Franczy

Mac OS X: a tények

[ZDNET] Az elmúlt időkben mindenféle információk és pletykák láttak napvilágot az új Mac OS X-szel kapcsolatban, így most röviden megpróbáljuk feltárni az "igazságot".

Az ehét szombaton megjelenő következő generációs Mac operációs rendszer legnagyobb negatív meglepetése, hogy sajnos nem támogatja a különböző CD-újraíró, DVD-ROM és DVD-író meghajtókat, pedig ezek a hardverek az Apple cég marketing stratégiájának talán éppen a legfontosabb pillérei.

Habár az Apple - ugyancsak szombaton - be kívánja majd mutatni az iTunes nevet viselő digitális zenei szoftver Mac OS X-re írt verzióját, a zenék szerelmesei egyelőre sajnos nem rögzíthetik CD-R lemezeken saját kedvenc zeneszámaikat. Erről egyébként olyan megbízhatónak tekintett források számoltak be, akiknek már módjukban állt a megjelenés előtt álló új operációs rendszert jobban szemügyre venniük. Az Apple cég tehát várhatóan csak a Mac OS X egyik későbbi verziójába integrálja majd bele ezeket a minden bizonnyal sokak által hiányolt funkciókat. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az új Mac operációs rendszer nem támogatja a DVD lemezek olvasását, illetve írását, az azonban csak most derült ki, hogy a CD-k házilagos írását sem támogatja a Mac OS X.

A Mac platformon 1984 óta talán a legnagyobb változtatásokat hozó Mac OS X operációs rendszer az Egyesült Államokban a hétvégén, szombaton kerül majd ki a boltok polcaira. A 129 dollárba (~38e Ft) kerülő Mac OS X az Apple tervei szerint a cég új számítógépein legkorábban a nyár folyamán tűnhet majd fel.



A Mac OS X-et megvásárló felhasználók az új szoftver mellett egy külön CD-n ingyen megkapják majd a Mac OS 9.1-es változatát is, így annak alkalmazásával továbbra is lehetőség adódik majd a régebbi Mac-es alkalmazások futtatására és CD-k írására is. Ehhez a felhasználóknak újra kell majd indítaniuk az éppen Mac OS X-et futtató számítógépüket és utána a Mac OS 9.1-et kell majd indítaniuk.

A Mac OS X a már említett CD-DVD hiányosságokon kívül egyébként elég széles körben támogatja a különböző új hardverelemeket. Az új Mac operációs rendszer támogatja a legtöbb USB-s és IEEE 1394-es adattároló eszközt, a PCI-os grafikuskártyákat, a digitális fényképezőgépeket, és az elterjedtebb Epson, valamint Hewlett-Packard színes tintasugaras nyomtatókat. A teszterek egyébként úgy találták, hogy az Apple cég által a Mac OS X-hez ajánlott minimálisan 128 MB memória nem minden esetben szükséges, mert az új operációs rendszer még 64 MB memória mellett is jól működik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)