Berta Sándor

Francia­országban elfogadták az Apple új gyakorlatát

A kaliforniai konszern támogatást kapott egy francia hivataltól.

Tavaly novemberben a noyb nevű európai szervezet a hirdetési azonosító (IDFA) miatt nyújtott be panaszt az Apple ellen. Februárban vált ismertté, hogy a Facebook versenykorlátozást kifogásoló keresetet készít elő az Apple ellen, mert álláspontja alapján az óriáscég az új adatvédelmi szabályaival jelentős mértékben megnehezíti más társaságok számára a hirdetési tevékenységük folytatását. A vita alapját az jelenti, hogy az év elején bevezetett App Tracking Transparency (ATT) nevű védelmi funkció elvárja, hogy az emberek hozzájáruljanak a programok általi követéshez. Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa azt mondta, hogy minden vállalatnak egyenlő módon kell kezelnie a platformjain az ott elérhető alkalmazásokat. Vestager ezzel egyértelműen az Apple ellen foglalt állást.

A francia versenyhivatal (Autorité de la Concurrence) megvizsgálta az Apple vitatott gyakorlatát és megállapította, hogy az nem valósít meg visszaéléseket. A hivatal ezért elutasította az internetes reklámágazat képviselői által benyújtott panaszokat, de jelezte, hogy a jövőben tovább tanulmányozza azt, hogy a társaság az intézkedés megvalósításakor önmagát és a saját megoldásait előnyben részesíti-e.

Az Autorité de la concurrence közölte továbbá, hogy az óriáscég szabadon dönthet arról, hogy miként szabályozza a szolgáltatásait. Ráadásul a gyakorlat nem sérti a 2018. május 25. óta hatályos európai uniós általános adatvédelmi rendeletet (GDPR). Az Apple üdvözölte a döntést és a versenyfelügyelet azon megállapítását, hogy a gyakorlat a francia felhasználók érdekeivel egyezik. Az ATT bevezetésére azért került sor, hogy megpróbálják visszaadni az embereknek az ellenőrzést a saját adataik felett. Az új megoldás a tavasszal érkező iOS 14.5 operációs rendszerben fog bemutatkozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #3
    A vicc az, ha globlisan beperelik az Applet, akkor egybol jonnek a megkenheto politikusok egy masik orszagbol, aki lokalis vizsgalattal megallapitjak, hogy nincsen semmilyen torvenysertes. Ez a szanalmassag legalja.
  • M2 #2
    "addig igy is marad, amig nem kezdik el a sajat profitot az emberek erdekei ele helyezni"

    Ez ugye csak vicc akart lenni?
  • kvp #1
    Az Apple rajott arra amit a Google regen csinalt. Ha olyan modon szerez elonyt, ami az embereknek jo, akkor az emberek tamogatni fogjak es a poltikai tamogatast is megadjak. Ez egy nagyon hatekony modja a befolyas megszerzesenek es egeszen addig igy is marad, amig nem kezdik el a sajat profitot az emberek erdekei ele helyezni. (a Google ezt valahol elfelejtette, a Facebook soha nem is hallott rola, az Apple most tanulja)