Berta Sándor

Minden alkalmazást egyenlően kell kezelni

Kritikát fogalmazott meg az Európai Unió illetékese az Apple gyakorlatával szemben.

Február elején vált ismertté, hogy a Facebook pert fontolgat az Apple ellen, mert az általa az év elején bevezetett App Tracking Transparency nevű védelmi funkció elvárja, hogy az emberek hozzájáruljanak a programok általi követéshez. Mindez pedig a közösségi platform képviselői szerint könnyen kimerítheti a piaci pozícióval való visszaélés fogalmát.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa, 2019. december 1-től pedig az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke. A politikus a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy minden cégnek egyenlő módon kell kezelnie a platformjain az ott elérhető alkalmazásokat. Vestager ezzel egyértelműen az Apple ellen állt ki a vitában. Az Európai Unió versenypolitikáért és trösztügyekért felelős biztosa hozzátette, hogy bár a kérdés a magánélethez kapcsolódik, de könnyen trösztellenes üggyé válhat, ha bebizonyosodik, hogy a konszern a saját programjait nem kezeli a többi szoftverrel egyenlő módon.

Kiderült továbbá, hogy az Európai Unióhoz eddig még nem érkezett be az ügyben panasz és az információkat - szokásához híven - az Apple sem kommentálta. Jelenleg egyébként két vizsgálat is folyamatban van az Európai Unióban az Apple szolgáltatásai ellen. Az egyik eljárás az Apple Pay mobilfizetési rendszerrel, míg a másik az App Store alkalmazásbolttal kapcsolatban zajlik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!