JohnnyCage

Nem várható fellendülés a processzorpiacon

A világ két igen jelentős, számítógép processzorokat gyártó társasága, az Intel Corporation és a Motorola egyaránt nem látnak közeli kivezető utat a chipipar jelenlegi, mélyponton lévő helyzetéből.

Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója az elmúlt héten úgy nyilatkozott, hogy a társaság kilátásai az előre belátható időn belül, ami jelenleg három-négy hónap, nem fognak javulni. Az Intel-vezető szerint a jövő kilátásai nem túl fényesek, legfőképp az amerikai piacot illetően, amely helyzete különösen rossz.

"Amennyire ezt jelenleg előre lehet látni -és ez mindössze három, maximum négy hónap- a kép nem mutat túl sok jót, amiben reménykedni lehetne" - mondta Craig Barrett. "Nem tudjuk, ez a lassulás meddig fog tartani. Tarthat 6 hónapig, de ez az idő lehet 12, vagy akár 18 hónap is." - mondta az Intel vezető a brit Channel Four-nak (4-es csatorna) adott távinterjújában az USA-ból.
"Talán az valamelyest megnyugtató lehet, hogy a piac közel áll a lehető legmélyebb ponthoz, ezért valamiféle stabilitás érzékelhető, semmi váratlan, negatív dolog nem történhet" - mondta Barrett.

Az Intel-vezeő nyilatkozatával egyidőben a Motorola elnöke, Robert Growney is kifejtette véleményét a chipipar jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Growney elmondása szerint a chipipar, és a gazdaság általánosan rossz helyzete igen erős nyomot fog hagyni a cég első féléves eredményeiben. "Nem tudok túl sok konkrétummal szolgálni, de a problémák nem nagyon változtak az elmúlt időszakban" - mondta a Motorola elnöke a CeBiten a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. "Pesszimisták vagyunk az első félévet illetően" - mondta a vezető Európa legnagyobb, Hannoverben (Németország), a múlt héten megrendezett számítástechnikai kiállításán.

Growney úgy gondolja, a gazdaság egy átfogó recesszióban tengődik, ami szinte az összes nagy elektronikai céget érinti. A társaság a processzor-részlege mellett komoly veszteségeket könyvelhetett el az elmúlt időszakban a félvezetőgyártás, és a mobiltelefonok terén is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!