Franczy

Bush "tiszta" szénerőművei

[NewScientist] A napokban beszámoltunk az Egyesült Államok új energiatervezetéről, melynek lényege, hogy - ahogy Bush elnök kihirdette - számos új fosszilis energiaforrást szeretnének kiaknázni a közeljövőben, olajfúró állomásokat építenek az Alaszkai természetvédelmi területeken, 1300 új erőművet építenek, valamint 2 milliárd dollárt költenek egy újfajta, "tiszta" működésű szénerőmű kifejlesztésére. Most minket ez az utóbbi érdekel, ugyanis a napokban különböző információk és kritikák ütötték fel a fejüket ezekkel az új, tiszta szénerőművekkel kapcsolatban.

A dolog lényege, hogy az amerikai kormányzat az elkövetkező tíz év alatt 2 milliárd dollárt fordít egy olyan szénerőmű technológia kifejlesztésére, mely a jelenlegi erőművekhez képest sokkal kevésbé szennyezné a környezetet, bár a legtöbb szakértő szerint a tiszta működésű szénerőmű fogalma lényegében oximoron.

Két évvel ezelőtt az amerikai kormányzat még egy fillérrel sem támogatta a tiszta szénerőmű projektet, ami érthető is volt, hiszen akkoriban még a gázenergia felhasználása sokkal olcsóbb - és tegyük hozzá, nem utolsó sorban - környezetkímélőbb is volt. Az elmúlt pár hónapban azonban jelentősen megdrágult a gázenergia ára, melynek egyenes következménye az volt, hogy a Bush kormány az új energia tervezetben az atomerőművek építése mellett rendkívül nagy hangsúlyt fektetett az újgenerációs szénerőművek kifejlesztésére is.

A legtöbb szakértő szerint képtelenség a tiszta üzemű szénerőművek létrehozása, hiszen a szén égetése során szmogot és savas esőt gerjesztő nitrogénoxidok, valamint kéndioxidok kerülnek nagy mennyiségben a levegőbe. Különböző szűrőberendezések már ma is léteznek, melyek viszonylag hatékonyak, ám a százszázalékos hatékonyságtól még nagyon messze vannak.

A szénben ezenkívül az emberi egészségre köztudottan káros hatással levő higany is van, melyet ugyan el lehet távolítani a szénből, de az így keletkezett mérgező iszapot is el kell ám helyezni valahol. Ezen felül a szén égetésekor jelentős mennyiségű karbondioxid is a levegőbe kerül, mely köztudottan egy, az üvegházhatás kialakulását előidéző gáz.

Szakértők szerint, ha még esetleg létezne is olyan eljárás, mellyel a szénből ki lehetne vonni a nem kívánatos anyagokat, az olyan drága eljárás lenne, hogy egyáltalán nem lenne nyereséges az ilyen újfajta szénnel üzemelő szénerőművek üzemeltetése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Coine #25
    Azt ugye tudjátok, hogy az egész világon 2 DARAB ország van akik nem írták alá a " szén-egyezményt ", azaz nem használnak szénerőműveket.
    USA és Russia


    ...

    éljen USA, meg éljen CCCP....
  • StarFist #23
    Sajnos ehhez a megoldásokat a nemzetkeözi olaj, energia stb. trösztök ellenében kellene keresztülvinni. Ez pedig nem fog menni. Tudod milyen éhinség hullám söpörne végig az arab államokon, ha az egyetlen bevételi forrásukat jelentő kőolaj egyik pillanatról a másikra értéktelennné válna? Persze, tudom...kőolaj és földgáz származékokkal dolgozik pl. a műanyag ipar is. Ez azonban csak a bevételek kis hányada. A legnagyobb felvevő piac az üzemanyag ipar.
    Ahhoz, hogy új tecnológiákat bevezessük szinte az alapokig le kellene rombolni a jelenlegi energiaipari struktúrát. A StarTrek világától (a többség érdeke fontosabb a kevesekénél) pedig még messze vagyunk (az ember mindíg is az önzéséről volt híres). Igazság szerint túl kellene lépni azokon az alapelveken, melyekre jelenlegi technológiánk alapul. Itt most arra a véletlen felfedezésre gondolok, hogy a váltakozó mágneses tér elektromos vezetőkben áramot gerjeszt. Az elméleti alapok már megvannak hozzá, csak saját korlátainkon kellene felül emelkednünk.
  • Lacc #10
    Nem lesz ennek az energia-válságnak jó vége, nem lesz... És mi lesz, ha elfogy a szén? Ha? Ennyi erővel az ablakon is kiszórhatják a pénzt. Ha valaki teszem azt feltalál egy másik energiaforrást, amiből sok van, meg hűdejó, jönnek a sejkek, meg ilyenek és szépen elhallgattatják.
  • StarFist #4
    Mit jelent az a szó, hogy oximoron? Most csak én vagyok a hülye? Mellékelni kellene a hírekhez egy idegenszavak és kifejezések szótárt.
  • FormatC #2
    Legyünk már magyarosabbak:
    karbondioxid = s z é n - d i o x i d
  • Laalee #1
    nagyszerü... azert emrt a köcsögök lobbyznak neki mi dögöljünk meg...

    mertnemlehet egy minöségi atomerőművet epiteni... vagy sporolni egy kicsit, bar ez szinte lehetetlen az amerikaiakbol kiindulva