SG.hu

A legjobb kamerás telefon akar lenni a Xiaomi 13 Ultra

A most megjelent csúcstelefon célja elhódítani a címet a Samsungtól és az Apple-től.

Az okostelefonos fotózást hivatott megváltoztatni a hivatalosan most bemutatkozott Xiaomi 13 Ultra. Ez első pillantásra látszik a készüléken, mely semmi máshoz nem hasonlítható négykamerás elrendezést kapott. A cég célja az volt, hogy az Ultra a tipikusan agyonmódosított "okostelefonos kinézetű" fotók helyett "fényképezőgép-szerű" képeket tudjon készíteni, mindehhez pedig egy ikonikus kameragyártót, a Leica-t állították maguk mellé. Lei Jun vezérigazgató szavai szerint a kamerarendszert csak a "professzionális" szóval lehet jellemezni.

A fő kamera az iparágban elérhető legnagyobb szenzort használja, egy 32 megapixeles 1 collos Sony IMX989-et, ami méretben jócskán veri az iPhone-ok és Galaxyk szenzorait, de a Xiaomi ugyanilyen büszke a nanométeres precíziós gyártásra az előtte lévő Summicron lencse esetében is. Van benne optikai képstabilizátor, a rekeszértékei pedig f/1.9-től f/4.0-ig terjedhetnek. Előbbinél a háttér elmosódik, azaz jobban lehet egy témára fókuszálni, f/4.0-nál pedig nagyjából minden fókuszban van. Érdemes megemlíteni, hogy ez a szenzor korábban már volt címlapokon, mint a legnagyobb, legerősebb érzékelő olyan telefonokban, mint a Vivo X90 Pro Plus, a Sharp Aquos R7 vagy a Leitz Phone 2.


Tehát nem elég a szenzor, kell hozzá egy trükk is, amit a Samsung Galaxy S9 óta nem láttunk: egy kettős rekeszértékű objektív. A Samsungnál ez f1,5-ről f2,4-re tudott váltani, ami ugyan technikailag érdekes, de nem volt elég nagy tartomány ahhoz, hogy bármi értelme legyen. A fényképezőgépeknél a kisebb rekesznyílás célja a fény szabályozása, azaz kevesebbet engedjen be, ha a környezet túl világos, illetve hogy nagyobb legyen a mélységélesség, azaz több dolog legyen fókuszban. Azonban egy okostelefon objektívjénél ezek egyike sem valósul meg, mert az apró lencsék sosem kapnak elég fényt, így a szűkebb rekesznyílás csak hátrányosan hat a fényképekre. Másodszor, az okostelefonos fényképezőgépek nem rendelkeznek elég nagy gyújtótávolsággal ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjanak a mélységélesség-hatással.

A professzionális fényképezőgépek objektívjei okkal hatalmasak, és ez nem igazán skálázható le egy okostelefonra. A mobilok ezt rengeteg szoftveres effektust használva megkerülik, de mind csak színlelnek. A Galaxy S9-en az alig létező rekeszváltás csak sötétebbé és csúnyábbá tette a képeket, el is hagyták a későbbi modellekben. Mint feljebb említettük, a Xiaomi kettős rekesznyílása valamivel nagyobb tartományt fog át, mint a Samsungé: f1.9-től f4.0-ig tud váltani. Akárcsak a Samsung telefonjánál, itt sem működik igazán a fizika, így kevés tényleges előnye lehet, de szoftveres mélységélesség-hatások biztosan bőven lesznek.


Az ultraszéles és a két teleobjektíves kamera (3,2-szeres és ötszörös zoommal) 50 megapixeles Sony IMX858-as érzékelőt használ, ezzel a cél az volt, hogy a színek konzisztensek legyenek. Előbbi a legnagyobb átfogású, amit valaha is láttunk okostelefonon, 12 mm-es, szemben az iPhone 14 Pro sorozat korábbi legszélesebb, 13 mm-es kamerájával. Ez talán nem tűnik nagy különbségnek, de az ultraszéles kamerák világában igenis az. A kisebb szenzorok ugyanazt a zajcsökkentést, pixelösszevonási lehetőséget és HDR teljesítményt nyújtják, mint nagytestvérük. Ha ez igaz, akkor mind a négy kamera egységes képminőséget biztosít, ami korábban nagy kihívást jelentett az okostelefon-gyártók számára. A telefon másik oldalán a szelfikamera továbbra is 32 megapixeles maradt. Kitaláltak egy speciális utcai fényképezési módot is, amellyel mindössze 0,8 másodperc alatt készíthetünk felvételeket.

Tehát a kamerák határoznak meg a telefonon mindent, a dizájn pedig a hagyományos fényképezőgépekét másolja. A lencséket tartalmazó dudor kissé kiemelkedik a telefonból, a felénél az egész test elkezd vastagodni és túlnyúlik a telefon fémkeretén. Sajnos a Xiaomi csak egyetlen 9 mm-es vastagságot adott meg, feltételezhetően ez a telefon legvékonyabb része, de valójában több különböző értéket kaphatunk attól függően hol mérünk. Külseje kellemes, puha tapintással bíró bőrszerű kivitelt kapott, a Xiaomi ezt második generációs nanobőrnek nevezi. A termék olajzöld, fekete és fehér színben lesz kapható.


Elődjéhez hasonlóan a Xiaomi 13 Ultra is IP68-as minősítéssel rendelkezik por- és vízállóság tekintetében. Belül egy új, hurok alakú hűtőkamrával büszkélkedhet, amely több folyadékcsatornát használ, hogy állítólag háromszor gyorsabban elvezesse a hőt, mint a hagyományos kialakítás. Ez elsősorban a telefon hűtését szolgálja 4K videók készítése közben.

A 3200 x 1440 felbontással bíró Amoled kijelző sem marad le az élről, mert pár hete még az Oppo Find X6 Pro rendelkezett a világ legfényesebb képernyőjével, de már a Xiaomi 13 Ultra van az első helyen. A 6,7 collos kijelző napfényben HDR módban 2600 nites fényerőt ér el, míg a tipikus maximális fényerő 1300 nit. Ehhez a cég egy következő generációs C7 nevű kijelzőpanelt használja amelyet a China Star gyárt, és állítólag még a legújabb Samsungot is lenyomja. Külön figyeltek arra, hogy laposan, széles betekintési szögben ránézve ne változzon a színeltolódás. Frissítési frekvenciája 1 és 120 Hz között változik adaptívan.

A készüléket a legújabb Snapdragon 8 Gen 2 processzor hajtja. Azt gondolnánk hogy ez a játékok miatt kell, de nem, a kamera valójában magasabb teljesítményigényű, mint a legintenzívebb modern játékok. Már az alapmodell is 12 GB LPDDR5X memóriával érkezik, és háromféle tárhely közül választhatunk: az alap 256 GB-os, van 512 GB-os és még 1 TB-os modell is. Adatátvitel szempontjából a Xiaomi 13 Ultra támogatja az USB 3.2 sebességet, 5000mAh-s akkumulátora pedig a legtöbb Androidos telefonnal egyenrangú.


90 Wattal töltve mindössze 11 perc alatt 50%-os feltöltést érhetünk el, a teljes feltöltés pedig 34 percet vesz igénybe. Vezeték nélküli töltésre is képes, de csak maximum 50 Wattal, így egy 19 perces feltöltés 50%-ra növeli a töltöttséget, míg a teljes töltés 49 percig tart. A Xiaomi egy speciális extrém akkumulátorkímélő üzemmódot is beépített, amely 1%-nál lép működésbe. Ez 60 perc készenlétet biztosít vagy 12 percen át beszélhetünk még valakivel.

A mai bemutató eseményen a kínai bevezetésre koncentráltak, remélhetőleg a vállalat a közeljövőben a globális elérhetőséget is elárulja. Jó hír, hogy a Xiaomi 13 Ultra ára nagyjából megegyezik a tavalyi 12S Ultra modellével. A kínai árakat 49-el kell szorozni: a 12/256 - 5999 jüan (295 ezer forint), a 16/512 - 6499 jüan (320 ezer forint) és a 16/1TB - 7299 jüan (360 ezer forint), de erre még rájön nálunk a rekordmagas ÁFA. Külön vehető hozzá 999 jüanért, azaz nagyjából 50 ezer forintért egy kiegészítő fotós készlet, amely tartalmaz egy exponálógombbal rendelkező markolatrészt és egy speciális telefontokot, amely lehetővé teszi a mellékelt 67 mm-es adaptergyűrű és objektívsapka felhelyezését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!