Berta Sándor

Még pontosabb lesz a Google Térkép

A szolgáltatás számos új funkcióval bővül és még több információt fog közölni a felhasználókkal.

Rubén Lozano-Aguilera, a Google Térképért felelős termékmenedzser a blogbejegyzésében azt írta, hogy a frissítések után a platform már nem csupán arra hívja majd fel az emberek figyelmét, hogy az adott utakon vagy útszakaszokon kell-e útdíjat fizetni, hanem azt is, hogy annak összege pontosan mennyi. Mindez azért hasznos, mert az útdíjak számos országban függenek például a napszaktól és attól is, hogy hétköznap van-e vagy hétvége, esetleg ünnepnap.

Azt, hogy valahol kell-e útdíjat fizetni, már most is kijelzi a Google Térkép, de az összeget nem mutatja. A funkció ettől a hónaptól elérhető lesz az Amerikai Egyesült Államok, India, Indonézia és Japán útjain, majd a világ más országaiban, így Magyarországon is. Emellett a szolgáltatás a navigáció során a részletes térképnézetet fogja mutatni, így a vezetők azt is látják majd, hogy melyik kereszteződésnél vannak lámpák vagy közlekedési táblák. Az előbbieket már most is jelzi a platform. A Google Térkép ezenkívül a különösen érdekes területeket is jelölni akarja.

Bizonyos városokban további információk lesznek hozzáférhetők az utak jellemzőiről, például, hogy milyen szélesek vagy hogy vannak-e elhelyezve közlekedési szigetek. A javított nézet a következő hetekben egyaránt elérhetővé válik Android, iOS, Android Auto és Apple CarPlay alatt. Az iOS-t használók új widgeteket is kapnak és a navigáció akár az Apple Watch okosóráról is elindítható lesz. A Google Térképet integrálják a Spotlight, a Siri és a Shortcuts alkalmazásokba is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Egy idő után mindenki csatlakozik GPS-szel/ a régi autókat kitiltják. Néhány érzékelő, kamera megmarad az autókon, hogy az érzékelt aktuális események bekerüljenek a rendszerbe. Ennyi.
  • norbre #2
    Ahhoz a többi közlekedésben résztvevőt, autót, bringásokat, gyalogosokat is fel kellene tüntetni a térképen
    Utoljára szerkesztette: norbre, 2022.04.07. 09:45:26
  • Tetsuo #1
    Ha ez a rendszer teljes lenne, nem kell intelligens önvezető autó, csak olyan, ami a Google adatait felhasználva közlekedik. Ez a modell a legvalószínűbb.