Segíti a vietnámi cenzúrát a Facebook

A helyi lakosok több mint felének van fiókja a közösségi portálon, de az erősen cenzúrázza az embereket és a feltöltött tartalmakat.

A Facebook elismerte, hogy a vietnámi kormány utasította arra, hogy korlátozza azokhoz a tartalmakhoz a hozzáféréseket, amelyeket a kabinet illegálisnak minősített. Ennek a követelésnek a cég eleget tett. A Reuters egyik a vállalatnál dolgozó informátora azt mondta, hogy ez nem jelenti azt, hogy a kormány minden egyes kérését teljesítették. De az tény, hogy kötelezték magukat arra, hogy az általuk szükségesnek véltnél sokkal több tartalmat fognak korlátozni.

A hírügynökség a közösségi oldalnál lévő forrásaira hivatkozva azt is megírta, hogy a Facebook azután reagált a kormányzati felkérésre, hogy az állami távközlési vállalat korlátozásokat vezetett be helyi szerverei ellen. A korlátozások oda vezettek, hogy a közösségi platform heteken át lassabban töltődött be és a szolgáltatás emiatt gyakorlatilag használhatatlan volt. Az intézkedés az Instagramot és a Facebook Messengert is érintette. Az óriáscég hangsúlyozta, hogy hisz a véleményszabadságban és azért tett eleget a követeléseknek, hogy biztosítsa azt, hogy az ajánlata a több millió helyi felhasználó számára elérhető és használható maradjon.

A lépést élesen bírálta az Amnesty International. William Nee, a szervezet szakértője szerint a Facebooknak a véleményszabadsággal kapcsolatos nemzetközi emberi jogi szabványokra kellene támaszkodnia és nem egy olyan kabinet utasításait követnie, amely visszaél a joggal. Az ázsiai országban egyébként több mint 53 millió regisztrált tagja van a közösségi portálnak, ez a lakosság több mint felét jelenti. Az Amnesty International adatai alapján jelenleg a helyi börtönökben ülő politikai rabok tíz százaléka a Facebookon folytatott politikai tevékenysége miatt került rács mögé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aemus #1
    "Az óriáscég hangsúlyozta, hogy hisz a véleményszabadságban és azért tett eleget a követeléseknek, hogy biztosítsa azt, hogy az ajánlata a több millió helyi felhasználó számára elérhető és használható maradjon."

    Kínában ugyanezt művelik az amerikai multik, hirtelen nem számítanak az emberi jogok ha a profitról van szó.

    A Vírust viszont nem érdekli a profit. Egyformán fertőz gazdagot és szegényt.