Berta Sándor

Félig átlátszó lencséket készíttet az Apple

Úgy tűnik, hogy a társaság lassan foglalkozni kezd a saját kiterjesztett valóság terméke megalkotásával.

A The Information számolt be arról, hogy az Apple félig átlátszó lencsék kísérleti gyártására adott megbízást az egyik legfontosabb partnerének, a Foxconn (Hon Hai Precision Industry) társaságnak. A lencséket a jövőbeli kiterjesztett valóság szemüvegekbe építhetik majd be.

A lencsék polarizáltak és kifejezetten az Apple Glass készülékhez készülnek, amely az okosszemüvegek és a műszakilag rendkívül fejlett miniatűr számítógépek összes jellemzőjét egyesíteni fogja magában. A The Information hozzátette, hogy a Foxconn jelenleg csupán a Chengtuban lévő üzemének egyetlen gyártósorán készíti az eszközöket. A létesítményben egyébként az Apple iPad táblagépeit gyártják.

Korábban már számos kísérletre sor került, de az óriáscég egyik eredményével sem volt maradéktalanul elégedett. Az is jelzi, hogy a megfelelő lencsék legyártása közel sem egyszerű feladat, így azok várhatóan csak 1-2 év múlva készülnek el, s akkor kezdődhet a sorozatgyártásuk is. Ennek ellenére két hónapja átléptek a prototípus szakaszba. Ez azt jelenti, hogy az Apple Glass egyre inkább kiforrottá válik és eldőlt az is, hogy a kiegészítőből termék lesz, így most már sor kerülhet a gyártási tesztekre. Korábban a Foxconn üzemeiben három éven át zajlottak a fejlesztések.

A rendszerhez szükséges kijelzőtechnikát fejlesztő Akonia Holographics nevű startupot az Apple már 2018 augusztusában megvásárolta. Májusban a többször megbízható forrásnak bizonyult elemzőtől, Ming-Chi Kuótól megtudhattuk, hogy a kiterjesztett valóság szemüveg (szerinte) legkorábban 2022-ben láthat majd napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)