Gyurkity Péter

Erősebb chipet kapott a Pixel 4a

A célkeresztben azonban továbbra is a középkategória marad.

A Google eredetileg még tavaly mutatta be első szerényebb okostelefonját, amely a Pixel 3a és Pixel 3a XL néven jelent meg a piacon. Ennek árát a napokban ismét csökkentették, időközben azonban kiszivárgott a közvetlen utód szinte teljes specifikációja, amelyet a csomagolást is megmutató fotók kísértek, így nagyjából mindent tudunk az új készülékről.

Érdemes megjegyezni, hogy a friss megoldást március elején már képeken is láthattuk, április kezdetére pedig a Pixel 5 hardvere is összeállt, így tehát kijelenthetjük, hogy szép sorban érkeznek a hírek a cég háza tájáról. A mostani kiszivárogtatás azonban még így is érdekes, hiszen a szinte teljes hardveres specifikációt közlik velünk, így szépen összeállt a képünk az új telefonról. Megtudjuk például, hogy ezúttal egy némileg nagyobb, 5,81 hüvelykes kijelzőre esett a választás, az OLED-panel pedig ismét az FHD+ felbontást támogatja, míg a felbontás 2340 x 1080 pixel, ami azt jelenti, hogy a pixelsűrűség is nagyjából változatlan. Az előlapon egy apró lyukban helyezték el a szelfikamerát, amely a családon belül új megoldásnak számít, ez pedig egyben vékonyabb kávát is eredményezhet.

A teljesítményről immár a némileg erősebb Snapdragon 730 chip gondoskodik, amely egyértelmű előrelépésnek mondható a Pixel 3a típushoz képest, hiszen ott még a Snapdragon 600-as sorozat egyik tagja teljesített szolgálatot. A memória mérete immár 6 GB lesz, míg a belső tároló egy 64 vagy egy 128 GB-os példány lenne, a megfelelő üzemidőt pedig egy nem túl nagy, ezúttal 3080 mAh-s akkumulátor hivatott biztosítani. Vezetéknélküli töltés továbbra sincs jelen a listán, ez nem is túl meglepő, viszont legalább a gyorstöltési opcióról gondoskodtak, ez utóbbi ugyanis egy 18 wattos megoldás révén lesz jelen a telefonon. A hátoldalon egy picit méretes, négyszögletű kameramodul helyezkedik el, ez azonban egyetlen érzékelőnek ad otthont – itt egy 12,2 megapixeles példányt, az előlapon pedig egy 8 megapixeles kamerát alkalmaznak.

Nem sokkal később további képek is felbukkantak a világhálón, ezeken már a csomagolást vehetjük szemügyre. Mivel az MWC a vírusjárvány miatt elmaradt, a májusra tervezett Google I/O pedig szintén a kukába került, a cég várhatóan szép csendben, valamikor a közeljövőben mutatja majd be az új fejlesztést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #1
    Ez valami vicc? A Samu A80 2019 majusi, 130k huf koruli es kisse jobb specifikacioval rendelkezik (pl 8 GB ram, 3700 mAh akksi, 25W gyorstoltes)....vagy ott az A71....Szoval egyreszt mar most kerdojeles a specifikacio, max akkor "erheti" meg, ha boven 100k huf alatti arcedulaval dobjak piacra