2030-ra klímasemleges lenne a Google

A társaság bemutatta az új klímavédelmi tervét.

Sundar Pichai, a Google és az Alphabet vezérigazgatója blogbejegyzésében rendkívül ambíciózus klímavédelmi tervet jelentett be. A menedzser mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a saját adataik alapján kompenzálták a két cég alapítása óta kibocsátott teljes szén-dioxid-mennyiséget. Mindez azt jelenti, hogy a Google 1998-as megalapítása óta keletkezett teljes történeti szén-dioxid-lábnyoma nulla és nagyon boldogok azért, hogy ezt az első jelentős vállalatként érték el.

Pichai emellett jelezte azt is, hogy a távlati céljuk az, hogy 2030-tól már kizárólag megújuló energiaforrásokból származó áramot használjanak. A Google 2017 óta egészíti ki megújuló forrásokból származó energiával az áramfogyasztását. Miként a többi nagy felhőszolgáltatónál - például az Amazonnál és a Microsoftnál is - ez többek között megújuló energiatanúsítványok (REC) megvásárlásával valósul meg - erről a Wired még tavaly decemberben számolt be.

A megújuló energiatanúsítványok megvétele ugyanakkor nem azt jelenti, hogy az óriáscég megújuló energiák segítségével üzemeltet számítógép-központokat, hanem csupán azt, hogy ökoáramot vásárol valahol a világban. Ráadásul a Google mellett az Amazon és a Microsoft is együtt dolgozik olaj- és gáztársaságokkal. A Google csak májusban közölte, hogy a jövőben lemond erről a dologról.

A vezérigazgató kiemelte, hogy 2030-ig a teljes üzletüket szén-dioxid-mentes energiával akarják működtetni, ide értve a Gmailen keresztül elküldött összes e-mailt, az összes keresést, YouTube-videókat és a Google Térképekkel tervezett összes útvonalat. A menedzser az elképzelést az eddigi legnagyobb vállalkozásuknak nevezte, mert az átállás egyszerre praktikus és műszaki szempontból rendkívül összetett dolog. A tervek között van a szél- és a napenergia felhasználása, az akkumulátoros áramtárolás erősítése, s a gépi tanulás segítségével az áramfogyasztás jobb előrejelzése és szabályozása.

A Google létesítményeiben egyébként már szoftver felügyeli a károsanyag-kibocsátást, s a központok már lehetőleg szén-dioxid-semlegesen működnek. Érdekesség, hogy júliusban az Apple is önként vállalta, hogy 2030-ra klímasemleges lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #7
    Beszéljenek inkább a képek... :-D

    Utoljára szerkesztette: M2, 2020.09.16. 17:13:10
  • molnibalage83 #6
    És itt sem tudod befogni a pofád...
  • M2 #5
    Mindenkit érdekel. Ami senkit nem érdekel, azok a valóságtól elszakadt agymenéseid.
  • M2 #4
    Joggal nem adnak rá engedélyt. Nincs olyan szélcsatorna (egy kivételével), ahol értelme lenne telepíteni. Marketing meg hobbi beruházásokra meg semmi szükség ilyen szempontból.

    Telepíts napelemes rendszert.
  • molnibalage83 #3
    Zajvédelem miatt távolság van. Meg vannak természetvédelmi területek.
    Ezen felül magyarországon igen kevés helyen van legalább 6 m/s átlagsebesség 100 méter magasságban.

    Egyszerűen értelme nincs telepíteni őket, mert drágán termelnének. Hiába magas a Kisalföldön a load factor (0,23-0,25 tája), ha alacsony a szélsebesség. Ami nagyon magas fajlagos telepítési költséget jelent.
  • molnibalage83 #2
    Csak a szokásos ökobarom hülyeség. Nem fogják fel - vagyis sanszosan de, csak a PR bullshit erősebb - hogy ameddig a hálózaton van bármelyen fogyasztó, annak lábnyoma számít. Senki nem érdekel, hogy van himihumi erőművük, ami éves mennyiségben megtermeli a fogyasztás, ha ők a gridről veszik az áramot, ami nem tiszta.

    Pont.
  • csigafi #1
    Jók ezek a szél erőművek a képen csak Magyarországon nem adnak rá engedélyt. Hiába szerettem volna nem lehet mert idióták a törvények.