Gyurkity Péter
Nagyobb kijelzővel jön az új Apple Watch Pro
A cég is érzi a gazdasági helyzet romlását, viszont eközben új fejlesztésekkel készülnek.
Az Apple kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy drágább lesz az iPhone 14, ezzel már minden bizonnyal az infláció gyorsulására reagálnának – pont akkor, amikor egyesek már az áremelkedés lassulásról, annak várható lefordulásáról írnak. Most az idei okosórák részleteiről érkeztek hírek, ezeken futunk gyorsan végig.
A Bloomberg a napokban tette közzé friss jelentését, amelyben először arról írnak, hogy már az Apple is érzi a gazdasági helyzet általános romlását, emiatt pedig visszafogják az új pozíciók meghirdetését. Ez persze önmagában még nem katasztrófa, egyelőre mindössze arról van szó, hogy lassabb ütemben, óvatosabban szeretnék növelni a létszámot, számunkra azonban jóval fontosabb, hogy már készülőben van a sorrendben nyolcadik okosórás sorozat, amelynek tagjai most ősszel mutatkoznak majd be a nagyközönség előtt. Ezek egyikéről, a Pro-változatról írnak most a külsős források, néhány érdekes részletet emelve ki.
A magukat jól értesültnek beállító személyek arról tesznek említést, hogy az új Apple Watch Pro a közvetlen elődhöz képest 7 százalékkal nagyobb kijelzőt kaphat, vagyis ennek felülete 1223 négyzetmilliméterre ugorhat. Az eddigi trend folytatódik tehát, hiszen a jelenlegi generáció, a Series 7 már 54 százalékos eltérést mutat a jóval régebbi Series 3-hoz képest, viszont ezzel egy időben egyéb változtatásokra is sort kerítenének, legalábbis a mostani hírek szerint. Az új példányok hosszabb üzemidővel, új külsővel, valamint strapabíróbb komponensekkel jelennének meg, vagyis még a vadonban is magabiztosabban használhatjuk majd azokat.
Az árakról egyelőre nem esett szó, viszont a szeptemberben esedékes bemutató már nincs messze.