Skubi

A Yahoo! beszünteti a náci emléktárgyak árverezését

[ZDNET] Az Internetóriás Yahoo! fontolóra veszi a náci korszakhoz fűződő tárgyak árverésének engedélyezését, és mindemellett aukciós szolgáltatásáta a jövőben fizetős lesz.

A Yahoo! árverésein naponta hozzávetőlegesen 150.000 új árú kerül nyilvántartásba, és az ügyfeleknek a sikeres üzletért ezidáig egy fillért sem kelett fizetni. A cég azonban azt tervezi, hogy az árverezett árú értékétől függően 20 centtől, 2.25 dollárig terjedő összeget kell fizetni.

Brian Fitzgerald a Yahoo! aukciós részlegétől, úgy nyilatkozott, hogy a díjazás bevezetése egy folyamatban lévő tárgyalássorozat része, mely kiterjed más ingyenes szolgáltatások költségtérítésesre történő alakításáról. Egyben leszögezte, hogy nem tud más részlegek nevében nyilatkozni. Mindebből látható, hogy a Yahoo! nyomás alatt állhat, hiszen az eddigi 80%-os bevételt jelentő reklámforrásokat kénytelen kiegészíteni egyéb jövedelmekkel is.

A másik vátozás viszont már többe kerülhet a cégnek. Heves vita után megdőlt az rendszabály, ami engedélyezte a náci emléktárgyak eladását. Igaz, hogy eddig is csak történelmi értékű tárgyak kerülhettek árverésre, de ezután ezeket is eltávolítják a rendszerből, és a jövőben egy új ellenőrző program is működésbe lép, ami a hasonló tárgyakat ki fogja szűrni.

Habár a szigorúbb szabályok értelmében tilos bármilyen gyűlöletre, és erőszakra búzdító vagy azokat dicsőítő eszmékkel kapcsolatos tárgyakat eladásra kínálni, a Yahoo! egyenlőre csak a náci, és Klu Klux Klán-ra emlékeztető tárgyakat törli.

Az új szabályokkal a Yahoo! egy hosszú ideje fennálló engedélyét bírálta felül, miszerint a náci tárgyak árverezése engedélyezett, mindaddig, míg az legális keretek között zajlik. Olyan tárgyak kerültek betiltásra mint egy SS toborzó poszter, vagy Adolf Hitler vízfestménye. A bevezetésre kerülő új figyelőprogram, jelzi majd, ha erőszakos tartalmú árút szeretnének nyilvántartásba venni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!