Franczy

A Sony Entertainment mobil tervei

A szórakoztató elektronikai berendezéseiről híres Sony cég játékiparral foglalkozó részlege, a Sony Computer Entertainment (SCE) bejelentette, hogy nem tervezik a közeljövőben hordozható játékkonzolok fejlesztését, és a cég inkább a PlayStation konzolok reklámozására hivatott mobiltelefonos játékok fejlesztésébe vág bele.

Kenichiki Fukunaga, a Sony Entertainment kommunikációs eszközökért felelős igazgatója egy a Reuters-nek adott interjújában elmondta, hogy egy új hordozható játékgép kifejlesztése és piacra dobása mindenképpen nagyon kockázatos vállalkozás lenne a Sony számára, mivel a felhasználók például már a jelenlegi mobiltelefonokat is úgy használják néha, mintha azok kis játékgépek lennének, így nehéz lenne felvenni ezen eszközök ellen a harcot.

"Amennyiben úgy döntenénk, hogy mégis piacra dobunk egy új hordozható játékgépet, akkor lényegében a mobiltelefonokkal kellene felvennünk a harcot, mert az újabb készülékeken már egész jó kis játékok játszhatóak. A Sony nem tudna hasonló tudású eszközöket piacra dobni ilyen nagyon kedvező áron." - nyilatkozta Fukunaga.

Fukunaga mostani bejelentése azt követően történt, hogy a Sony anyacég az elmúlt hónapban bejelentette, hogy elkezdik azon kábelek forgalmazását, melyek segítségével a PlayStation játékkonzolok rácsatlakoztathatóak lesznek a különböző internetes képességekkel rendelkező, úgynevezett "i-mode" mobiltelefonokra. Ilyen telefonok forgalmazásával egyébként a legnagyobb japán mobiltelefonos cég, az NTT DoCoMo foglalkozik.

Az új kábel és egy megfelelő mobiltelefon segítségével a játékosok letölthetik az internetről a legújabb játékkiegészítőket akár a régebbi PlayStation, vagy az újabb PlayStation 2 konzolokra is, ezenkívül pedig a konzol kijelzőjeként használt televízión mindenféle i-mode internetes tartalmak is megjeleníthetővé válnak.

A jövőben a Sony tehát olyan fejlesztéseket folytat majd, melynek eredményeképpen akár az eredeti PlayStation játékok lebutított változatai a mobiltelefonok postabélyeg méretű kijelzőjén is játszhatóak lesznek majd, valamint ezek szerint a tavalyi év folyamán a mini, hordozható PlayStationről elterjedt pletykák hamisnak bizonyultak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!