MTI

Washington újabb két kínai vállalatot tett tiltólistára

Az amerikai vezetés helyi idő szerint csütörtökön tiltólistára helyezte a SMIC (Semiconductor Manufacturing International Corp.) nevű, félvezetők gyártásával foglalkozó kínai nagyvállalatot, valamint a CNOOC (China National Offshore Oil Corp.) kínai kőolaj- és földgázszolgáltatót.

A listán szereplő vállalatok Washington szerint a kínai hadsereg irányítása alá tartoznak, és mint ilyen, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államok számára. A Donald Trump távozó amerikai elnök által novemberben aláírt elnöki rendelet szerint amerikai befektetők 2021 novemberétől kezdve nem vásárolhatják a tiltólistára vett cégek értékpapírjait.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az Egyesült Államoknak fel kellene hagynia azzal, hogy nemzeti hatalmával és a nemzetbiztonsági fogalmakkal visszaélve külföldi vállalatokat nyom el. Hua szerint az amerikai vezetés lépése szembemegy a piaci verseny alapelveivel. A két vállalat Hongkongban jegyzett részvényeinek értéke a hírre jelentősen csökkent: a pénteki zárásra a SMIC részvényei 5,4 százalékkal, a CNOOC részvényei pedig 3,9 százalékkal alacsonyabb áron forogtak a hongkongi tőzsdén.

Az amerikai képviselőház mindemellett egyhangúlag megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely kiszorítaná az amerikai tőzsdékről azokat a kínai nagyvállalatokat, amelyek beszámolója nem felel meg az amerikai számviteli szabványoknak. A jogszabály három évet biztosítana az olyan nagyvállalatoknak, mint például az Alibaba, a Pinduoduo és a PetroChina, hogy megfeleljenek az előírásoknak, különben kivezetik részvényeiket az amerikai tőzsdékről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!