Berta Sándor

Tűz volt a Renesas chipgyárában

Az autóipari chipgyártás próbálna magához térni, de továbbra sincs könnyű helyzetben.

Januárban chiphiány miatt több autógyártó cég is leállította a gyártósorait és ez a helyzet az első negyedév végéig kihathat. Azóta a chipkészítők életét további problémák nehezítették: a texasi Austinban számos társaságnak (Infineon, NXP, Samsung) van létesítménye és a helyi rendkívül hideg időjárás következtében áramszünetek alakultak ki, amelyek miatt ezen üzemek sem tudnak termelni. Markus Golinski, a Union Investment nevű befektetési alap menedzsere korábban azt mondta, hogy a chiphiány az év közepéig tarthat és kiterjed majd más területekre is. A helyzet csak az év második felére fog normalizálódni, amikor elérhetővé válnak az új termelési kapacitások.

Nos, most kiderült, hogy az ágazat nincs jobb helyzetben, ugyanis a Renesas japán félvezető konszern egyik gyárában tűz ütött ki. A Renesas az autóipari chipek területén globális viszonylatban a harmadik legnagyobb szereplőnek számít és sok autógyártónak fontos beszállítója. Hidetoshi Shibata, a Renesas vezetője úgy fogalmazott, hogy aggódik amiatt, hogy a tűz nagyon komoly hatással lesz a szállításokra.

Takaki Nakanishi, a Nakanishi Automotive Industry Research elemzője kijelentette, hogy az eset mind a globális, mind a japán autóipar számára sokkot jelent. A chiphiány korábban a Hondát, a Nissant és a Toyotát kevésbé érintette, de most a probléma a számukra is valóság lett, így vizsgálják is, hogy az eset miként hat a tevékenységükre. A Toyota a Renesas egyik legnagyobb ügyfele.

A tűz a Hitachinakában lévő létesítményben pusztított és tizenegy chipgyártó berendezést tett tönkre. Shibata megígérte, hogy a termelés egy hónapon belül folytatódni fog. A menedzser még az eset előtt azt nyilatkozta, hogy a kínálaton a chiphiány az első félévben biztosan érezhető lesz, a tűz után viszont már azt mondta, hogy a szituáció még a második félévet is érinteni fogja. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Renesas nem tudja más üzemekbe átirányítani a gyártást, mert a kiesett létesítmény 300 mm átmérőjű szilíciumostyákat készít, míg a többi 200 mm átmérőjűeket.

Februárban vált ismertté, hogy a Renesas kereken 4,9 milliárd euróért vásárolja meg a Dialog Semiconductor nevű európai chipfejlesztő vállalatot, amelynek menedzsmentje elfogadta a szigetországi ajánlatot. A cég a Hitachi, a Mitsubishi Electric és az NEC egykori chiprészlegeiből jött létre, majd 2017-ben és 2019-ben megvette az Intersil Corp-ot és az Integrated Device Technology-t (IDT). 2019-ben a bevétele 718 milliárd jen volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mumoka 2012 #3
    xd totális balszerencse.
  • kvp #2
    Emelhetik az arakat, ha nincs mit eladni. Gyakorlatilag amikor mar eppen helyre tudna allni a globalis gazdasag, akkor jon a szel es elfujja a szuezi csatornat, meg leeg egy indiai oltoanyaggyar es egy japan chipgyar.

    ps: A varos helyesen Hitachi-Naka es a Hitachi gyar alapitotta...
    https://en.wikipedia.org/wiki/Hitachinaka,_Ibaraki
  • mumoka 2012 #1
    ebe van 1 jó hír jön az áremelés.