JohnnyCage

A Rambus elvesztette szabadalomsértési perét

[EBNews] A Rambus Inc., amely legfőképpen memóriatechnológiákat fejleszt, figyelmét az utóbbi időben elsősorban a szabadalomsértési perekre koncentrálta, amelyekkel a társaság szinte lerohanta a DRAM-ipart. A társaság legfontosabb ilyen perét a napokban vesztette el.

A Rambus DRAM memóriák megalkotója felháborodással vett tudomást arról a hírről, miszerint legfontosabb szabadalomsértési perében, amely a német Infineon Technologies AG memóriagyártó ellen folyt, a Rambus számára kedvezőtlen itélet született. Az amerikai bíróságon folyó Rambus Inc. - Infineon Technologies AG per bírója, Robert Payne ugyanis úgy döntött, hogy elejti az Infineon ellen ezidáig életben maradt három vádpontot, és megszünteti az eljárást.

Az Intel Pentium 4-es processzoraihoz használatos Rambus DRAM kifejlesztője 57 szabadalmának állítólagos megsértéséért perelte be az Infineont, és olyan további DRAM-gyártókat, mint a Micron, vagy a Hyundai. Az elmúlt hét elején az illetékes bíró a vádak döntő többségét elejtette, miután korábban fényderült arra a rendkívül nagy kaliberű csalásra, amit a Rambus alapos gyanú szerint azért követett el, hogy félrevezesse a memóriaipart, és óriási kártérítési-, valamint jogdíjösszegeket követeljen annak képviselőitől.

"A bíróság ítélete kiábrándító volt számunkra" - mondta Geoff Tate, a Rambus vezérigazgatója. "Amennyiben a mostani itélet jogerőssé válik, minden társaság, amely újítani próbál, szellemi tulajdonának biztonságát kockáztatja." A társaság fellebbezni fog az itélet ellen.

Bár a mostani itélet korántsem jelenti a véget a Rambus Inc. számára, a számos társaság ellen folyó amerikai és európai pereknek azonban valószínűleg hamarosan végeszakad. A Rambus Inc. helyzetére a Rambus DRAM sikertelensége, és a mostani per elvesztése mellett az is negatív hatással lehet, hogy amennyiben az Infineon pergyőzelme jogerőssé válik, számos olyan memóriagyártó, amely beleegyezett a DDR és SDR SDRAM-ok utáni jogdíj fizetésébe, a társaság ellen fog fordulni.

Nincs jelentősége a Rambus DDR-jogdíj nagyságának

Az elmúlt héten fény derült a Rambus DDR és SDR SDRAM memóriák gyártása után kiszabott jogdíjának pontos nagyságára, amely a DDR tekintetében különösen magas. Az elemzők szerint azonban ennek nincsen túlzott jelentősége a DDR modulok árát illetően.

Az elmúlt héten a Rambus Inc. bejelentette, hogy az SDRAM memóriamodulok gyártása után kiszabott jogdíja az eladási ár 0,75%-a, a DDR-SDRAM-ok esetében pedig ugyanez 3,5%-ot tesz ki. Az ipari szakértők szerint a chipiparban hasonló esetekben 1%-alatti jogdíjat szokás megállapítani, tehát az SDRAM utáni jogdíj átlagosnak mondható. A DDR-SDRAM memóriák gyártása után követelt 3,5% azonban szinte az összes szakember szerint irreálisan magas.

Egyesek szerint a DDR-licensz nagysága valószínőleg kompenzálni hivatott a drága és csalódást okozó Rambus DRAM, és az olcsó, és ehhez mérten igen jó teljesítményt nyújtó DDR-SDRAM ára közötti óriási különbséget, vagy legalábbis annak egy részét. Az elemzők a közelmúltban azonban arra a következtetése jutottak, hogy azok a társaságok, amelyek szembeszálltak a Rambussal és nem fizetnek jogdíjat, nem élveznek különösebb árelőnyt a többi DRAM gyártóhoz képest.

Bár három jelentős DRAM-gyártó, név szerint az Infineon, a Micron és a Hynix (Hyndai) megtagadta a DDR-jogdíj fizetését és perbe szállt a Rambussal, az árak mégsem tudtak olyan szintre csökkenni, hogy a DDR-SDRAM 2002. eleje előtt általánosan elterjedtté váljon, mondják az elemzők.

A megfigyelők szerint a DDR memóriák piaca egyelőre olyan jelentéktelen, hogy azok a gyártók, akik kifizetik a 3,5%-os jogdíjat, mint a DRAM piacvezető Samsung, rövidtávon semmiképpen sem kerülnek anyagi hátrányba. "A DDR fő piaca jelenleg a grafikus kártyák memóriamegoldása, ezekben a kártyákban pedig nem okoz jelentős áremelkedést a DRAM chipek árának ilyen kis mértékű megemelkedése" - mondta Sherry Garber, a phoenixi Semico Research Corp. elemzője.

"Mivel a DDR memóriák jelenleg emelt áron kaphatóak új voltuk miatt, a 3,5%-os árkülönbség elveszlik a piac zűrzavarjában." "2001. végén azonban megindul a technológia körüli árverseny, ahol a 3,5%-os hátránynak komoly jelentősége lesz."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuERTe #4
    hehe
    eltulozni nem kell a dolgot,ilyen erővel az összes részvényest le lehetne csukni.
    én a fölsővezetésre gondoltam,akik kiagyalták ezt a szemétséget.
    ha egyszer világméretü csalás akkor van kiagyalója is nem?illene példát statuálni,hogy elvegyék az ilyen férgek kedvét az aknamunkáktól.
  • MuERTe #2
    "Az elmúlt hét elején az illetékes bíró a vádak döntő többségét elejtette, miután korábban fényderült arra a rendkívül nagy kaliberű csalásra, amit a Rambus alapos gyanú szerint azért követett el, hogy félrevezesse a memóriaipart..."
    ezért nem kéne őket lecsukni?
    vagy ottis csak a kisembereknek tilos lopni ,csalni,hazudni mint kishazánkban?
  • Laalee #1
    hihi ugykellet buznyak cég...
    remelem be is zarnak