Berta Sándor

Európai uniós és brit eljárás indul a Facebook ellen

Az óriáscég gyakorlatát több helyen is tanulmányozzák.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa ki akarja vizsgálni a Facebook Marketplace apróhirdetési szolgáltatás esetében esetleg megvalósult jogsértéseket. Az amerikai cég indokolatlannak nevezte az eljárást.

A politikus közölte, hogy formális vizsgálatot indított az ügyben a Facebook ellen, amely ellen a vád a piaci versennyel kapcsolatos szabályok megsértése lehet. A Facebook Marketplace lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy megvásárolják egymás eszközeit. Az Európai Bizottság arra kíváncsi, hogy a közösségi platform ezen a piacon jogsértő módon használja-e fel a pozícióját vagy sem. Amennyiben ugyanis vetélytársnak számító vállalatok hirdetnek a Marketplace rendszerében, akkor a Facebook könnyen gazdasági szempontból értékes adatok birtokába juthat, majd azokat később felhasználhatja a konkurensei ellen.

Az amerikai társaság jelezte, hogy bár teljes mértékben indokolatlannak tartja a vizsgálatot, de mindenben együttműködik az európai hatóságokkal. A Facebook hozzátette, hogy új és egyre jobb szolgáltatásokat fejleszt azért, hogy megfeleljen az emberek részéről érkező növekvő igényeknek. A Marketplace a korábbinál szélesebb választékot kínál.

Az Európai Bizottság erre úgy reagált, hogy az előzetes eljárás alapján nem zárható ki teljes mértékben, hogy a Facebook befolyásolja a piaci versenyt. Vestager rámutatott, hogy a portált havonta közel 3 milliárdan használják és összesen közel hétmillió hirdetési ügyféllel rendelkezik, ráadásul hatalmas mennyiségű adatot gyűjt a felhasználói tevékenységéről, ezért célzottan is el tud érni bizonyos ügyfélcsoportokat.

Az európai uniós vizsgálattal párhuzamosan a Competition and Markets Authority (CMA) nevű brit fogyasztóvédelmi hivatal is jelezte, hogy tanulmányozni fogja a Facebook adatfelhasználását. Az Európai Bizottság és a CMA megpróbál majd együttműködni a vizsgálatok során.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #1
    Mi az hogy hogy "formális"? Az egész világon egyre inkább kizárólagos monopol helyzetbe kerülő globáltőkés cég vizsgálatának folytonosnak kellene lennie, - a következő ezer évben is.