SG.hu

Orosszá változtatta az ukrán YouTubert Kínában a mesterséges intelligencia

Olga Loiek, a Pennsylvaniai Egyetem hallgatója az interneten keresett magának közönséget - csak nem így.

A 21 éves ukrán Loiek nem sokkal azután, hogy tavaly novemberben elindította YouTube-csatornáját észrevette, hogy a képmását ellopva alteregókat hoztak létre belőle a kínai közösségi médiaplatformokon. Digitális hasonmásai - mint például "Natasa" - azt állították, hogy kínaiul folyékonyan beszélő orosz nők, akik meg akarták köszönni Kínának az Oroszországnak nyújtott támogatását, és mellékesen egy kis pénzt akartak keresni helyi termékek, például orosz édességek eladásával. Ráadásul a hamis fiókoknak több százezer követője volt Kínában, sokkal több, mint magának Loieknek.

"Az én arcom beszél mandarinul, a háttérben pedig a Kreml és Moszkva látható, én pedig arról beszélek, hogy milyen nagyszerű Oroszország és Kína" - mondta Loiek. "Ez tényleg hátborzongató, mert ezeket a dolgokat soha nem mondanám az életben." Loiek esete nem példa nélküli a kínai közösségi médiában. Egyre több az olyan, első látásra orosznak tűnő nő, akik folyékony kínai nyelven mutatják ki Kína iránti szeretetüket, és azt mondják, hogy a hazájukból származó importtermékek eladásával igyekeznek támogatni a háborús Oroszországot.

Természetesen egyikük sem létezik a valóságban. A szakértők szerint mesterséges intelligenciával generálták őket, valódi nők online talált klipjein tréningezték a modellt gyakran a nők tudta nélkül, és a hamis avatarok által létrehozott videókat arra használják, hogy termékeket reklámozzanak egyedülálló kínai férfiaknak. A Loiek és társai képmásával létrehozott fiókoknak több százezer követőjük van, és több tízezer dollár értékben adtak el termékeket Kínában. Néhány poszton szerepel is a nyilatkozat, amely szerint a bejegyzéseket mesterséges intelligencia segítségével hozták létre.


Az olyan avatárok, mint Loieké, kihasználják az orosz-kínai "határok nélküli" partnerséget, amelyet a két ország 2022-ben hirdetett meg, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingbe látogatott, néhány nappal azelőtt, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát. Jim Chai, a fejlett mesterséges intelligencia technológiát fejlesztő XMOV cég vezérigazgatója szerint az ilyen képek létrehozására szolgáló technológia "nagyon elterjedt, mert sokan használják Kínában. Ahhoz, hogy elkészítsem a saját digitális hasonmásomat csak le kell forgatnom magamról egy 30 perces videót, majd ezután kicsit dolgozni rajta. A végeredmény nagyon valóságosnak tűnik, és ha megváltoztatom a nyelvet csak a szájszinkronizációt kell kicsit kiigazítani" - mondta Chai.

A mesterséges intelligencia forrón vitatott téma, és Loiek esete rávilágít a potenciálisan illegális vagy etikátlan alkalmazások kockázataira, mivel a tartalom létrehozására és terjesztésére szolgáló hatékony eszközök világszerte mindennapossá váltak. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak a félretájékoztatáshoz, az álhírekhez és a szerzői jogi védelem alatt álló anyagokhoz való hozzájárulással kapcsolatban az elmúlt hónapokban felerősödtek az olyan generatív MI-rendszerek növekvő népszerűsége közepette, mint a Chat GPT.

Januárban Kína iránymutatás-tervezetet adott ki a mesterséges intelligencia iparágának szabványosítására vonatkozóan, amelyben több mint 50 nemzeti és iparági szintű szabvány kidolgozását javasolta 2026-ig. Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló törvénye szintén szigorú átláthatósági kötelezettségeket ír elő a magas kockázatú mesterséges intelligencia rendszerekre, és ezzel potenciális globális viszonyítási pontot jelent. Xin Dai, a Pekingi Egyetem jogi karának docense szerint a szabályozás csak igyekszik felzárkózni a mesterséges intelligencia fejlődésének üteméhez. "Csak azt tudjuk , hogy az információ létrehozására, a tartalom létrehozására és a terjesztésére szolgáló eszközök gyakorlatilag minden percben egyre erősebb válnak" - mondta Dai. "Úgy gondolom, hogy a kritikus dolog itt az, hogy a mennyiség egyszerűen túl nagy. Nemcsak Kínában, hanem az internet általános területén is mindenhol" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!