SG.hu

Sztrájk a Samsungnál, először a vállalat történetében

A cég története során először léptek sztrájkba pénteken a Samsung, a dél-koreai gazdaságot uraló konglomerátum dolgozói. A szakszervezet alelnöke szerint a munkavállalók célja, hogy „üzenetet küldjenek a vezetőségnek, hogy elértünk egy bizonyos érettségi szintet".

Egynapos sztrájk volt a Samsungnál, a cég chiprészlegének dolgozói tették ki az elégedetlenek többségét. A szakszervezet képviselői elmondták, hogy a béremelésről és a bónuszokról folytatott tárgyalások több fordulója meghiúsult. "A vállalat nem értékeli a szakszervezetet tárgyalópartnerként” - mondta Lee Hyun Kuk, a Samsung Electronics Nationwide Union alelnöke, mely a vállalatnál működő öt szakszervezeti csoport közül a legnagyobb. Állítása szerint 28 ezer tagot képvisel, ami a Samsung globális munkaerejének mintegy ötödét jelenti, és közel 75 százalékuk a sztrájk mellett szavazott áprilisban. Lee elmondta, hogy a szakszervezeti dolgozók tavaly nem kaptak bónuszt, míg korábban egyesek a fizetésük 30 százalékát is elérő prémiumot kaptak. "Ez olyan érzés, mintha 30 százalékos fizetéscsökkentést kaptunk volna” - mondta. Egy átlagos szakszervezeti dolgozó tavaly mintegy 80 millió won-t, azaz körülbelül 21 millió forintot keresett a juttatások előtt - mondta.

A Samsung Electronics képviselője elmondta, hogy a vállalat megpróbál megállapodni a szakszervezettel, de a tárgyalások részleteiről nem kívánt bővebben nyilatkozni. A munkabeszüntetés nem befolyásolta a Samsung termelését vagy üzleti tevékenységét - mondta a vállalat képviselője. A munkabeszüntetés egy nemzeti ünnep és a hétvége közé esett, egy olyan napra, amelyet sok dél-koreai ember egyébként is kivett szabadnapként. Nem világos, hogy hány dolgozó vett részt az akcióban. Péntek reggel a Samsung szöuli központja előtt gyűlt össze a dolgozók egy kisebb csoportja, miközben a szervezők hangszórókon keresztül tiltakozó dalokat játszottak.


Ez mégis kellemetlen időzítés volt a vállalat számára, amely igyekezett megnyugtatni az ügyfeleket és a befektetőket, hogy chipüzletága képes megfelelni a mesterséges intelligencia-boom igényeinek. "A Samsung a memóriák terén nagy tiszteletnek örvendő vállalat, évtizedek óta vezető szerepet tölt be. De a technológiai vezetést most elvesztették a versenytársakkal szemben” - mondta Nam Hyung Kim, az Arete Research részvénykutató cég elemzője. „A szakszervezeti sztrájk semmi ahhoz képest, amivel jelenleg szembesülnek” - mondta Kim. A generatív mesterséges intelligencia rendszerek extra erős, nagy sávszélességű memóriachipekre támaszkodnak, melyek hő- és energiafogyasztási problémák miatt nem mentek át az Nvidia tesztjein.

A Samsung évek óta a világ legnagyobb memóriachip-gyártója, és az idei első negyedévben mintegy 1,4 milliárd dollár nyereséget jelentett chiprészlegéből. A mostani eredmény azonban négy egymást követő veszteséges negyedévet követett. A Samsung a tavalyi évet az elmúlt több mint egy évtized leggyengébb eredményével zárta. A veszteségek ellenére a TrendForce piackutató cég szerint a Samsung tavaly is a világ legnagyobb memóriachip-gyártója maradt a bevétel és a piaci részesedés alapján. Az év elején azonban helyi riválisa, az SK Hynix a következő generációs, nagy sávszélességű memóriachipek piacának első helyét célozta meg, éppen akkor, amikor az irántuk mutatkozó kereslet megugrott. A mesterséges intelligencia rendszereket fejlesztő vállalatok, mint például az Nvidia, nagyon kiéhezettek ezekre. Elemzők szerint az SK Hynix hamarabb számított erre a keresletre, mint a Samsung.

A Samsung chipgyártó üzletága - amely más vállalatok által tervezett chipeket gyárt - szintén lemaradt a riválisoktól. Az eredmény a vállalat történetének legnagyobb kudarca lett, ismerte el Jun Young-hyun kollégáinak, aki a múlt hónapban vette át egy átszervezés után a Samsung chiprészlegének vezetését. Jun korábban a Samsung chip-üzletágát irányította, amikor a vállalat a bevételek alapján megelőzte az Intelt, mint a világ legnagyobb chipgyártója. A vállalat arra számít, hogy a nagy sávszélességű memóriatermékek termelését a tavalyi évhez képest háromszorosára növeli, és 2025-re ismét megduplázza. A vállalat közölte, hogy 2042-ig mintegy 200 milliárd dollárt tervez befektetni egy új félvezetőipari komplexumba Szöultól délre és 40 milliárd dollárt tervez költeni texasi létesítményekre.


Más szempontból is rájár a rúd a Samsungra: a vállalat vezetője, Lee Jae-yong belekeveredett egy korrupciós botrányba, amely Park Geun-hye volt elnök megbuktatásához vezetett. Lee a Bloomberg News szerint Dél-Korea leggazdagabb embere. A Samsungot 1938-ban alapította Lee nagyapja, Lee Byung-chul egy zöldségeket és szárított halat árusító üzletként, mára pedig a legnagyobb családi konglomerátum. Ezek az úgynevezett chaebolok tették Dél-Koreát exportnagyhatalommá, és a társadalom szinte minden területére befolyással bírnak. Lee-t februárban felmentették egy olyan cégfúziós perben, amelynek segítségével megszerezte a Samsung feletti irányítást. A vezető jogi problémái miatt a Samsung dél-koreai gazdaságra és politikára gyakorolt befolyása továbbra is reflektorfényben van.

A Samsung évtizedeken át arról volt ismert, hogy idegenkedik a szakszervezetbe tömörülő munkásoktól, és ez csak az elmúlt években változott meg. Lee Hyun Kuk, a szakszervezet képviselője elmondta, hogy néhány munkavállaló félelmét fejezte ki a szakszervezethez való csatlakozással kapcsolatban. "Nem az a célunk, hogy befolyásoljuk a gyártósorokat, hanem inkább az, hogy üzenjük a vezetőségnek, hogy elértünk egy bizonyos érettségi szintet” - mondta Lee. Az áprilisi szavazást követően a szakszervezet többször tartott gyűléseket. A nyilvánosság támogatását kérve úgy tervezték meg a rendezvényeket, hogy azok utcai fesztiválhoz hasonlítsanak, és K-pop énekeseket hívtak meg a tömeg szórakoztatására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!