Gyurkity Péter

Dél-Korea vezet az 5G elérhetőségében

Még az amerikai szolgáltatók sem tudják ezt a szintet biztosítani, a helyzet egyértelmű.

Az ötödik generációs mobilhálózatok kereskedelmi forgalomban való megjelenésével kapcsolatban annak idején az amerikai Verizon tüntette fel magát úttörőként, kiemelve, hogy New York városában a világon elsőként vált elérhetővé az új technológia. Ez persze (szokás szerint) nem feltétlenül volt igaz, most pedig egy részletes felmérés világít rá a jelenlegi helyzetre, az eddig elért eredményekre.

A RoboMetrics tette közzé a napokban saját részletes anyagát, amelyben összesen négy különböző dél-koreai nagyvárost, azok jelenlegi technikai adatait vetik össze, legalábbis az 5G felhasználhatósága tekintetében. Nem véletlen, hogy a Samsung hazai piacára koncentrálnak, ezen nagyvárosok ugyanis magasan vezetik a metropoliszok 5G-rangsorát, hiszen a helyszínen elvégzett vizsgálatok alapján az elérhetőség többnyire 75-80 százalék felett van (3 eltérő szolgáltató ajánlatát vették szemügyre, ezek nyilván nem pontosan ugyanazon eredményt mutatják), bár New York városa a globális versenyben a második helyre verekedte be magát, hiszen Szöul 95 százalékos mutatója után ők jönnek a maguk 74 százalékával.

A harmadik helyen Zürich áll, esetükben viszont alig 45 százalékon állt meg a mutató, míg London 43,7 százalékkal követi ezen városokat. Dél-Koreán belül azonban több nagyváros is kiemelkedő adatokat produkált, ezen helyszíneken a magas elérhetőség mellett az alacsony késleltetés, valamint az igencsak kedvező letöltési sebesség is egyértelművé tette az első hely jogosságát, bár a három ottani nagy szolgáltató egyik területen sem tudott azonos számokat felmutatni. Jól látszik tehát a komoly dél-koreai előny, viszont az 5G terjedésével az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is felzárkózhat majd hozzájuk, annál inkább, mert a jelenlegi váltás jóval gyorsabb ütemben zajlik, mint annak idején a 4G LTE elterjedése.

A Samsung eközben egy további olcsóbb 5G-készülékkel bővíti hamarosan kínálatát, egy most napvilágra került benchmark-eredmény ugyanis a Galaxy M52 debütálását vetíti előre. A telefon a Snapdragon 778G chipre épülne, ehhez 64 és 32 megapixeles kamera társulna, három eltérő színben, egyelőre ismeretlen megjelenési dátummal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Mondjuk úgy könnyű ha ránézek a világtérképre, hogy Dél Koreában pár magyarországnyi helyen vannak kb 80 millióan.