Berta Sándor

2 nanométeres eljárással készített chipet az IBM

A mérnökök növelték a teljesítményt és csökkentették az energiafogyasztást.

Az IBM bejelentette, hogy először sikerült a szakembereinek 2 nanométeres gyártási eljárással chipet készíteniük. A kisebb struktúráknak köszönhetően a chipek teljesítménye a 7 nanométeres eljárással előállított modellekhez képest akár 45 százalékkal is nőtt, míg az energiafogyasztásuk 75 százalékkal csökkent. A létrehozott tesztchipbe egy köröm méretű területre 50 milliárd tranzisztort integráltak.

Az eszközt az IBM New York államban, Albany városában található laboratóriuma fejlesztette ki. Mukesh Khare, a társaság hibrid felhőmegoldásokért felelős alelnöke kifejtette, hogy a gyártás során egy 300 mm-es szilíciumostyát használtak, amelyet szintén az Albany városában működő laboratórium gyártott le.

Az IBM már 2015-ben bemutatta az első 7 nanométeres gyártási eljárással készített chipjét, majd azt 2 esztendővel később az 5 nanométeres gyártási eljárásra való váltás követte. A cég szerint a 2 nanométeres eljárással készített chipeket elsősorban a mesterséges intelligencia, a beágyazott számítógépek és az autonóm rendszerek területén fogják alkalmazni. Az új technikát az IBM Power és az IBM Z rendszerekben is használják majd.

Dario Gil, az IBM Research igazgatója úgy vélte, hogy az új chipek tartósabbak lesznek a korábbi modelleknél és a kisebb energiafogyasztásuk segíthet a klímaváltozás fékezésében. Az első 2 nanométeres chipek kiszállítására ugyanakkor csak három év múlva kerülhet sor. A vállalat a sorozatgyártás elindítását 2024 végén tervezi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dobronski #1
    Az szép, gratulálok nekik! :)