Berta Sándor

Meglepően erős lesz az Apple kiterjesztett valóság szemüvege

Az áramellátás még kérdéses, pedig ez lesz a legfontosabb szempont.

2022-ben jöhet az Apple első szemüvege, amelyet az óriáscég nagy teljesítményű rendszerchippel fog felszerelni. Novemberben kiderült, hogy a készülék a Wi-Fi 6E szabványra fog építeni, most pedig Ming-Chi Kuo, a TF International Securities elemzője azt közölte, hogy az új eszköz 2022 utolsó negyedévében kerülhet a piacra és közel olyan teljesítménnyel rendelkezik majd, mint egy M1 chipes Mac számítógép. A kiterjesztett valóság szemüveg anélkül fog működni, hogy ehhez össze kellene kötni egy Mac vagy egy iPhone készülékkel.

A szakember a befektetőknek szóló anyagában azt is elmondta, hogy a kiegészítőt nem csupán néhány különleges alkalmazással lehet majd használni, hanem számos programmal. Kuo ugyanakkor számos kérdést nyitva hagyott, így például azt, hogy miként biztosítja majd a kaliforniai konszern az eszköz áramellátást. Ehhez minden bizonnyal egy nagyon energiahatékony megoldásra lesz szükség.

Kuo hangsúlyozta, hogy a szemüvegnek elkülönített processzorra lesz szüksége és minimum 6-8 optikai modulra, hogy a felhasználók számára folyamatos élményt tudjon nyújtani. Összehasonlításul: egy iPhone modellhez csak legfeljebb 3 optikai modul kell, amelyek egy időben működnek és amelyeknek nincs szükségük folyamatos számítási teljesítményre. Sőt, az elemző elképzelhetőnek tartotta, hogy a termék két processzorral fog rendelkezni: az egyik kínálja majd az M1-ére hasonlító teljesítményt, míg a másik lesz az egyéb feladatokra alkalmazott egység.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!