Franczy

AMD: irány a szerverpiac

[CNet] Az Advanced Micro Devices (AMD) cégnek a napokban az eddigi legkomolyabb olyan együttműködési szerződését sikerült aláírnia, mely nagyban elősegítheti majd a cégnek a szerverpiacon való közeljövőbeli minél jobb szereplését, azonban be kell látnunk, hogy ebben a piaci szegmensben az AMD-nek minden eddiginél komolyabb ellenfelet jelent majd a konkurens Intel cég, mely egyébként a világ legnagyobb chipgyártó cége.

Az AMD képviselői a napokban jelentették be, hogy a Fujitsu után a második legnagyobb japán, szerverek forgalmazásával foglalkozó céggel, az NEC-vel sikerült egy szerződést tető alá hozniuk, melynek értelmében az NEC bizonyos szervereiben az AMD jelenlegi legnagyobb teljesítményű processzora, az 1,33 GHz-es frekvenciájú AMD Athlon chip kap majd helyet. Az NEC AMD processzoros szerverei elsősorban video streamek interneten keresztüli közvetítésére lesznek majd alkalmazva. Az NEC új rack-alapú nagyteljesítményű számítógépes rendszerében egy szerver az audio és video információk enkódolásával foglalkozik majd, míg két másik szerver az információknak a hálózaton való szétterítéséért lesz majd felelős.

Szakértők szerint a szerverpiacon nagyon nehéz dolga lesz majd az AMD-nek, mindenesetre a cég számára biztató jel, hogy az NEC az új szervereibe az AMD Athlon processzorokat választotta. A szerverpiacon már hosszabb ideje jelenlevő Intel az AMD-nél sokkal több tapasztalattal rendelkezik, hiszen a cég Xeon termékcsaládjába tartozó nagy cache memóriával rendelkező processzorai évek óta kedvelt megoldásoknak számítanak a szerverpiacon.

Az AMD a közeljövőben tervezi a jelenlegi Athlon processzorok utódjának tekinthető Palomino magos új CPU-k piacra dobását, mely processzorokból az asztali, valamint a hordozható számítógépekbe szánt változatok mellett készül majd egy kifejezetten szerverekhez ajánlott verzió is, mely az AMD 760MP típusú alaplapi chipsettel komoly ellenfele lehet majd az Intel különböző Xeon termékeinek. Az Intel egyébként hamarosan bemutatja majd a Xeon termékcsalád legújabb tagjait, melyek már Pentium 4-es core-ra épülnek, és jelenleg a Foster kódnevet viselik magukon.

A szerverpiacon az AMD Palomino és az Intel Foster csatája azonban csak előjáték lesz ahhoz a processzorháborúhoz képest, ami várhatóan majd a két cég első 64 bites processzorainak megjelenésekor tör ki ebben a piaci szegmensben. Az AMD a Clawhammer, valamint a Sledgehammer, az Intel pedig az Itanium és a McKinley processzorokkal száll majd be ebbe a csatába, melynek kimenetele egyelőre még kérdéses.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!