Elavultak az online PDF-dokumentumok

A közel 30 éves szabványt már régen le kellett volna váltani.

A Portable Document Format (PDF) fájlok még mindig népszerűek világszerte, holott a formátum idén 27 éves. John Warnock, az Adobe alapítója 1990-ben indította el a projektet. A megoldással szemben az volt a fő követelmény, hogy ugyanúgy kell kinéznie a küldő és a fogadó számítógépén, ugyanolyan betűmérettel és -stílussal kell megjelennie, függetlenül attól, hogy az adott konfigurációk milyen hardverekből épülnek fel és milyen operációs rendszer működik rajtuk.

Az Acrobat 1.0 1993. június 15-én jelent meg, de nem fogadta kitörő lelkesedés. A PDF aranykorszaka akkor kezdődött el, amikor az Adobe 1994-ben úgy döntött, hogy a PDF-olvasót ingyenessé teszi, ezzel ugyanis a társaság megteremtette annak a feltételét, hogy az új formátum számítógépek és mobil eszközök millióin használható legyen. A PDF-olvasók 1995 óta léteznek böngészőkiegészítőként is, így a PDF-fájlok az internet világában is rendkívül gyorsan elterjedtek.

Jakob Nielsen felhasználói tapasztalati szakértő már évtizedek óta bírálja a formátumot. A szakember úgy foglalta össze a PDF hátrányait, hogy kényelmetlen az ilyen dokumentumok olvasása és az azokban való navigálás, éppen ezért gyakorlatilag alkalmatlanok a digitális tartalmak megjelenítésére. Nielsen számára nem maga a formátum jelenti a problémát, hanem annak felhasználása. Amint hangsúlyozta, a PDF szabványt elvileg a nyomtatási célokra alkották meg és optimalizálták, éppen ezért online önmagában értelmezhetetlen. Ráadásul napjainkban túl gyakran használják a tartalmak internetes bemutatására. A felhasználók pedig megpróbálnak olyan elemekre kattintani, amelyek ugyan kattinthatónak tűnnek, de egyáltalán nem azok.

Nielsen már 1996-ban rámutatott, hogy a PDF-fájlokból egyszerre kell létrehozni egy nyomtatási és egy online változatot. Az előbbinek jó elrendezésűnek, míg az utóbbinak az internetes tartalommegjelenítésre optimalizáltnak kell lennie, továbbá számos részre felosztottnak és sok hiperhivatkozást kell tartalmaznia. A szakember 2001-ben szintén kritizálta a PDF-fájlok online felhasználását.

A PDF-olvasókról nemrég derült ki, hogy megtéveszthetők és a védelmi mechanizmusaik egy egyszerű módszerrel kijátszhatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #16
    "foleg mert a Chrome nem is nagyon tamogatja a PDF formatumot..."
    Én mindig chrome-on olvasom a pdf-eket, szóval, ez így nem igaz.
  • xyl #15
    Elrontják! Mint ahogy végre-valahára úgy nézett ki, hogy minden mobil töltő mikro USB lesz. Hát nem bevezették az USB-C-t? De lehagyják sokszor a 3,5-ös jack aljzatot is, csak, hogy ne lehessen egy normális fejhallgatót bedugni a mobilba.
  • csigafi #14
    a PDF szabványt elvileg a nyomtatási célokra alkották meg és optimalizálták, éppen ezért online önmagában értelmezhetetlen. Ráadásul napjainkban túl gyakran használják a tartalmak internetes bemutatására. A felhasználók pedig megpróbálnak olyan elemekre kattintani, amelyek ugyan kattinthatónak tűnnek, de egyáltalán nem azok.

    Nincs ott semmi baj a PDF-el csak sok irodai dolgozó titkár titkárnő stb egyszerűen bamba hozzá hogy normális pdf-t készítsen. Sokan csak képeket szkennelnek, printelnek bele azt is ferdén. Nagyon sokan nem tudnak tisztességes pdf-t készíteni még akkor sem ha minden technikai háttér adott hozzá. Nincs hozzá meg a megfelelő tudásuk. Vannak akik előadásokat tartanak arról miért nem jó a pdf Nos ők értenek hozzá a legkevesebbet. A pdf az mindenre jó amit digitális dokumentum ként kell visszaadni. Legyen az kőnyv, számla, leírás, táblázat, album stb. Minden klikkelhető benne kép, gombok, tartalom stb ha elvan készítve normálisan.

    Nielsen már 1996-ban rámutatott, hogy a PDF-fájlokból egyszerre kell létrehozni egy nyomtatási és egy online változatot

    Ez is egy baromság a nyomtatató is lehet interaktiv. Mellesleg már nem 1996 van ha nem 2020 Nos 1996 óta nagyon sok fejlesztés történt. Nem kéne le ragadni a múltban ha nem haladni kellene a korral. :-)

    internetes tartalommegjelenítésre optimalizáltnak kell lennie
    Erre a célra nem pdf fájlt kell létrehozni ha nem dinamikus/interaktív weboldalt.
    Utoljára szerkesztette: csigafi, 2020.08.13. 10:06:02
  • pakeszke #12
    ez pontosan igy van!!!
    nem allitom hogy manapsag a szkennelt formatum helye nagy problemat okozna, de azert megiscsak kellemesebb ranezni a levelre amit a konyvelotol kaptam es 2 oldalas generalt PDF van benne es osszesen 18 kB, mig ez szkennelve 1 MB lenne

    raadasul a banki kivonatban keresni is tudok, mert persze az is el van rakva
  • end3 #11
    Megőrizendő dokumentumokhoz, számláknál, kitöltendő form-okhoz, az igazgatási szervek közötti kommunikációhoz nélkülözhetetlen formátum. Még mindig jobb mint pl. a .docx. (Végre valami van, ami 27 éve használható az IT-ben! És de.., a net-en is bőven van létjogosultsága.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2020.08.12. 16:58:37
  • mrzed001 #10
    OK, 3x olvastam el, és még mindig nem értem mi a rinya tárgya.
    Az, hogy nem dinamikus a megjelenítés, mint egy böngésző esetében a html lapnál? (átméretezed fekvőről állóra, és "megpróbálja" még úgy is valamennyire "szépen" kitenni)
    Ja aham. És ezzel mi a gond? Ez volt a cél. Ez nem egy böngésző.
    (sőt, szimpla szövegnél dinamikus átformázás van)

    Beletettek így is olyan felesleges dolgokat mint multimédia (videó).
    Attól lesz szép naaaagy a pdf. OK lehet linkelni is bele url-el, de mégis minek?
    A legtöbben még a pdf-en belüli linkelést (hivatkozást) is lespórolják.

    Adobe pdf-ben van az Adobe-nak a pdf specifikációja is (750+ oldal)
    Nem gáz végigolvasni..

  • Sequoyah #9
    Az egyik projectem eppen errol szol amin most dolgozom. A csapat PDF-eket konvertal HTML5 formatumra, foleg mert a Chrome nem is nagyon tamogatja a PDF formatumot...

    Az egyik fo kihivas pedig eppen az, hogy az egyseges kinezet az tovabbra is kovetelmeny nagyon sok helyen. Es erre tovabbra sincs megoldas, az uj formatumok nagy ivben szarnak erre a kovetelmenyre...
    Szoval lehet HTML5-ot mutogatni a bongeszoben, aztan atkonvertalni PDF-re, es a vegleges dokumentumot ugy kezelni tovabb...
  • Csaba161 #8
    a text file-ok még inkább elavultak, mert már legalább száz évesek...
  • molnibalage83 #7
    Mi az a "legtöbb"...?
  • Zsombor99 #6
    Akárhogyan puffognak, ez a formátum bizony már lett annyira elterjedt, hogy a hátrányai ellenére szerintem igen csak gondot okozna, ha eltűnne... Ugyanis a legfőbb lényege pontosan az, hogy a PDF-ben mentett dokumentumok bármely eszközön (pl. számítógépen, laptopon, okostelefonon vagy Apple eszközön) pontosan ugyanúgy nézzenek ki még akkor is ha az adott eszközön pl. nincs Word vagy nincsen felrakva az adott betűtípus!