Gyurkity Péter

5 nm-en jön a következő GeForce-generáció

Ennek nevét is tudni vélik egyesek, viszont a gyártástechnológiát mások foglalták le.

Az nVidia fejlesztései kapcsán alapvetően jó véleményeket hallottunk a felhasználók részéről, legalábbis a teljesítmény terén, miközben az elérhetőség és az ennek révén kialakult árak már némi hiányérzetet keltettek a táborban. A jelek szerint már dolgoznak a következő generáción, amely újabb nagy ugrást ígér.

A cég még évekkel ezelőtt tette közzé saját oldalán a kártyákhoz közvetlenül nem kapcsolódó egyéb termékeket, amelyek között pólókat is találunk. Ez utóbbiak legfőbb érdekessége, hogy olyan személyek neve szerepel rajtuk, akik az elmúlt években egyben az egyes architektúrát kódnevét is szolgáltatták, viszont néhány esetben erre még nem került sor, vagyis könnyen előfordulhat, hogy egy hosszabb menetrend elemeit látjuk a ruhadarabokon. Ebből, valamint a napokban felmerült további információmorzsákból kiindulva egyes külsős források arra számítanak, hogy a következő generáció kódneve Lovelace lesz, és bár maga a gyártó egyelőre nem nyilatkozik ebben az ügyben, azt biztosra vehetjük, hogy házon belül a tervezési munkák már zajlanak.

Mások eközben arról írnak, hogy a Hopper is a jövőben felhasználandó kódnevek listáján van, viszont ezzel kapcsolatban komoly csúszást vetítenek előre. A Lovelace kapcsán egyelőre az 5 nanométeres gyártástechnológiát emelik ki, ezen a téren viszont jelen pillanatban azt tudjuk, hogy a TSMC kapacitásainak jó részét, nagyjából 80 százalékát, az Apple foglalta le, mivel a telefonok és a táblák után már a Mac-számítógépek esetében is hasonló chipeket (M1) alkalmaznának, amelyek szintén ezen a csíkszélességen készülnek. Amennyiben nem lesz elegendő gyártókapacitás, a cégnek ismét gondjai lesznek a rajttal, bár erre csak jövőre, esetleg 2022-ben kerül majd sor.

Az Asus eközben előállt saját porszívó-családjának legújabb tagjával, amely az RTX 3070 Turbo nevet kapta meg. Az újratervezett hűtés szerepel ezúttal is a fókuszban, emiatt persze a külalak is módosul, a két foglalatot felölelő kártyák várhatóan 500 dollár feletti áron kerülnek majd hamarosan forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #77
    Egyébként ha utánanéztek, az árat nagymértékben növeli a GDDR6/GDDR6X memória, aminek az előállítási költsége sokkal több, mint az emlegetett pár évvel korábbi, sokkal lassabb moduloké.
    Az a probéma -itt, és máshol is-, hogy az emberek nem képesek reális összehasonlításra, ráadásul azt gondolják, kizárólag a gyártó profitéhes hozáállása van egy áremelkedés hátterében (ez nem rád vonatkozik, csak általában értve). A memóriát nem az nVidia gyártja, de számos más paraméter is van még, ami árfelhajtó tényező és a gyártótól független.
  • CrazyAchmed #76
    Ez a levezetés akkor lenne igaz, ha a játékokról, amikkel játszani akarsz 4k/60fps ultra grafikai beállítások mellett, már megvan a lista, és nem is fog bővülni. Ebben az esetben valóban lesz olyan év, amikor lemennek az árai azoknak a kártyáknak, ami arra képes, hiszen a listád adott, azok hardverigénye állandó, csak idő kérdése, hogy eléggé elavulttá váljanak a hozzá passzoló vga-k, hogy be tudj szerezni egyet a kívánt áron. Ebben az esetben értjük, téma lezárva.
    Viszont ha a listád bővül, akkor a menet közben bekerülő új címek hardverigénye is nőni fog, ahogy te fogalmaztál, ezt hívják fejlődésnek. Ebben az esetben viszont nem tudod kivárni a kívánt árat, hiszen ahhoz nem lesznek jók az elavulgató kártyák. Innentől fogva marad a HD530 amíg élsz.
  • Vanek úr #75
    Valakinek fáj az igazság. :) Ráadásul a szövegértés sem megy, de hát mit is várunk egy igazi trolltól? :)
    Mert mit is írtam? Idézem magam:
    "[...]Ráadásul csak akkor, amikor majd 300k-ért meg tudod venni? Kb. soha nem lesz akkor VGA-d, mert mire lemegy az ilyen tudású kártyák ára erre a szintre (ha lemegy, mert pont arról beszélgettünk, hogy folyton emelkednek a VGA kategóriák árai is), addigra már 8(vagy 16)k-s kívánságod lesz, aminek az ára újra a plafonon lesz."
    Direkt kiemeltem a részt, ami a lényeg. A zárójeles részről pedig direkt értekezés tőlem (avagy: magyarázzunk meg valakinek valamit, amit nem akar megérteni) meg arról szólt, hogy régen pl. 40-50k-ért egy felsőkategóriás kártyát lehetett venni, pár éve már csak egy közepeset, ma már csak egy legalsó kategóriásat, 2 év múlva már semmilyent. De ez csak zárójeles megjegyzés volt, direkt zárójelben (azt hittem, vagy annyira értelmes, hogy leesik, és megérted - úgy látszik, tévedtem; bocsi érte).

    A második bekezdésnél ismét nem érted, mit és miért írtam. Azért írtam, amit; mert Te azt mondtad, hogy olyan VGA kell, amilyen, és ez alá nem adod. De ugyanakkor meg integrálttal játszol. Vagyis mégiscsak adod lejjebb. Mert mégsem számít a 4k 60fps kompromisszumok nélkül, hiszen mégiscsak vállalsz kompromisszumot - és nem is kicsit, hiszen kompromisszum bármely köztes megoldás lehetne; de az integrált nem kompromisszum, hanem feladás. Többeknek leesett ez a nyilvánvaló ellentmondás, neked nem. Ha még most sem fog, akkor tényleg menthetetlen az egész.
  • hunbalee #74
    Mit kell elgondolkodni?? Meg miről beszélsz hogy soha nem lesz 300k egy ilyen VGA? Te tisztában vagy vele miket irogatsz?

    3090 vs 6900XT? Kb ugyanaz a tudás +-pár % -sokszáz ezer különbséggel... Tudod amit most tud a 6900XT x százezerért azt 2 év múlva a szaros 7800-as (vagy legyen bármi a kövi amd tipuszáma) fogja tudni "féláron"...ez mindig is így volt ezt hívják fejlődésnek..

    És sehol nem írtam neked ,hogy jó a HD530-al gamingelni ,de EZ VAN.. Tudod én nem akarok könyvekbe bekerülni mint a debilek akik milliárdos bevételeket (lottó miatt stb) elkúrták a faszságokra. Nekem ezek a terméket nem érnek többet..hiába mondják rá hogy világbajnok VGA stb én 300knál többet nem adok ki érte hiába vannak millióim a számláimon...
    8-16k-ról beszélsz de értelmesen még a 4k-t se viszik a mostani kártyák..8k az jó lesz gamingre ..ja kb 10év múlva...
    Utoljára szerkesztette: hunbalee, 2020.12.29. 08:55:33
  • Vanek úr #73
    Szerintem. Minden olyan helyzetben, és minden olyan cuccra megéri hitelt felvenni, amelyiket ugyan pár hónap félrerakással meg tudsz venni, de nem pár hónap múlva kell, hanem azonnal. Tönkrement a bojler? Megadta magát a tévé/monitor/számítógép/telefon/fotel/ágy/...? Hirtelen egy pandémia miatt az otthoni oktatás miatt kell egy noti neked vagy a gyerekednek? És még sorolhatnám. Vagyis bőven vannak elfogadható esetek (számomra), még akár kisebb árú termékeknél is. Ezen esetekre (is) van a hitel. Hogy a bank többet kér vissza, mint amennyit hitelezett? Abból él. Szerencsére kisebb és rövidebb lejáratú kölcsönöknél nem kell sok pénzt visszafizetni (vagyis a 'kis' hiteleknél messze nincs kétszeres visszafizetés se, nemhogy többszörös (pláne, mivel ki lett vezetve az összes deviza alapú hitel; illetve jelenleg alacsonyak a kamatok is)).
    Vagyis csak helyén kell kezelni a dolgot. Nem kell elutasítani sem (fúj-fúj, 'mockosz kisz bankockák'), de túlzásba sem kell esni (ami nem kell azonnal, az ráér :) ). Szerintem.
  • CrazyAchmed #72
    Ha valóban erre gondolt hunbalee, akkor igaza van, ha mindenre kiterjedően, akkor Gyuszopopa-nak. Egy lakáshitel nélkül sajnos kevesen ússzák meg, de aki hitelre vesz pl telefont, mert a régit már unja, az meg is érdemli, hogy lehúzzák.
  • VolJin #71
    A szövegkőrnyezet szerint arra utalt, hogy aki a kanapét, tévét, telefont, stb hitelre vesz, mert cserélné a régit, az hülye, és ebben igaza is van.
  • CrazyAchmed #70
    Én is a Vanek úr felvetéséhez csatlakozok, az nekem se kerek, hogy 4k 60 fps, kompromisszumok nélkül. Ezt most hogy kell érteni? Egy pár éves játék felhúzva 4k felbontásra már most is megy a 300k-s kártyákon 60 fps-sel. Pl. egy 2023-as játék meg nem fog a 3090-en sem 4k-ban futni full grafikán 60 fps-sel. Oda majd megintcsak egy csúcsvga fog kelleni, ami megintcsak nem lesz olcsó.
    Olyat vga-t tehát, ami az épp aktuális címeket nyomja az akkori max felbontáson max-ra tekert grafikával sose fogsz olcsón megkapni. Teszem hozzá, sajnos! Részemről egyébként megtehetném azt, hogy egy 3090-ben gondolkozzak, akár ezen a mostani áron is, de annak tudatában, hogy ezt pár év múlva megint kukázhatom az új miatt, inkább mégsem veszek, olyan vastag azért nem vagyok.
    Viszont jó hír Neked, hogy felfutóban vannak a játékstreamer szolgáltatók. Ha majd ezek kerülnek vezető szerepbe, elképzelhetőnek tartom, hogy a hardverek is elkezdenek szépen emberi árra mérséklődni.
  • Gyuszopapa #69
    Aki szegény vagy más okból pénztelen(elvált szülők stb.) gyereke szerinted hogy vesz magának lakást,házat 0 forintból?Ja spórol x évig.De addig szerinted hol lakik albérletben?Az annyiba kerül vagy még többe mint ha lakáshitelt fizetne.Szerinted akkor mi a megoldás?Nem mindenkinek vannak rendezett családi körülményei.Sajnos senki nem választhatja meg a szüleit.Valaki gazdag vállalkozó apuci gyereke lesz,valaki szegényekhez születik.Ezért ezeket a embereket és gyerekeket nem bírálhatja senki mert nem ő tehet róla hogy kik a szülei.22 évesen utcára kerültem 0-ról kellett az életemet újra kezdenem.Tudom mit beszélek.Könnyű úgy osztani az észt hogy a másik ember sorsát ki nem próbáltad.Te meg itt hülyézed aki hitelt vesz fel.Van baj rendesen.
  • cylonflatus #68
    Nem veszek Ferrarit vagy Lambót, mert bár nagyon állat lenne, de nem engedhetem meg magamnak, így nincsenek is ilyen igényeim. De itt most még csak nem is a milliót súroló vga-król van szó, hanem a középkategória max tetejét jelentő 3070-ről, nem beszélve a 3060-ról ami meg kb középkategória belépő szintje. Hogy ez problémás valakinek kifizetni, aki ráadásul nem az anyja zsebére van utalva, van munkája és még csak nem is minimálbéren vagy annyiból sem gazdálkodik, na az kurvára nem normális. Ahogy nem normális az erre adott reakciód sem. Azt mondod hülye aki kölcsönt vesz föl. És akkor az micsoda, aki egy háromszorosan túlárazott cuccra megvonja a vállát, és az árcédula alapján predesztinálja magát erre a birka magatartásra? Barátom, hogy te cca félmillát keresel havonta, és nem engedhetsz meg magadnak egy középkategóriás vga-t, na az a nem normális. Hogy a 400dolláros kártyát 350ezerért árulják, az a nem normális. Hogy világ egyik legdurvábban adóztatott országában élünk, az a nem normális.