Berta Sándor

Milliárdokat fektet be a klíma­védelembe Bill Gates

A menedzser a klímaváltozás ellen akar harcolni.

Bill Gates a How to Avoid a Climate Disaster című könyvével kapcsolatban több blogbejegyzést írt, valamint lapoknak nyilatkozott. A Microsoft társalapítója elmondta, hogy a következő öt évben 2 milliárd dollárt akar invesztálni a klímavédelembe és a kapcsolódó startupokba, és hogy a klímaváltozás csak az atomenergia és a jelenleginél több innováció segítségével állítható le. A menedzser azt sürgette, hogy a jelenlegi globális állami kutatási befektetésekre fordított összegeket az ötszörösükre kellene növelni; ez évente legalább 110 milliárd amerikai dollárt jelentene.

Bill Gates úgy vélte, hogy 2050-ig a szén-dioxid-kibocsátást nullára kellene csökkenteni azért, hogy a hatalmas környezeti és gazdasági károk elkerülhetők legyenek. Olyan sebességgel kell megváltoztatni a fizikai gazdaságot, amire a történelemben korábban még sosem volt példa. Ehhez elengedhetetlenek a szén-dioxid-adók, a tanúsítványkereskedelem és az alternatív energiák (nap, szél). Az utóbbiak ugyanakkor megbízhatatlanok az áramellátásban. Ezért van szükség az atomenergiára és a hidrogénre. Az utóbbi a cement- és az acélgyártásban válthatja ki a szén-dioxid-kibocsátást. Az utóbbi két terület felelős az ipari gyártás összes károsanyag-kibocsátásának 37 százalékáért. A szén-dioxid-adók csak a gazdag államokra vethetők ki, olyan országokra már nem, mint India.

A Microsoft társalapítója a klímaváltozás által okozott gazdasági károk nagyságát a koronavírus-járvány hatásaihoz hasonlította. Akár 20 esztendőn belül akkorára nőhetnek ezek a károk, mint ha minden tíz évben el kellene viselnünk egy mostani méretű járványt. Bill Gates kitért az elektromos autókra is, amelyek elterjedése túlzottan lassan valósul meg, Norvégia az egyik ország, amely kivételt jelent. Probléma továbbá, hogy a világ a klímavédelemben túlzottan az elektromos járművekre összpontosít és kevésbé olyan területekre, mint a termékgyártás. Pedig túlzottan eltérnek egymástól például a piaci árak és egy készülék szén-dioxid-mentes verziójának az ára.

A Breakthrough Energy, amely a menedzser kockázatitőke-befektető alapja, olyan startupokat finanszíroz, amelyek a technológiájukkal évente legalább 500 millió tonna szén-dioxid kibocsátásának a megtakarítását tetszik lehetővé. Ez az 51 milliárd tonnás teljes károsanyag-kibocsátás kereken egy százaléka. A 2 milliárd dollárral rendelkező alapot 2015-ben a Microsoft társalapítója közösen hozta létre három másik alapítóval (Hasso Plattner, SAP; Jeff Bezos, Amazon; Jack Ma, az Alibaba). Az összegből eddig 45 vállalkozást támogattak. A most bejelentett 2 milliárd dollárból legalább 40 startupot támogatnának. Az egyik fő terület az energiatárolásé, a cél olyan megoldások kifejlesztése, amelyek legalább 20-szor olcsóbbá teszik az energiatárolást.

A másik támogatott terület az atomenergia. A Breakthrough Energy által finanszírozott TerraPower LLC nevű vállalkozás egy újszerű, olcsó és biztonságos atomreaktoron dolgozik, amely emellett kevés radioaktív hulladékot termel. A menedzser pontosan tudja, hogy meg kell győzni az embereket az atomenergia előnyeiről és leginkább arról, hogy biztonságos. A kis atomerőművekbe való befektetés ötletét a Microsoft társalapítója már tavaly augusztusban ismertette.

Gates a könyvében önkritikusan azt írta, hogy tisztában van azzal, hogy nem ideális nagykövete a klímaváltozás elleni harcnak, mert nagy házai vannak és egy magánrepülőgéppel is rendelkezik, de igyekszik javítani ezen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #24
    Inkább Bill Gates ellen kéne valami védelmet kifejleszteni!
  • TokraFan #22
    Afrika folyamatosan népességnövekszik, de a korai halálozás is jelentős. Jelentősen nagyobb, mint az említett két országban, így ezek nagyobb veszélyt jelentenek. Mondjuk teljesen mindegy, mert már így is beláthatatlan következményei lesznek a vég nélküli szaporodásnak. Az emberi faj jelenleg vírusként viselkedik...
  • mrzed001 #18
    Egyrészt igazad van. Kínában nemrég vonták vissza az 1 gyerek törvényt, és India meg kb 150 év lemaradásban van a sötét középkor szélén.
    Viszont Afrikával nincs igazad. Folyamatosan növekszik, népességrobbanás küszöbén. Az EU migránsok nagy része onnan jön.
  • TokraFan #17
    Jelezném, hogy a túlnépesedés ma már nem elsősorban Afrikai probléma, mivel Kína 1,6milliárd fővel, India 1,5milliárd fővel a Föld lakosságának közel felét eleve kiteszi. És ott még azzal együtt is, hogy alapvetően szegénység van, picivel jobban élnek mint Afrikában, ahol bár sok gyerek születik, de jelentős részük nem éri meg még a felnőtté válást sem.

    Szóval ha valahol intézkedni akarsz, azt ebben a két országokban kezdjed...csak ott pont nem fog menni, mert ezek az országok tényezők a globális gazdaságban és politikában is, szemben az Afrikai országok többségével.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.02.19. 11:51:00
  • M2 #16
    A túlnépesedésre van egy piszkosul egyszerű recept, de a píszí világ a hülyeségei miatt soha nem lesz képes rá: a két gyerekes afrikai nőhöz odamész, közlöd vele, hogy a két gyereke megkapja minden napra az élelmét és vizét, HA minden alkalommal beveszi a pirulát. Persze nincs a pirulázós macera, amennyiben hajlandó a műtétre.
  • kvp #15
    "Párhuzamos Gyuri bácsi kezd nagyon öreg lenni, kérdéses, hogy meddig húzza még."

    Az is lehet soha nem hal meg. Ma mar nagyon kozel allunk ahhoz, hogy a modern orvostudomany segitsegevel az eleg gazdag emberek kvazi orokeletuek lehessenek. Ha ezt sikerul elerni, akkor akkor az elso felhasznalok valoszinuleg idos milliardosok lesznek. Mondjuk nem lenne jo uzenete, ha kiderulne, hogy a gazdagok nem halnak meg, csak mindenki mas. (gyakorlatilag kettevalasztana az emberi fajt)

    Gates eseten meg nem kell felepiteni semmit, van ra penze, hogy nagyjabol azt csinaljon amit akar. Ahhoz kepest valmi isztonyat sokat benazik es raadasul olyan modon, hogy meg gyanus is legyen. Nem profi viselkedes, inkabb a van penze ra, hogy megtehesse esete.
  • TokraFan #14
    Konteó...
    A németek (többek között), próbálkoztak az államigazgatásban a sz*r linuxal, bele is buktak, most horror összegekért állnak vissza windows-ra. Mellesleg, a Linux sem ingyenes ha olyan disztrót veszel, amihez support is van, márpedig egy cégnek vagy állami intézménynek ez létkérdés! Az meg, hogy kémkednek...jogos, de jó reggelt! Mindenki kémkedik, mindenhol. Az oroszoktól kezdve a kínaiakon át az isten nyiláig. Csak van aki jobban csinálja és van aki rosszabbul!
    Egyebekben, a windows jelentgetését egy sima hosts fájlból ki lehet védeni, csak beteszed a vonatkozó szerverek címét és átküldöd localhost-ra, onnantól csókolhatják a segged. Tele van vele a net...A kínai fitness karkötőd és telefonod is jelentget, csak ott a kínai kommunista pártnak megy az adat. Arról nem beszélve, hogy a mobil fétis korában már régen nem a winfos az elsődleges kém platform, hanem az egyébként linux alapú android. Persze egyszerűbb konteózni, mint informálófni...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.02.18. 20:55:15
  • NEXUS6 #13
    " Igen, es Bill Gates celja eppen mindennek az ellenkezoje. Remelem elolvastad miket javasol, es nem csak az osszeeskuves elmeleteket hogy o csipet akar beledultetni es az 5Gvel fog teged iranyitani hogy Windowst vegyel:D"

    LOL. Nyilván nem vagy tisztában azzal, hogy a Win milyen szinten jelentget a felhasználóról. XD A M$ a Wint milyen kis sunyi üzletpolitikával tette No1 OS-é?. Hány antitröszt pert, vagy annak lehetőségét úszott meg pont azért, amit a piacot uraló hegemóniája váltott ki.
    És végül mellékesen, hogy mennyi is a M$ éves bevétele, vagy netto nyeresége. Utóbbi 40 Mrd $, és nem azért, mert tavaly volt egy jó évük, hanem ez a nyereségük 20 éve, és már előtte is olyan szinten volt a 90-es években, hogy azzal ki tudták ütni a nagy cégeket a piacról.

    Hozzátenném, hogy egy ilyen általánosan elterjedt SW-t akár tehetnék nemzetközi szabvánnyá és ingyenessé, mint mondjuk a Unix, Linux, Android.
    A kormányok azonban inkább vastagon tejelnek azért, hogy olyan SW-t használjanak, ami közvetlen csatornát biztosít az amcsi szolgálatoknak, és nem mellesleg van ingyenes megoldás, de mondom, vagy akár ez is lehetne az.
    Aztán a TE és az egész világról összeharácsolt pénzedből, adódból BG nekiáll jótékonykodni, meg nagyot álmodni.

    Szal 5G?
    LOL Sose volt rá szüksége!!! 30 éve ő Nagytesó, csak te nem veszed észre! ;)
    És ez nem összeesküvés elmélet, csupán szín tiszta tény!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.18. 17:50:48
  • TokraFan #11
    Konteo, konteo, konteo...
  • amaylight #10
    Párhuzamos Gyuri bácsi kezd nagyon öreg lenni, kérdéses, hogy meddig húzza még. De úgy látom, szerencsére a (persze nem létező!) Új Világrend gőzerővel építi fel az újabb önzetlen milliárdos filantróp bácsit Bill Gates személyében, aki majd jól megjótékonykodik bennünket, ha beledöglünk is!