Berta Sándor

A levegőből szerzett árammal működik egy okosruha

A megoldás számos feladatra alkalmas lehet.

A Purdue Egyetem kutatói egy olyan kötött kesztyűt fejlesztettek ki, amely a védőrétegének köszönhetően mosható és a működéséhez szükséges áramot a levegőből szerzi. A ruhadarab alkalmazható többek között az elektromágneses mezők vizsgálatára és a beépített elektronika még a többszöri mosás után sem károsodik. Az integrált védőréteg vízhatlan és megfelelő védelmet nyújt a kosz ellen is. Az egyes mosások alkalmával így a viselőnek csupán a legfelső felületet kell tisztítania.

A működéshez nincs szükség elemre vagy akkumulátorra, mert az adott eszköz a környezetében lévő elektromágneses mezőből veszi az energiát, amelyet azután váltóárammá alakít át, míg azt egy miniatűr egység egyenárammá konvertálja. Az egész hasonló elven működik, mint egy transzformátor vagy egy elektronikus vonalkód. A Purdue Egyetem mérnökei a kesztyű készítésekor használt eljárást alkalmaznák később az egészséget felügyelő eszközök ruhadarabokba való integrálása vagy a külső készülékekkel, például az okostelefonokkal kommunikáló vezeték nélküli rendszerek megalkotása során.


A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a kifejlesztett ruha elektronikája több mosás után is működőképes legyen, ez ugyanis eddig csak korlátozott mértékben sikerült. A szakemberek számára a praktikusság mellett fontos az is, hogy az adott ruha kényelmesen viselhető legyen. Ramses Martinez, a Purdue Egyetem munkatársa közölte, hogy a rendkívül vékony védőrétegnek köszönhetően az okosruhák nagyon rugalmasak maradnak és segítik a légzést éppúgy, mint a hagyományos pamutpólók is.

A kutatócsoport az elektromágneses mezőt vizsgáló eszközön kívül egy miniatűr szívfigyelő készüléket is megépített. Martinez rámutatott, hogy a hordozható elektronikus készülékek nem csak a ruhák eredeti feladataira emlékeztetik a felhasználókat, például, hogy melegen tartsák a viselőiket, hanem arra is kiválóak, hogy a mindennapi élet során alkalmazni lehessen azokat az egészség ellenőrzésére és a balesetek elkerülésére. Elképzelhető, hogy a folyamatok során rögzített adatok a jövőben okostelefonokra kerülnek majd és azokat egy feltelepített alkalmazás fogja kielemezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mumoka 2012 #3
    csak óvatosan mert ha valaki a ruhába 1 invertert betesz lesz ám hú hú meg egyéb.
  • kvp #2
    Ez valojaban nem termel aramot, csak van benne egy az rfid-hez hasonlo vezetek nelkuli energia vevo. (igazabol a klasszikus detektoros radio is pont igy mukodik)

    Gyakrolatilag egy ilyet integraltak a ruhakba aramforrasnak:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Detektoros_r%C3%A1di%C3%B3

    Ha nincs jelen a hangolt frekvencian (pl. 2.4 Ghz-en) eleg nagy elektromagneses sugarzas (e-szmog) akkor nem fog mukodni.
  • t_robert #1
    már alig várom az áramtermelő alsógatya megjelenését..... én fogom ellátni árammal paksot... :) Egy kombinált alsógatyát tudnék elképzelni. egyrést kihasználná a mechanikai mozgást, használná a hőenergiát és kerülne bele egy gázüzemű energiatermelő egység is... :)