Megállítaná a bányászatot az nVidia

A korábbi malőrt most egy módosított chip piacra dobásával orvosolnák.

Az nVidia az utóbbi hónapokban nemcsak friss fejlesztéseivel, de a kriptobányászok elleni lépéseivel is a hírekbe került, ez utóbbi téren azonban nem sok örömre volt okuk, mivel az általuk alkalmazott limitert a felhasználók egy kiszivárogtatott meghajtóval, annak bétájával kerülték ki. Most kiderült, hogy készül a chipek új változata, amely véget vetne ennek a gyakorlatnak.

A cég kapcsán nemrég írtunk arról, hogy jövőre jön a következő generáció, amely ugyan nem jelent nagy meglepetést, mégis egyértelműen jelzi számunkra, hogy az általuk nem szándékosnak minősített készlethiány sem lassítja le a házon belüli menetrendet. Az elmúlt néhány hét során egy saját limiter alkalmazásával léptek fel a kriptobányászok ellen, akik a hatalmas étvágy, a szokásosnál jóval erősebb kereslet miatt jelentenek problémát, hiszen ez még inkább felhajtja a piaci árakat, nem sokkal később azonban kikerült a GeForce 407.05 bétája, amely könnyű módszert kínált a korlát megkerülésére.

A friss beszámoló szerint a gyártó most újabb, némileg drasztikus lépésre készül, ugyanis már kivezették a GA106-300 chipet, amely a GeForce RTX 3060 eredeti alapját jelenti, ehelyett májusban befut a GA106-302, amely nem szerepel a béta meghajtó adatbázisában, így gyakorlatilag újból bevezeti a korábbi limitet.

Egy másik, több alkalommal megbízhatónak bizonyult forrás állítása szerint ezt hamarosan a további típusok frissített változatai követik majd a sorban, vagyis a GeForce RTX 3070, 3080 és 3090 is megkapja saját új magját. Ezzel a teljes pályán fellépnének a bányászok ellen, bár a nem kívánt következmények között jelenik meg annak esélye, hogy a régebbi, most kapható kártyák ára még tovább emelkedik, ezek ugyanis továbbra is lehetőséget biztosítanak majd a korlátlan bányászat folyamatos végrehajtására.

A cég számára amúgy nem feltétlenül negatív a fenti tevékenység megjelenése és elterjedése, egyes becslések szerint a tavalyi utolsó negyedévben 100 és 300 millió dollár közötti bevételre tettek szert csak ezen fanatikusok vásárlásai révén, ám a mostani kiszivárogtatások azt is jelzik, hogy legalább megpróbálkoznak a többi felhasználó igényeinek előtérbe helyezésével. Az egyéb hírekben eközben arról olvashatunk, hogy érkezőben van a GeForce RTX 3080 Ti, amely várhatóan 999 dolláros áron kerül majd forgalomba, az eredeti limittel ellátva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MarkBlade #39
    Dehogy is.. valszeg ott vagy realben.. de inkább engeddjük el a dolgot. Nyílván a rajtam kívüli postok is besértődtek ergo mindenki hülye.. gratulálok hogy külföldön vagy es igazán nagyszerű segítséget adtál hogy hogyan szerezzünk jó áron dolgokat. Több ilyen segítőkész okos ember kellene.. jah.. nem..részemről lezártam. Bye
  • TheMothman #38
    Még az sem, rádobod a tv-re a képet, vezeték nélküli billentyűzet + egér vagy ha konzolélményt szeretnél, veszel egy kontrollert és cső.
  • Gladiator #37
    Most meg a domain nev is problema?:D A carrefour kb. akkora ceg, mint a Tesco, 12.000 boltja van a vilagon.
  • Gladiator #36
    Jaj, hogy mindent nekem kell megneznem helyetted:

    https://www.facebook.com/utazomajom/posts/3551889654888052

    59e repulo+szallas. De most ki ne talald, hogy meg a PCR tesztet is en csinaljam meg helyetted!

    Semmi nagykepuseg nem volt a kommentemben, elmondtam itt mi a helyzet, te meg besertodtel, hogy hogy mereszelek kulfoldrol irni. De gondolom neked mar az is nagykepuseg lett volna, ha egy megyeszekhelyen lakok, es nem az utolso borsodi faluban.
  • lammaer #35
    Bocs, sztem a többségünk nem kiváncsi erre a stílusra... menj inkább strandolni azt élvezd ahol vagy.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.04.20. 21:58:59
  • lammaer #34
    Oszt mi van ha engem komplexebb játékok érdekelnek nem csak az ilyen ugrálós lövöldés animés cuccok? :D (szeretem azokat is, néhanapján ellötyögök velük, de inkább szeretem pl a körökre osztott stratégiai játékokat vagy szimulátorokat, amik konzolon max mutatóba vannak, mert nem arra való)

    Szerintem ne kezdj bele a konzol vs PC harcba mert nem fogsz jól kijönni belőle.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2021.04.20. 21:57:48
  • MarkBlade #33
    Nem kell masztizni.. feleségem van.. a stilusod gáz. Nincsen sehol jó áron gpu.. mert az itt a téma. És a banyászok miatt elsősorban. Igen itt is lehet kapni csak dupla áron. Te meg jössz dubaial? Most amikor utazni sem lehet nagyon a pandémia miatt? Lehet téged Orbi gépe kivisz de 50 rugóért ha szerzel nekem jegyet bepuszilok.. nagyképű megmondom a frankót srác vagy aki próbál trollkodni de elég bénán csinálja.. amúgy valszeg van kamcsatkában is de aszem oda sem megyek.. puszi..
  • Szefmester #32
    oszt a póstakőccség? mind olyan szép domainnel rendelkező cím amit linkeltél.. meg ilyen távra ott a vám, meg a biztosítás... de ja.. apróé' vannak ezek is.
  • professional #31
    65ös OLEDen és egy PS5ön most is God of War3-ozok és leülök a grafikának! Vegyétek csak 3 évente a szarjaitokat! Storyk kellenek nem 8k-s pixelek! :D
  • Ender Wiggin #30
    hagyjál már, aki PC-vel nőtt fel, az soha az életben nem áll át kizárólagosan egy foskonzolra, aminek az egyetlen előnye, hogy kanapéról is játszható.