SG.hu·
A mesterséges intelligencia elterjedése felértékeli a fizikai infrastruktúrát
A jövő gazdaságát nem a szoftverek, hanem a valós világ rendszerei és erőforrásai alakítják; az energia, az alapanyagok és a gyártási kapacitás válik a globális verseny meghatározó tényezőjévé.
Több mint egy évtizeden át jól megragadta a gazdasági hatalom logikáját Marc Andreessen kockázatitőke-befektető azon állítása, miszerint „a szoftver felfalja a világot”. A digitális platformok átalakították az iparágakat, a szoftvercégek háttérbe szorították a gyártókat, és a versenyelőny egyre inkább elszakadni látszott a fizikai korlátoktól. Ez a világszemlélet egyaránt hatással volt a vállalati stratégiákra és a közpolitikai döntésekre. Most azonban ez a kép kezd szétesni. A szoftver továbbra is nélkülözhetetlen, de már nem számít szűkös erőforrásnak. A mesterséges intelligencia a szoftvert bőségesen rendelkezésre álló inputtá alakította. A kód előállítása, tesztelése és optimalizálása közel zéró határköltséggel megvalósítható. Sok alkalmazásban a MI nem csupán javítja a szoftvert, hanem helyettesíti is azt. Ahogy a szoftver árucikké válik, elveszíti megkülönböztető erejét.
Ami viszont ismét szűkössé válik, az a hardver, tág értelemben beleértve az infrastruktúrát, az energiarendszereket, az alapanyagokat, a gyártási kapacitást, a szállítást és az ellátási láncokat. Ebből következik, hogy a hardver egyre fontosabb összetevője lesz a világgazdaságnak, mivel a gazdasági hatalom nem ahhoz kerül, ami a legelegánsabb, hanem ahhoz, ami a leginkább korlátozott. Az olajárak és a szállítási költségek jelenlegi ingadozása éles emlékeztető arra, hogy a fizikai korlátok - ebben az esetben a Hormuzi-szoros - milyen erőteljes hatással vannak a globális gazdaságra.
A szoftver szinte súrlódás nélkül skálázható. A hardver nem. Minden egyes új adatközpont, gyár, átviteli hálózat vagy robot földterületet, energiát, szakképzett munkaerőt, engedélyeket és időt igényel. A határköltségek elkerülhetetlenek. Az átfutási idők hosszúak. Ezek a korlátok ismét egyre erősebben érvényesülnek a globális gazdaságban. Az energia területén különösen jól látható ez az elmozdulás. Az elektrifikáció, a MI és a felhőalapú számítástechnika növekvő villamosenergia-igényt generál. Az adatközpontok villamosenergia-fogyasztása 2030-ra több mint a duplájára nőhet. Ugyanakkor a globális villamosenergia-hálózatok elöregedtek és alulfejlettek. Az évtized során az elektromos hálózatokba irányuló éves beruházásoknak közel meg kell duplázódniuk ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a klímacélokat.
Az ilyen bővítések hatalmas mennyiségű alapanyagot igényelnek. Az S&P Global előrejelzése szerint a réz iránti kereslet 2040-re 50 százalékkal növekedhet, elsősorban az elektrifikáció és a hálózatfejlesztések következtében. Csak az átviteli infrastruktúra kiépítése világszerte több tízmillió kilométernyi új kábelezést igényel majd. A szoftver erre nem kínál helyettesítő megoldást. Az éghajlatváltozás tovább erősíti ezt a tendenciát. A világ infrastruktúrájának jelentős része stabilabb időjárási viszonyokra lett tervezve. Az energiahálózatokat, közlekedési folyosókat és vízrendszereket most ellenállóbbá kell tenni a szélsőséges körülményekkel szemben. Ezek a beruházások lassúak, tőkeigényesek és politikailag is vitatottak.
A védelem területe további sürgősséget ad a helyzetnek. Évtizedes alulfinanszírozás után a nyugati országok igyekeznek újjáépíteni katonai kapacitásaikat. A közelmúlt konfliktusai számos problémára rámutattak az úgynevezett ipari áteresztőképességgel kapcsolatban, vagyis azzal a képességgel, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan lehet hardvereket - a rakétáktól a pótalkatrészekig - előállítani. Az újrafegyverkezés részben szoftveres kérdés, de döntően függ a gyáraktól, a szerszámgépektől, a vegyi anyagoktól, a képzett munkaerőtől és a megbízható ellátási láncoktól, amelyek közül sok az elmúlt évtizedekben leépült.
Ennek geopolitikai következményei is vannak. Az ipari kapacitás stratégiai autonómiát biztosít, és ennek Kína már évek óta tudatában van. Az ország a méretgazdaságosságot alapos gyártási tudással ötvözi, és uralja az akkumulátorgyártás, a napelemes berendezések és a kritikus alapanyagok feldolgozásának jelentős részét. A mágnesekhez használt ritkaföldfémek esetében például a globális bányászati termelés mintegy 60 százalékát, a feldolgozásnak pedig körülbelül 91 százalékát adja. Hasonló koncentráció figyelhető meg más ipari inputok esetében is.
Más gazdaságok is rendelkeznek jelentős erősségekkel. Tajvan, Japán és Dél-Korea kulcsfontosságú szereplők a félvezetőgyártás egyes kritikus szegmenseiben. Németország és Svájc továbbra is élen jár a fejlett gépgyártásban és ipari folyamatokban. Ezek az előnyök nem pusztán szoftveren alapulnak, hanem évtizedek alatt felhalmozott mérnöki tudáson. Az Egyesült Államok iparpolitikai eszközökkel és támogatásokkal próbál újraiparosodni, és még sikerrel is járhat. A gyártási kapacitás azonban kumulatív jellegű. Hallgatólagos tudásra, képzett munkaerőre és sűrű beszállítói ökoszisztémákra épül. A szoftver hónapok alatt visszatelepíthető, a gyárak nem.
A súlytalan digitális gazdaság elképzelése mindig is félrevezető volt. A MI hatalmas mennyiségű villamos energiát és vizet fogyasztó adatközpontokban működik A szállítás továbbra is makacsul fizikai jellegű, hajókra, kikötőkre, vasutakra és teherautókra támaszkodik. Még azok a technológiák is, amelyeket gyakran anyagtalanítónak tekintenek, mint például a 3D nyomtatás, inkább növelik a fejlett alapanyagok, a nyersanyagok és az energia jelentőségét, mintsem felszabadítanák a folyamatokat ezek alól. A bányászat - amelyet a technológiai befektetők hosszú ideig elhanyagoltak - ismét stratégiai jelentőségűvé válik. A kitermelés azonban csak a történet egy része. A feldolgozás az igazi szűk keresztmetszet, és az ellátási lánc leginkább földrajzilag koncentrált szakasza. A feldolgozás feletti ellenőrzés egyre inkább meghatározza a további gyártási folyamatok feletti ellenőrzést is.
A MI és a kvantumtechnológiák felgyorsítják majd az innovációt az anyagtudomány területén, új ötvözeteket, vegyületeket és gyártási eljárásokat hozva létre. Paradox módon ez nem csökkenti, hanem növeli a fizikai inputok iránti keresletet. Ahogy a technológia magukat az anyagokat is átalakítja, egyre nehezebb lesz előre jelezni a jövőbeni keresletet, ami felértékeli az ellenálló képességet és az ipari mélységet. A szoftver továbbra is fontos. De ahogy árucikké válik, a gazdasági erő visszaáramlik a gazdaság fizikai rétegébe. Az energia, az alapanyagok, az infrastruktúra, a robotika és az ipari kapacitás feletti ellenőrzés határozza meg a versenyképességet a következő évtizedben.
Ez az elmozdulás következményekkel jár a befektetők, a vállalatok és a kormányok számára egyaránt. A hosszú távú tőke felértékelődik a gyors skálázhatósággal szemben, a mérnöki mélység a digitális kifinomultsággal szemben, az ellenálló képesség az optimalizálással szemben. Ez azt is megmagyarázza, miért nyer újra stratégiai jelentőséget a gyártás és az erőforrás-biztonság évtizedek elhanyagolása után. A globális verseny következő korszaka nem azon múlik majd, hogy ki írja a legjobb kódot, hanem azon, hogy ki képes felépíteni, működtetni és ellátni azokat a fizikai rendszereket, amelyekre a digitális világ végső soron támaszkodik.
Több mint egy évtizeden át jól megragadta a gazdasági hatalom logikáját Marc Andreessen kockázatitőke-befektető azon állítása, miszerint „a szoftver felfalja a világot”. A digitális platformok átalakították az iparágakat, a szoftvercégek háttérbe szorították a gyártókat, és a versenyelőny egyre inkább elszakadni látszott a fizikai korlátoktól. Ez a világszemlélet egyaránt hatással volt a vállalati stratégiákra és a közpolitikai döntésekre. Most azonban ez a kép kezd szétesni. A szoftver továbbra is nélkülözhetetlen, de már nem számít szűkös erőforrásnak. A mesterséges intelligencia a szoftvert bőségesen rendelkezésre álló inputtá alakította. A kód előállítása, tesztelése és optimalizálása közel zéró határköltséggel megvalósítható. Sok alkalmazásban a MI nem csupán javítja a szoftvert, hanem helyettesíti is azt. Ahogy a szoftver árucikké válik, elveszíti megkülönböztető erejét.
Ami viszont ismét szűkössé válik, az a hardver, tág értelemben beleértve az infrastruktúrát, az energiarendszereket, az alapanyagokat, a gyártási kapacitást, a szállítást és az ellátási láncokat. Ebből következik, hogy a hardver egyre fontosabb összetevője lesz a világgazdaságnak, mivel a gazdasági hatalom nem ahhoz kerül, ami a legelegánsabb, hanem ahhoz, ami a leginkább korlátozott. Az olajárak és a szállítási költségek jelenlegi ingadozása éles emlékeztető arra, hogy a fizikai korlátok - ebben az esetben a Hormuzi-szoros - milyen erőteljes hatással vannak a globális gazdaságra.
A szoftver szinte súrlódás nélkül skálázható. A hardver nem. Minden egyes új adatközpont, gyár, átviteli hálózat vagy robot földterületet, energiát, szakképzett munkaerőt, engedélyeket és időt igényel. A határköltségek elkerülhetetlenek. Az átfutási idők hosszúak. Ezek a korlátok ismét egyre erősebben érvényesülnek a globális gazdaságban. Az energia területén különösen jól látható ez az elmozdulás. Az elektrifikáció, a MI és a felhőalapú számítástechnika növekvő villamosenergia-igényt generál. Az adatközpontok villamosenergia-fogyasztása 2030-ra több mint a duplájára nőhet. Ugyanakkor a globális villamosenergia-hálózatok elöregedtek és alulfejlettek. Az évtized során az elektromos hálózatokba irányuló éves beruházásoknak közel meg kell duplázódniuk ahhoz, hogy teljesíteni lehessen a klímacélokat.
Az ilyen bővítések hatalmas mennyiségű alapanyagot igényelnek. Az S&P Global előrejelzése szerint a réz iránti kereslet 2040-re 50 százalékkal növekedhet, elsősorban az elektrifikáció és a hálózatfejlesztések következtében. Csak az átviteli infrastruktúra kiépítése világszerte több tízmillió kilométernyi új kábelezést igényel majd. A szoftver erre nem kínál helyettesítő megoldást. Az éghajlatváltozás tovább erősíti ezt a tendenciát. A világ infrastruktúrájának jelentős része stabilabb időjárási viszonyokra lett tervezve. Az energiahálózatokat, közlekedési folyosókat és vízrendszereket most ellenállóbbá kell tenni a szélsőséges körülményekkel szemben. Ezek a beruházások lassúak, tőkeigényesek és politikailag is vitatottak.
A védelem területe további sürgősséget ad a helyzetnek. Évtizedes alulfinanszírozás után a nyugati országok igyekeznek újjáépíteni katonai kapacitásaikat. A közelmúlt konfliktusai számos problémára rámutattak az úgynevezett ipari áteresztőképességgel kapcsolatban, vagyis azzal a képességgel, hogy mennyire gyorsan és hatékonyan lehet hardvereket - a rakétáktól a pótalkatrészekig - előállítani. Az újrafegyverkezés részben szoftveres kérdés, de döntően függ a gyáraktól, a szerszámgépektől, a vegyi anyagoktól, a képzett munkaerőtől és a megbízható ellátási láncoktól, amelyek közül sok az elmúlt évtizedekben leépült.
Ennek geopolitikai következményei is vannak. Az ipari kapacitás stratégiai autonómiát biztosít, és ennek Kína már évek óta tudatában van. Az ország a méretgazdaságosságot alapos gyártási tudással ötvözi, és uralja az akkumulátorgyártás, a napelemes berendezések és a kritikus alapanyagok feldolgozásának jelentős részét. A mágnesekhez használt ritkaföldfémek esetében például a globális bányászati termelés mintegy 60 százalékát, a feldolgozásnak pedig körülbelül 91 százalékát adja. Hasonló koncentráció figyelhető meg más ipari inputok esetében is.
Más gazdaságok is rendelkeznek jelentős erősségekkel. Tajvan, Japán és Dél-Korea kulcsfontosságú szereplők a félvezetőgyártás egyes kritikus szegmenseiben. Németország és Svájc továbbra is élen jár a fejlett gépgyártásban és ipari folyamatokban. Ezek az előnyök nem pusztán szoftveren alapulnak, hanem évtizedek alatt felhalmozott mérnöki tudáson. Az Egyesült Államok iparpolitikai eszközökkel és támogatásokkal próbál újraiparosodni, és még sikerrel is járhat. A gyártási kapacitás azonban kumulatív jellegű. Hallgatólagos tudásra, képzett munkaerőre és sűrű beszállítói ökoszisztémákra épül. A szoftver hónapok alatt visszatelepíthető, a gyárak nem.
A súlytalan digitális gazdaság elképzelése mindig is félrevezető volt. A MI hatalmas mennyiségű villamos energiát és vizet fogyasztó adatközpontokban működik A szállítás továbbra is makacsul fizikai jellegű, hajókra, kikötőkre, vasutakra és teherautókra támaszkodik. Még azok a technológiák is, amelyeket gyakran anyagtalanítónak tekintenek, mint például a 3D nyomtatás, inkább növelik a fejlett alapanyagok, a nyersanyagok és az energia jelentőségét, mintsem felszabadítanák a folyamatokat ezek alól. A bányászat - amelyet a technológiai befektetők hosszú ideig elhanyagoltak - ismét stratégiai jelentőségűvé válik. A kitermelés azonban csak a történet egy része. A feldolgozás az igazi szűk keresztmetszet, és az ellátási lánc leginkább földrajzilag koncentrált szakasza. A feldolgozás feletti ellenőrzés egyre inkább meghatározza a további gyártási folyamatok feletti ellenőrzést is.
A MI és a kvantumtechnológiák felgyorsítják majd az innovációt az anyagtudomány területén, új ötvözeteket, vegyületeket és gyártási eljárásokat hozva létre. Paradox módon ez nem csökkenti, hanem növeli a fizikai inputok iránti keresletet. Ahogy a technológia magukat az anyagokat is átalakítja, egyre nehezebb lesz előre jelezni a jövőbeni keresletet, ami felértékeli az ellenálló képességet és az ipari mélységet. A szoftver továbbra is fontos. De ahogy árucikké válik, a gazdasági erő visszaáramlik a gazdaság fizikai rétegébe. Az energia, az alapanyagok, az infrastruktúra, a robotika és az ipari kapacitás feletti ellenőrzés határozza meg a versenyképességet a következő évtizedben.
Ez az elmozdulás következményekkel jár a befektetők, a vállalatok és a kormányok számára egyaránt. A hosszú távú tőke felértékelődik a gyors skálázhatósággal szemben, a mérnöki mélység a digitális kifinomultsággal szemben, az ellenálló képesség az optimalizálással szemben. Ez azt is megmagyarázza, miért nyer újra stratégiai jelentőséget a gyártás és az erőforrás-biztonság évtizedek elhanyagolása után. A globális verseny következő korszaka nem azon múlik majd, hogy ki írja a legjobb kódot, hanem azon, hogy ki képes felépíteni, működtetni és ellátni azokat a fizikai rendszereket, amelyekre a digitális világ végső soron támaszkodik.