Gyurkity Péter

Nyíltabbá teszi meghajtóit az nVidia

A Linux platformján nyitnak a külsős fejlesztők felé, egy óvatos húzással.

Az nVidia kapcsán többnyire a saját fejlesztésű grafikus vezérlőkről, azok technikai részleteiről számolunk be lapunkon, nemrég például az új generáció jellemzőiről írtunk, legalább ilyen fontos azonban a szoftveres meghajtók állapota és jellege, hiszen enélkül nem sokat kezdhetünk az erős kütyükkel. Most ez utóbbiról érkezett hír, ami kedvező fejleménynek tűnik.

A cég saját fejlesztői oldalán számoltak be a nemrég meghozott döntésről, valamint az ennek következtében érkező változásokról. Ebből megtudjuk, hogy az R515 jelzésű szoftveres meghajtó részleges megnyitásáról van szó, a kettős licencelési modell alatt ugyanis most elérhetővé teszik a Linux-kernel-meghajtókat mindazon kártyákhoz, amelyeket 2018 után dobtak piacra. Ezzel a lépéssel a kernel-modulokat vehetjük majd közelebből szemügyre, lehetővé válik ugyanis azok elemzése, hibaszűrése és jobb, szorosabb integrációja, ami mindenképpen jó hír a különböző disztribúciók fejlesztői számára, hiszen többek között az órajelek és a hőleadási mutatók kapcsán kutakodhatunk majd a kódban, tovább javítva Nouveau-meghajtókat.

A lépéssel a GTX 1650 és 1660, a GeForce 20- és 30-sorozat, valamint az adatközpontokba szánt A-sorozat, a Tesla és a Quadro RTX lesz érintett a változásban, ez azonban nem jelenti a teljes meghajtó megnyitását. A GPL és az MIT licencelési eljárásának kombinálásával szabadabbá tett modulok ugyanis nem fedik le magát a meghajtót, a kód nagy része továbbra is rejtett marad a külsősök előtt, ezt ugyanis korábban a firmware oldalára helyezték át. A meghajtókat továbbra is előre összeállított bináris állományként terjesztik majd, vagyis a forráskód nem lesz szabadon hozzáférhető, kezdetben tehát nem látunk majd komoly változásokat ezen a téren.

A lépés ennek ellenére is üdvözlendő, ezzel komoly mértékben javulhat a helyzet a linuxos meghajtók optimalizálása és azok integrálása kapcsán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!