Gyurkity Péter

A 6G koncepcióját vázolja fel a MediaTek

10 éven belül jöhet a hatodik generáció, több téren komoly előrelépést nyújtva.

Napjainkban az ötödik generációs elérések, pontosabban az ezeket támogató hálózatok kiépítése zajlik, miközben a gyártók egyre-másra mutatják be ilyen készülékeiket. Legutóbb a Samsung legolcsóbb 5G-telefonját, annak részleteit ismertettük, tavaly azonban már írtunk arról, hogy (a jelenlegi generációhoz hasonlóan) Kína vezet a 6G fejlesztésében. Most a MediaTek osztotta meg a nyilvánossággal saját anyagát, amelyben a várt előnyöket sorolják fel.

A gyártó által nemrég közzétett, úgynevezett white paper azt vetíti előre, hogy a 3GPP (3rd Generation Partnership Project) várhatóan 2024-ben, illetve 2025-ben kezdi majd el a munkát a 6G szabványának kidolgozásán, az első formális specifikációt pedig 2027 táján közölhetik majd az érdekelt felekkel. A tulajdonképpeni implementáció, vagyis az első hálózatok megjelenése 2030-ra esedékes, tehát ismét durván egy évtizeddel a közvetlen előd után bukkanna fel az új generáció, ami nem lenne túl meglepő. Nagy kérdés viszont, hogy milyen lehetőségek, milyen új kapuk nyílnának meg ezzel előttünk, amíg ugyanis ma még az 5G-ben rejlő előnyöket sem használjuk igazán ki, a 6G képe némileg ködös, nem látni tisztán, hogy milyen és mekkora előrelépésre számíthatunk.

Ez utóbbival kapcsolatban a MediaTek arra számít, hogy jelentős mértékben növelni tudjuk majd az átviteli sebességet, ehhez pedig több új, ma is alakulóban, gyors fejlődésben lévő technológia, valamint eddig nem látott megoldások társulnak majd. A hangzatos kifejezések és szép szavak helyett inkább a konkrét részletekre térnénk ki, ezek között ugyanis a maximum 1 Tbps-os elméleti sebesség szerepel (az 5G esetében a plafon 10 Gbps), de nem mehetünk el amellett sem, hogy a biztonságot már a gépi tanulás funkcióján keresztül garantálnák, az úgynevezett killer appok révén pedig a holografikus megjelenítés, a digitális ikrek (a valós fizikai tárgyak virtuális reprezentációja), valamint a fejlett telepresence opciója (vagyis a videókonferenciáknál sokkal jobb alternatíva) válna elérhetővé, amihez viszont a nagy sebesség mellett alacsony késleltetés és megfelelő elérhetőség szükséges.

A cég nem lát nagy különbséget a nagyvárosok és a távoli vidékek között, legalábbis az elérhetőség terén, meglátjuk, ez mennyiben lesz majd így az 5G, majd pedig a 6G esetében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!