SG.hu

Leállítja keresőmotorját a Neeva

Egy dolog keresőmotort építeni, és egészen más dolog meggyőzni a felhasználókat a váltásról egy jobb szolgáltatásra.

A Neeva szombaton bejelentette, hogy bezárja keresőmotorját. A cég egy ideig azon startupok egyike volt, amelyeknek valós esélyük volt arra, hogy megkérdőjelezzék a Google kereső fölényét, de most ehelyett inkább a mesterséges intelligencia felé orientálódnak. "Keresőmotorokat építeni nehéz" - vallották be a Neeva társalapítói, Sridhar Ramaswamy és Vivek Raghunathan a leállítást bejelentő blogbejegyzésben. Ramaswamy volt a fő oka annak, hogy a Neeva ígéretesnek tűnt - a Google hirdetési üzletágának korábbi vezetőjeként kevés ember volt nála jobban felkészülve arra, hogy hogyan kell ezt a szolgáltatást pénzzé tenni.

A Neeva megugrotta a kötelezőt: jó, versenyképes keresőmotort épített. Valójában néhány tekintetben jóval a Google előtt járt, például a 10 első oldali linket felcserélte egy vizuálisabb oldalra, és az emberek által létrehozott információkat hangsúlyozta. De a keresőmotor megépítése valójában a könnyű rész volt. "Rájöttünk, hogy egy dolog keresőmotort építeni, és egészen más dolog meggyőzni a felhasználókat a váltásról" - folytatta Ramaswamy és Raghunathan.

Az alapítók sérelmeinek listája hosszú és megalapozott. Meg kellett küzdeniük a Google beágyazottságával és a milliárd dolláros szerződésekkel, amelyeket azért köt, hogy minden eszközön alapértelmezett keresőmotor legyen. A "Biztos, hogy változtatni akar?" felugró ablakok mindenhol megjelennek, amikor új alapértelmezett böngészőt vagy keresőmotort próbál beállítani az ember, és egyáltalán nem könnyű módosítani ezt, a Chrome Web Store finoman szólva sem támogatta őket és így tovább. Bárki, aki új keresőmotort próbál létrehozni hatalmas küzdelmet vív.

A Neeva fizetős termék volt, mivel a vállalat a keresés egy másfajta üzleti modelljét próbálta bevezetni. "A közhiedelemmel ellentétben a felhasználókat könnyebb volt meggyőzni arról, hogy fizessenek egy jobb élményért, mint hogy egyáltalán rávegyük őket egy új keresőmotor kipróbálására." - írták a társalapítók a blogbejegyzésben. Ha ezt a nehéz gazdasági helyzethez társítjuk, a Neeva egyszerűen nem látott üzleti lehetőséget.

Az időzítés érdekes. A Neeva akkor zárja be a kapuit, amikor talán most lehet az elmúlt két évtizedben a legjobb pillanat egy keresőmotor elindítására. A felhasználóknak egyre inkább elegük van a Google-ről ömlő hirdetésekből és a nem megfelelő eredményekből, az olyan chatbotok, mint a Bing és a ChatGPT pedig felforgatták mindenki elképzelését arról, hogy miként lehet interakcióba lépni az internettel. A Neeva is erre fogadott, és kifejlesztett egy nagy nyelvi modell alapú rendszert Neeva AI néven, de ez sem volt elég.

A versenyfutás a Google legyőzéséért persze még nagyon is tart: a Bing továbbra is keményen nyomul a piaci részesedés növeléséért, a Brave pedig nemrég azt hirdette, hogy most már teljes egészében a saját keresési adatbázisán fut. Az olyan cégek, mint a you.com és a DuckDuckGo szintén megpróbálják újragondolni a keresés működését, és ehhez a mesterséges intelligenciát használják, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Google egyetlen igazi versenytársa továbbra is a Google.

A Neeva keresőmotorja június 2-án leáll. A cég a jövőben "új területre fog összpontosítani", ami valószínűleg LLM-alapú lesz. A vállalat visszatéríti a felhasználóknak a Neeva-előfizetésük fel nem használt részét és törli a felhasználói adatokat. "Igazán hálásak vagyunk a közösségünknek" - írták a társalapítók - "és őszintén sajnáljuk, hogy nem tudjuk továbbra is azt a keresőmotort nyújtani, amit önök szeretnének és megérdemelnek".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RJoco #1
    Nem is hallottam róluk.
    Terjesztés nélkül elég nehéz váltani. Pedig szívesen leváltanám a google-t.
    Az idővel csak rosszabb lett. Régen több jó találatot dobott ki, mint az utóbbi pár évben.