről majd akkor és akkor fog beszélni, ha és amikor az igazgatótanács ténylegesen ajánlatot kap, nem pedig a médiajelentéseket olvasva”.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #1
    "Hazudott Elon Musk [...]"
    Ez már nem hír. Ellenben lassan az lesz hír, ha Elon Musk igazat mondott. :)