Berta Sándor

Karkötő az okos­hangszórók kémkedései ellen

Az eszköz elsősorban azoknak lehet hasznos, akik nem bíznak e készülékek mikrofonjaiban.

A Chicagói Egyetem munkatársai egy olyan karkötőt fejlesztettek ki, amely gyakorlatilag zavaróadóként működik és képes kiiktatni az Amazon Echóba, a Google Homeba és a többi okoshangszóróba beépített, mindig bekapcsolt állapotban lévő mikrofonjait. Az audiofelvételek rögzítése és a szerverekkel való kapcsolat létrehozása általában az aktiválószavak elhangzása után (OK Google, Alexa stb.) indul el, de előfordulhat, hogy az adott termék valamilyen zörejt vagy másik szót érzékel aktiválási parancsként és észrevétlenül rögzíteni kezdi a felvételt. A szakemberek az ilyen helyzetek kivédését akarták lehetővé tenni.

A karkötőbe összesen 24 kis méretű hangszórót integráltak, amelyek ultrahangjeleket bocsátanak ki. Az utóbbiak - néhány fiataltól eltekintve - az emberek többsége számára nem hallhatók, de teljesen felismerhetetlenné teszik az anyagokat. Ezáltal gyakorlatilag csak zaj marad a felvételen. A fejlesztés során az egyik fő cél a holtterek elkerülése volt. A 24 hangszóró gyűrű alakban van elhelyezve, ezáltal szinte minden irányba egyformán és egy időben tudja sugározni a zavarójeleket. Ráadásul, miután a kéz gyakran mozog, akár beszélgetés közben is, így a jelek még jobban eloszlanak.

Az egyelőre prototípusként létező eszköz nem mondható dizájnosnak és van egy komoly hátránya: megzavarhatja a hallókészülékek működését is. Ez ugyanakkor nem tántorította el a befektetőket, akik közül már számos jelentkezett a fejlesztőknél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #6
    Lehet aluminium sisakot kéne árulnom 4G mobilhálózat káros hatásainak kivédésére, lootbox alapon lehet venni 5G, wifi és bluetooth kiegészítőket.
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2020.02.20. 18:07:01
  • esemve #5
    el. google home mini -t pl elég sokan vettek már
  • VolJin #4
    Gigapolip vs megacápa...
  • cateran #3
    Ez 1 roppant praktikus es hasznos modszernek tunik....Mondjuk eleve, aki ilyen "okos"szarsagot vesz otthonra nem lehet tul okos, szoval, mint celkozonseg tokeletesek....Utana johet a nyaklanc, ami semlegesiti a karkoto negativ hatasait, majd a fulbe vagy hajba valo valami, ami meg a nyaklancet....
  • barret #2
    "fizikai kapcsolo a mikrofonokra sokkal egyszerubbnek tunik... " És az eladható jó pénzért?
  • kvp #1
    Ennyi erovel fixen a hangszoro melle is rakhatnak. Hatalmas problema vele (azon kivul, hogy a haziallatok meg a szomszedban is megorulnek tole), hogy siman szurheto szoftveresen a teljes ultrahang tartomany. Az a hangero viszont ami fizikailag blokkolja a mikrofonokat viszont minden mikrofont (pl. a telefonoket is) blokkol, raadasul attol, hogy az ember nem hallja, meg siman okoz hallaskarosodast.

    Ha mar ragaszkodik valaki az ilyen kutyukhoz, akkor egy fizikai kapcsolo a mikrofonokra sokkal egyszerubbnek tunik...