Gyurkity Péter

Orosz fejlesztésű PC-t mutattak be

Ez azonban régi ARM-magokra épül és szerény teljesítményt kínál.

Oroszország évek óta dolgozik azon, hogy saját állami szerveit és a kapcsolódó rendszereket távolabb mozgassa az európai és amerikai eszközöktől, ezzel nemcsak függetlenítve magát az importált komponensektől, de egyben némileg enyhítve a nyugati megfigyeléssel és lehallgatással kapcsolatos aggodalmakat. Most egy szinte teljesen hazai fejlesztésű PC-családot mutattak be, amely elsőként kelhet el nagyobb darabszámban.

Nemrég már írtunk a kínai GPU bemutatkozásáról, ezt most követi a sorban az iRU hivatalos bejelentése, amelyben sorrendben egy 23,8 hüvelykes all-in-one PC-t, egy hagyományos asztali konfigurációt, valamint úgynevezett vékony klienseket részleteznek, a lényeg azonban a saját fejlesztésű chipen, valamint a külföldi komponensek részleges száműzésén van. A cég, amely az országon belül kifejezetten nagy és komoly szereplőnek számít ebben a szegmensben, a Baikal Electronics fejlesztésére építi megoldásait, amely a Baikal-M1 system-on-chip, ettől azonban nem várhatunk nagy teljesítményt, hiszen az egység meglehetősen koros ARM-magokra támaszkodik.

A rendelkezésre álló információk alapján összesen 8 Cortex-A57 magról van szó, amelyek 1,5 GHz-es órajelen futnak, 8 MB L3-gyorsítótárra támaszkodva. Ehhez az Arm Mali-T628 grafikus vezérlő, összesen 6 USB 2.0 és 3.0 csatlakozó, két GbE-, valamint két 10GbE-elérés csatlakozik, maga a SoC pedig 28 nanométeres gyártástechnológiával készül, amely szintén a TSMC-től ered, ennek étvágya 35 watt. Ezek a számok egyértelművé teszik, hogy igencsak koros megoldásról van szó, viszont azt is érdemes megjegyezni, hogy a magok eredetileg 2012-ben mutatkoztak be, a különböző termékekben pedig az évtized közepén rajtoltak el, nem sok sikert aratva, hiszen sem az AMD Opteron A1100, sem az nVidia Shield TV, sem pedig a Snapdragon 810 nem volt kiemelkedően népszerű fejlesztés.

A cél persze nem is a fanatikusok meghódítása, a vállalat ehelyett az állami szervek irodáiban alkalmazott gépeket szeretné lecserélni saját megoldásával, amely ezúttal össze is jöhet, hiszen ez lesz az első, nagyobb darabszámban készülő hazai termék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #14
    Kérdéseidet megválaszolta a sors :D
  • Montar #13
    Hol, milyen állig felfegyverzett orosz katonai egységek veszélyeztetik a Nyugati társadalmakat? Hol vannak azok az orosz csapásmérő tengeri erők, amelyek az egybesültálmok lakosságának békéjét, életmódját veszélyeztetik? Te minden bizonnyal egymás után fogod ezeket sorolni, én nem tudom.
    De látom azt, hogy a Fekete-tengeren nyugati tengerészeti egységek gyakorlatoztak a közelmúltban, ahol történt egy igen súlyos angol-orosz incidens. Mit keresnek ezen nyugati államok az orosz határok mentén? Mi köze van amerikának a sárgolyóbis átellenes pontján az orosz határok mentén? Bocs, de fordítva ezt nem látom.
    Mit szólna vajon a nagyon szabad amerika, ha pl. a mexikói öbölben orosz hadgyakorlat folyna???
    Mielőtt bárki történelmi ismereteit megkérdőjeleznéd, gondolkozz már el néhány korábbi és jelenbeli történésen.
    Drezda terrorbombázását mi indokolta? Semmilyen katonai célpont nem a volt a városban.
    Az megvan, hogy mind ezidáig egyetlen hatalom süllyedt le arra a szintre, hogy emberek ellen vetett be atomfegyvert?
    Vietnámi dicsőség szintén megvan?
    Chile? Allende megdöntése, katonai diktatúra, vérengzések?
    Színes forradalmaknak, arab tavasznak nevezett felforgató tevékenység, majd káoszba fulladás, tönkrement társadalmakra rátelepedő iszlám állam?
    És a nap híre, Kabul órákon belül a táliboké lesz.
    Az mind amerika szennye, nagyon sok ártatlan áldozatokkal.
    Szóval novicsokozzál, polóniumozzál csak egész nyugodtan, de ne a Klubrádió politikai műsorai legyen a sorvezetőd.
    Kezdhetnéd például Oliver Stone történelmi dokumentumfilm sorozatával, címe Amerika elhallgatott történelme. Hogy árnyaltabban lásd a nagyhatalmak világát.
  • lammaer #12
    "A nagyobb gond, hogy Magyarorszagon meg csak a kozeleben sem vagyunk barminemu onallosagnak"

    Ebben egyetértünk, de megvan ennek az oka. Nemzeti az maximum a dohánybolt, de az is csak a nevében (hiszen nem a nemzetnek van haszna belőle), a vezetés tisztán annak árulja az ország egy darabját aki éppen többet fizet érte.

    De hát itt van ugye a 2017-es nemzeti konzultáció esete amikor a Yandex szerverére mentek a személyes adatok. És sajnos oroszhonban független magáncég már nincs, amit egy orosz cégnél megvan azt az állam bármikor már láthatja is különösebb indoklás nélkül.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.08.15. 18:49:36
  • lammaer #11
    Igaz. túltoltam kicsit előzmények alapján, de itt valóban nem jelent meg ez a gondolat. És valóban, nem olvastam el rendesen a cikket, nyilván az irodáikba ezek pont jók lesznek :)

    (sajnos a jelenlegi orosz rezsim kapcsán áttátelesen érintett vagyok, talán ezért is a vörös köd bármi kapcsán amikor az oroszokat kicsit is pozitívan látja valaki)
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.08.15. 18:52:04
  • Archenemy #10
    "Ellenben az általatok mentegetett keleti rezsimek"

    A hsz amire reagalsz nem mentegeti a keleti rezsimeket, a tobbes szam pedig plane erthetetlen. Mindossze arra szeretnenk felhivni a figyelmet, hogy Snowden, Assange, lehallgatasok meg megfigyelesek teren az usa se szent. Ez nem azt jelenti hogy legszivesebben lesz.pnank putyint, hanem hogy nem kell az alszentseg.
  • kvp #9
    "Szóval csúnyán meg lehet bukni az oroszoknál egy kis netezéssel meg kommenteléssel...."

    Mint ahogy a briteknel egy nem megfelelo hozzaszolas like-olasa eseten is kimegy mar a rendorseg. Ezeket hivjak non crime-nak, mert nem minosulnek buncselekmenynek, de a rendorseg azert uldozi oket. Kozben meg a radikalis angliai muzulman hitszonokokra meg rosszat sem mernek mondani.

    Az oroszok nem jobbak mint barmelyik masik nagymertekben kozpontositott nacionalista hatalom (lasd pl. Kina). A gond pont az, hogy nyugaton (foleg az USA-ban) is mintakent tekintenek a kinai allamra mind a magancegek mind az aktualis kormanyzat. Tehat ertem en, hogy mukodik az orosz es a kinai modell is, de nem lenne jo ha ezt nyugaton is bevezetnek. (azert nem irom, hogy a NATO-n belul, mert a torokoknel mar bevezettek)

    A cikkben szereplo gep lenyege pedig tenyleg csak az, hogy az orosz hivatalnokok es kutatok utan lehetoleg ne kemkedjenek a nyugati cegek es kormanyok. Ugyanis ez az orosz allam dolga. A nagyobb gond, hogy Magyarorszagon meg csak a kozeleben sem vagyunk barminemu onallosagnak ha az informatikarol van szo, igy mind az oroszok, mind a kinaiak, mind az amerikaiak gyakorlatilag atjarohaznak hasznaljak az orszagot es a fenti harombol barmelyik barmikor le tudja kapcsolni a magyar allamigazgatast, de akar az egesz itthoni netet is.
  • duke #8
    Jo kis gep lesz. Es ahogy atepitik a gyarkaput hogy, kiferjen rajta, rogton el is fog terjedni.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2021.08.14. 16:19:33
  • lammaer #7
    Pl, oroszországban 2019 óta ügynökként kezelhetnek bloggereket és független újságírókat...

    "D. mivel az orosz parlament 2019. november 21-én jóváhagyta, Vlagyimir Putyin elnök pedig 2019. december 2-án aláírta a „külföldi ügynökökről” szóló törvény legutóbbi módosításait, amelyek kiterjesztik a „külföldi ügynök” státuszt a magánszemélyekre, köztük bloggerekre és független újságírókra; mivel a törvény egyedi követelményeket ír elő a kiadványok nyilvántartásba vételére, könyvelésére és címkézésére vonatkozóan, és a meg nem felelést bűncselekménynek minősíti, ideértve súlyos közigazgatási bírságokkal vagy két évig terjedő szabadságvesztéssel járó szankciók lehetőségét is;

    E. mivel e törvény értelmében azok az oroszok és külföldiek, akik „külföldi ügynöknek” nevezett hírcsatornákkal dolgoznak vagy ezek tartalmát terjesztik, „külföldi ügynököknek” minősülnének, így az újságírókat, forrásaikat, vagy akár a közösségi oldalakon anyagokat megosztókat „külföldi ügynökökként” való megbélyegzésnek tennék ki, ami öncenzúrához vezethet, miközben nemcsak a kiadványok közzétételétől, hanem megosztásától is eltántorítanák őket;"

    Szóval csúnyán meg lehet bukni az oroszoknál egy kis netezéssel meg kommenteléssel.... megosztasz az FBn egy cikket, és máris külföldi ügynök vagy... :) vagy inkább :(

    Forrás: https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2019-0108_HU.html
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.08.14. 15:56:49
  • lammaer #6
    Én nem tennék egyenlőségjelet a kapitalista nagyvállalatok és az elnyomó rezsimek által végzett kémkedés közt.

    A magáncégek (gugli, MS, Amazon) max üzletet csinálnak belőle hogy testreszabjanak ezt azt, ami ellen még kifogásom sincs. Szóval ez kb csak üzlet. Legrosszabb esetben a facebook mondjuk tamponreklámok helyett inkább a hegesztőtrafokat fogja nekem nyomni vagy az amazon csinál egy testreszabott hírlevelet. Vagy a telefonom megkér hogy látja hogy abauhausban voltam, írjak véleményt. Nabumm.

    Ellenben az általatok mentegetett keleti rezsimek, politikai és elnyomási céllal űzik ugyanezt. Azt egyszer csak azt veszem észre hogy finom poloniumos ízű a tea vagy ha netán moszkvába látogatok akkor a reptéren be is dugnak egy lefüggönyözött fekete volgába azt a család nem lát többet mert valahol valamit írtam róluk a neten (mondjuk ezt a hozzászólást).... vagy csak átpasszolja putyin vityának a fontosabb adatokat a következő kubatov listához...

    Szóval igen, kémkednek a vállalatok is, csak éppen az hogy mit tesznek az adatokkal és mire kell nekik, messze nem ugyanaz.

    (messze fájdalmasabb az állam ltal szponzorált kémkedés, lesd a nagy ruszkibarát fehérorosz rezsim által végzett munkát - https://index.hu/techtud/2021/08/11/feheroroszorszag-lukasenka-cihanouszkaja-cimanouszkaja-kiberpartizan-belugy-utlevel-adatbazis/)


    Számomra mindíg fura hogy bárki aki kicsit is konyít a történelemhez és a világpolitikához, bármilyen formában pozitív példának tudja beállítani Oroszországot és képesm mentegetni azt. Az USA se szent, de ott legalább elmondható hogy az amerikai barátságból jöttek ki országok jól (pl kb egész nyugat európa). Ellenben mutassatok mondjuk KÉT országot akinek jól jött az oroszok "barátsága" (különös tekintettel a civil lakosság számára).
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.08.14. 13:54:49
  • kvp #5
    Nem intel alapu, szoval pont arrol szol, hogy ne legyen benne. Azert gyartjak, hogy a nyugat ne tudja megfigyelni az orosz allami szerveket. Ha nem az alap hozzaadott linux-al hasznalja valaki, hanem sajattal, akkor meg biztonsagosabb is.

    Ezek gyakorlatilag raspberry pi szeru pc-k, reszben hagyomanyos pc hazban. Irodai, hivatali munkara boven jok.