Berta Sándor

Csak hátrányokat lát az otthoni munka­végzésben a Netflix vezetője

A menedzser úgy vélte, hogy mindenekelőtt az új ötletek megvitatása vált a korábbinál sokkal nehezebbé.

Reed Hastings, a stream-szolgáltató első embere a The Wall Street Journalnak nyilatkozott és kijelentette, hogy a cég számára semmi pozitívumot sem hozott magával az otthoni munkavégzés bevezetése és ő elsősorban csak annak hátrányait tapasztalta meg. A Netflixnek világszerte 8600 alkalmazottja van, ennek ellenére a vállalat vezetője közölte, hogy az új munkarenddel kapcsolatban nem látott pozitív eredményeket. Különösen az volt komoly hátrány, hogy az emberek világszerte nem találkozhattak személyesen és így nem tudták megvitatni az elképzeléseiket.

Hastings kiemelte, hogy a dolgozók majd akkor térhetnek vissza az irodáikba, ha már rendelkezésre fog állni megfelelő és engedélyezett vakcina a koronavírus ellen. Az ugyanakkor még legalább hat hónapig eltarthat, mire az emberiség jelentős része be lesz oltva. A menedzser viszont azzal számolt, hogy megszokott mindennapok még azután sem térnek majd vissza. Azt mondta, hogy ha tippelnie kellene, hogy milyen lesz a közeljövőben a munkarend, akkor négy hagyományos irodai munkanapból és egy nap otthoni munkavégzésből álló hetek jöhetnek. Szerinte a legtöbb vállalat ezt a munkarendet fogja választani.

A Netflix első embere végül azt hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy hatást gyakoroltak rá azok az áldozatok, amelyeket számos ember hozott meg a koronavírus-járvány ideje alatt. Az ezen időszak alatt kidolgozott rendszerek azonban aligha jelentenek hosszú távú megoldásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #2
    Egyetértés. Se Zoom, se Teams, Slack, soroljam még? Mi a szart használ a Netflix? Olyan típusú vezető lehet, akinek még a seggét is kitörli Mancika, a személyi asszisztense. Persze most nem, mert otthonról kell dolgozni. Szegény... :D
  • Akva #1
    "az emberek világszerte nem találkozhattak személyesen és így nem tudták megvitatni az elképzeléseiket."

    Már hogyne találkozhattak volna személyesen a Neten! Legfeljebb nem fizikailag. Nem értem! Muszáj érezni a szagát valakinek, vagy fogdosni, hogy megvitassák az a kurva elképzelést?
    Utoljára szerkesztette: Akva, 2020.09.13. 12:07:03